Tenki Réka: „Mindig úgy kell játszanom, mintha ezen múlna az életem”
2024. szeptember 26., csütörtök 14:06
2010 áprilisában szerepelt először az InStyle magazin címlapján – nem sokkal azután, hogy a Színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották őt. Az azóta eltelt évek során nemcsak a színpadon, hanem a vásznon is bizonyított: legközelebb például a Futni mentem és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmekben találkozhatunk vele a mozikban. Ugyan sokat (kellett) tanulnia magáról ebben a 14 évben, van valami, ami nem változott: ahogyan az első címlapfotózásakor, úgy most is elégedett az életével. Tenki Rékát kérdezte a magazin. Lapszemle.
A teljes interjú az IN STYLE-ban olvasható.
Korábban úgy nyilatkozott: „van, amikor úgy érzem, nem megyek ki a tapsrendre, mert nem érdemlem meg a tapsot, és legszívesebben a takarásból kérnék elnézést, hogy aznap este azt látták tőlem, de van olyan, hogy boldogan állok oda, mert úgy érzem, sikerült jónak lennem.”
A kérdésre, ma is küzd-e ezzel a félelemmel, Tenki Réka elárulta: „Az évek múlásával megtanuljuk, hogy ez a szakmánk. Amikor kikerülünk az egyetemről, még el sem tudjuk képzelni, hogy ami a szenvedélyünk, a hobbink volt (és meg voltunk dicsérve, ha valami jól sikerült, amennyiben nem, akkor gyakoroltunk tovább, de nem lett következménye), azért később fizetést kapunk, mert ez a munkánk. Óriási hatással volt rám, amikor először felismertem ezt, azóta nem is foglalkoztat a kérdés, mert tudom, hogy ez a dolgom. Máté Gábortól (Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, a Katona József Színház főigazgatója, a Színházés Filmművészeti Egyetem tanára – a szerk.)
azt tanultam, mindig úgy kell játszanom, mintha ezen múlna az életem, vagy utoljára léphetnék színpadra, úgyhogy én azóta is erre törekszem.
Hálás vagyok érte, amiért a szenvedélyem és a hobbim a hivatásom lett, de tisztában vagyok azzal a ténnyel is, hogy nekem ez a munkám – nem lehetek fáradt, nem járhatnak máshol a gondolataim. Mindennél előrevalóbb, hogy estéről estére bebizonyítsam az aktuális nézőknek, hogy a történet, amit aznap mesélünk, miért fontos” – fejtette ki a színésznő.
Aktívan felszólal az ellen, hogy „ugyanolyan” nőket látunk a (közösségi) médiában, azt vallja, mindenkiben megvan az, ami széppé teszi. Arról szólva, mit kellett ebben a közel 10 évben megtanulnia ahhoz, hogy megváltozzon a szemléletmódja, hogy bátran vállalja önmagát:
Arra törekszem, hogy elfogadjam és szeressem azt, aki vagyok, kiállok magamért, mert így később nincs gondom a tükörbe nézéssel, illetve vállon tudom veregetni önmagamat, mert nekimentem olyan kihívásoknak, amelyekről azt hittem, nem lennék rájuk képes, mégis megtettem. Ez büszkévé tesz.
Megajándékozom magam, de nem tárgyakkal, hanem szellemileg: elolvasok például egy könyvet, időt szánok az önfejlesztésre. Miközben öregszik az ember, egyre inkább lemorzsolódik az is, hogy bárkinek a véleménye fontos legyen – persze a jó értelemben. Megtanultam megszűrni azt a listát, hogy ki az a pár ember, akinek számítanak a meglátásai, ezeket meg is hallgatom, de a végső döntést úgyis mindenki maga hozza meg. Sokszor kerülünk olyan helyzetekbe az életünk során, amikor erre ráeszmélhetünk. De nekem az is számtalanszor és számos tekintetben felnyitotta a szememet, hogy anyává válhattam, a szülőség annyi mindent tanít az embernek: lemondást, küzdést, elfogadást, kitartást, a szeretetnek a legmagasabb fokát. Szerintem ez is rengeteget számít a kérdésben” – nyilatkozta Tenki Réka.
A színésznő azt is elárulta, férje, Csányi Sándor azt szokta mondani, hogy próbálja meg minden helyzetből kihozni a maximumot, de közben élvezze is, amivel foglalkozik:
„Nagy luxus boldogtalannak lenni. A munkában is meg kell találni azt, ami örömet okoz, ha úgy érezzük, hogy hosszú távon már nem tudjuk ezt meglelni a szakmánkban, akkor mernünk kell változtatni.
Nem szabad belesüppedni semmibe, kutatni kell az okok után, ami miatt nem működünk jól, csak így oldhatjuk meg a problémákat és léphetünk tovább.”
Tenki Réka arról is őszintén vallott, hogy imád szórakoztatni: „A munkám lényegének azt tartom, hogy ha valaki jegyet vált egy előadásra, és beül a színházterembe, kapjon valamit: végig tudjon menni egy érzelmi hullámvasúton, nevethessen önfeledten, és kiszakadhasson másfél-két órára abból, amiben van. Ha ezt sikerül elérnem azáltal, hogy elmesélek neki egy történetet (teljesen mindegy, hogy az egy tragédia, dráma vagy vígjáték), és másnap például beszélgetni kezd az adott darabról, annak kérdéseiről, a látottak miatt elmegy pszichológushoz, megindít benne egy újfajta kommunikációt, életszemléletet, akkor elértem azt, ami a célom.
A nézőknek készítjük az előadásokat, nem a szakmabelieknek: amennyiben őket el tudom vinni egy másik világba, akkor azt hiszem, jól végzem a dolgomat.”
A teljes interjú az IN STYLE-ban olvasható.
In Style 2024.09.25 – 96,97,98,99,100,101,102,103,104,105,106,107. oldal
Szerző: BARNA BORBÁL
