„Tervezni kell” – A járványhelyzet sem állította le a 71 éves nagyváradi bábszínházat
2021. február 6., szombat 19:17
lőben ünnepelné meg a nagyváradi bábszínészet 70 éves fennállását az idei Fux Feszten a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata, bár februárban már a 71. évforduló következik. Az elmaradt és megtartandó rendezvényekről és a pandémia nehézségeiről és tanulságairól Botházy-Daróczi Rékával, a társulat művészeti vezetőjével beszélgetett a Maszol.ro.
Tavaly februárban volt hetven éves a nagyváradi bábszínház, a 2019/20-as évadot ennek jegyében hirdettétek meg. A tervezett programokról szólvaa vezető elmondta:
„Négy bemutatónk volt, a Csodálatos kalucsni, a Piri és a Farkas, a Csillagsziv és a Valahol Európában. Tulajdonképpen a két legszimbolikusabb eseményt meg tudtuk valósítani. Bemutattuk Seres Lajos rendezésében A csodálatos kalucsni című előadást, aminek célja a múlt előtti tisztelgés és létrehoztunk egy dalt és egy videoklipet Egy Lilliputi dal címmel, amivel a jelenre szerettünk volna reflektálni.”
Ami az online programjainkat illeti, kettéválasztanám a születésnaphoz köthető programjainkat és az online felületeken való tevékenységeinket. Míg az előbbinél ragaszkodtunk az élő, offline térben történő lehetőségekhez, utóbbi esetben aránylag gyorsan rájöttünk, ha tartani akarjuk a kapcsolatot a közönségünkkel, akkor az online térben kell léteznünk. Először a bérleteseinknek kínáltuk fel az elmaradt előadások online megnézésének lehetőségét. Aztán régebbi előadásink felvételeit tettük publikussá. Mindezek mellett, bábszínészeink naponta kétszer jelentkeztek Facebook-oldalunkon. Délelőttönként általában kézműves-tevékenységeket, este pedig mesét vagy altatódalokat tettünk közzé. Nyilván ezek mind házi készítésű videók voltak, március, április, május még a legszigorúbb lezárás ideje volt, stúdiófelvételek létrehozása szinte lehetetlennek bizonyult. De azt gondolom, ebben az időszakban nem is az volt a fontos, hogy minden színész operatőri, vágói képességekkel rendelkezzen, hanem, hogy érezze a közönség, mégis létezünk, velük vagyunk” – számolt be Botházy-Daróczi Réka.
Egy pillanatra visszatérnék a hetven éves évfordulóhoz: van-e olyan program, amit még megtartani terveztek?
A terv az lett volna, hogy az évadot egy nagy találkozóval zárjuk, ahová mindenkit meghívunk, aki még él, és köze volt valamilyen formában a bábszínházhoz. Ezt az elképzelésünket a pandémia áthúzta. Mivel sok idős emberről is van szó, nagyon át kell gondolnunk, milyen formában tudjuk ezt mégis kivitelezni. Mert azt nem lehet, hogy ne ünnepeljük meg méltó módon a 70. évadot. Reménykedünk abban, hogy októberre nem lesz nagyon szigorú lezárás, és ha szigorú szabályok között is, korlátozott nézőszámmal, de megünnepelhetjük ezt a hetven évet. Az idei Fux Fesztivált szeretnénk egy kicsit az ünneplés köré építeni. Terveink szerint egy rendhagyó kiállítással is elkészülünk, aminek az előkészítése szintén az elmúlt évben zajlott a Partiumi Keresztény Egyetem diákjainak közreműködésével. Ebben a projektben dr. Balázs Zoltán adjunktus van a segítségünkre.
Bihar megyében nemcsak a pandémia sújtotta az alkotókat, hanem a kulturális intézmények átszervezése is. A kérdésre, a bábszínházat ez hogyan érintette, elmondta: „Senkit nem érint jól a leépítés. Csak azokat, akik kívülről kárörvendnek. Talán ez a legbántóbb. Nem azt állítom, hogy a szolidaritás teljes hiánya van, hisz sokan jelezték, támogatnak, együtt éreznek. De sokan úgy véleményezik a leépítések jogosságát, hogy fogalmuk sincs egy-egy intézmény működéséről. Az bánt ebben a legjobban, és meg is rémiszt, hogy mindenféle előzetes felmérés, alapos kivizsgálás nélkül született egy döntés, ami alapján 30 százalékot le kellett építeni. Ami a bábszínészeket illeti, azt fontos lenne átlátni, hogy sokan évtizedeteken keresztül dolgoztak minimálbérért. Pár éve a közalkalmazottak béreit megemelték és lett egy tisztességes fizetésük. Nem hatalmas. Tisztességes. Van, akinek húsz, harminc év után. Pár év múlva pedig azt vetik a szemére, hogy túl sokba kerül az államnak. Méltatlannak tartom, hogy azt a látszatot próbálják kelteni, hogy a közintézményekben, jelen esetben a kulturális intézményekben nem zajlik valódi munka.”