A Hegedűs a háztetőn klasszikus. Játszották a Broadway-n, a világ legnevesebb színházaiban, sikere töretlen maradt. Miért? Milyen terhek nehezednek a főszerepet játszó színészre? Mik a nehézségek, izgalmak, adott esetben elvárások, ha valakire az a feladat hárul, hogy eljátssza ezt az édes terhet jelentő figurát? Kányádi Szilárddal beszélgetett a Kisvárdai Lapok, a Csíkszeredai Csíki Játékszín előadása kapcsán.
C-P. D.: Mi jelentette a legnagyobb kihívást számodra Tevje megformálásakor?
Kányádi Szilárd: Mikor szembesültem azzal, hogy ezt a szerepet kell eljátszanom, akkor egyből azon kezdtem el gondolkodni, hogy honnan tudnám megfogni, honnan kellene közelítenem és egyáltalán mi az első lépés afelé, hogy ezt a szerepet felvegyem. Másfelől rám nehezedett az a nyomás is, hogy mekkora nevek, sztárok játszották már el ezt a szerepet, egytől egyig kiváló színészek, köztük a társulat egy általam nagyon nagyra tartott tagja is. Azonban hála az alkotócsoport támogatásának, ezt a nyomást magam mögött tudtam hagyni. Mindemellett úgy gondolom, hogy fiatal vagyok ehhez a szerephez, és amikor előadásfelvételeken figyeltem, hogy a korábban említett sztárok, kollégák alakítják Tevjét, ez még inkább igazolást nyert, mégsem riasztott el.
Az ő színészi megoldásaikat le kellett fordítanom a saját magam nyelvére, hogy az én számból is hitelesnek hassanak a szövegek. Arra is oda kell figyelnem, hogy a sokadik előadáson se váljon modorossá a játékom. Összességében meg kellett találnom a saját Tevjémet és ez azt hiszem sikerült is.
C-P. D.: Mi az, amit szerinted, mint alkotó szerint, 2023-ban mondani tud a Hegedűs a háztetőn? Hogyan aktuális ez az anyag?
Kányádi Szilárd: Egyfelől a próbafolyamat idején már zajlott a háború. Ilyen értelemben volt egy durva összecsengés a valós világ eseményeivel, de ezt sajnos nem tudtuk irányítani. Arról pedig beszéltünk a rendező kollégával, hogy az előadásban megjelenő alapvető emberi szituációkból fakadó érzelmek mindig érvényesek lesznek. Amikor egy színház ezt az előadást a műsorára tűzi, akkor magára veszi egyfelől a valós eseményekkel folytatott önkéntelen párbeszéd terhét, másrészt, hogy az előadásban a már említett, örökérvényű szituációkat felfedezi és elmélyíti, és ezzel hat a mindenkori nézőre. Ettől mindig élő lesz ez az anyag és nem is tud más lenni.
C-P. D.: Az előadás visszatérő motívuma a hagyomány és annak tisztelete. Milyen viszonyban áll ez szerinted a mai átlagember hagyománytiszteletével?
Kányádi Szilárd: Érdekes a hagyomány, mint motívum. A mai világban egyre inkább azt látom, hogy a hagyományaink átalakulnak és ezáltal ki is kopnak a köztudatból. Azok a hagyományok, amiket mi még gyerekkorunkban láttunk, megtapasztaltunk, mára már kifakultak. Ezért nagyon fontos ezzel a kérdéssel kezdeni valamit, hogy mit jelent a hagyomány ma. Biztos választ én sem tudok rá adni, mert azt éljük meg, hogy semmit. Vannak, akik ápolják, az általuk fontosnak tartott hagyományokat és van, aki meg egyszerűen kimarad ebből a folyamatból, vagy teljesen szembe megy vele, azt mondja, hogy őt csakis az új érdekli. Viszont a hagyományaink mindig az alapját fogják képezni az elkövetkező újnak.
Erre is kitér az előadás, hiszen Tevjén keresztül ezt a folyamatot mutatja meg. Ha nem tartjuk meg a hagyományainkat, akkor nem tudunk megteremteni valami mást, valamit, ami addig nem volt, de ha nem engedünk teret a változásnak, akkor az maradisághoz vezet. Tevje a mindenkori hétköznapi ember, aki a történelem sodrában a maga alkalmazkodóképességével emelkedik ki társai közül és meg tudja mutatni nekik a hagyományőrzés sokféleségét.
Szerző: Czene-Polgár Donát