Egy felháborodott olvasó hívta fel a héten a 24.hu figyelmét arra, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján váratlanul megváltoztak a vizsgakövetelmények.
Idén felvételizek prózai színész szakra és eddig úgy készültem ahogy a felvételi követelményben benne volt. Három monológ, egy vers, egy dal, belépő etüd, illetve a bemutatkozó videót is elküldtem. Ma felmegyek a weboldalra és ezt látom: hét vers, három dal, erre módosították a követelményt
– írta, hozzátéve, hogy ő mint felvételiző semmiféle tájékoztatást nem kapott a változtatásokról.
Ráadásul a legtöbb diák által használt felvi.hu-n továbbra is a régi követelmények szerepeltek, semmiféle nyoma nem volt a módosításoknak.
Kérdéseikkel megkeresték az új SZFE sajtóosztályát, arról érdeklődve, hogy mi az oka, hogy egy felvételi időszak folyamán módosítják a követelményeket.
Azt a választ kapták, hogy pusztán hibáról van szó, amit levelük nyomán orvosoltak is.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az idei mellett, egyidőben zajlik a jövő évi felvételi követelményekkel kapcsolatos előkészítő munka. Ennek eredményeként került ki egy félreértés miatt az olvasójuk által jogosan kifogásolt változtatás. Természetesen a felvi.hu-n közzétett követelmények vonatkoznak az idei felvételi eljárásra. A honlapon az eredeti állapotot visszaállítottuk. Köszönjük az észrevételt.