Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Thuróczy Szabolcs és Keresztes Tamás is visszatér a képernyőre a Spektrumon

    2023. március 3., péntek 08:12

    Számos nagy volumenű saját gyártású produkciót láthattak már a Spektrum nézői az utóbbi években, melyek a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztésre is nagy hangsúlyt fektettek. Így legálisan juthattak be a nézők tiltott helyekre, belenézhettek Bernie Ecclestone életébe, meglátogathattak középkori várakat, és bűvésztrükköket is tanulhattak.

    Változatos saját gyártású produkciók várják tehát a nézőket már a hónap elejétől, március 3-tól látható ugyanis a Várfoglalók Vadon Janival, aki a legtitokzatosabb középkori várakba viszi el a nézőket. Aki az őszi premierről lemaradt volna, az most bepótolhatja többek között a szerencsi, szigligeti, somlói és cseszneki várlátogatásokat is. Utóbbi helyen nem csak a Bakony leglátványosabb várát hódították meg Janiék, de megismerkedtek az első Darwin-díjas végvári kapitány történetével is, aki bormámoros állapotban az agyúval együtt a levegőbe repült, emellett összefutottak vendégszerető plébánossal és harangtörténeti kutatóval is, akik sok érdekességet meséltek a korabeli időkről.

    A 12 részes sorozatban összesen 20 erődítményt mutat be a stáb, akik kézikamerákkal, okostelefonokkal, és drónnal vágtak neki a kalandoknak. Az epizódokban 3D-s látványrajzok is szerepelnek, amelyek kiválóan prezentálják, hogy hogyan is nézhettek ki a várak fénykorukban, emellett igazán látványossá is teszik a produkciót.

    Március 4-től ismét a füstölgő gumiké a képernyő: négy hétvége alatt ismét főműsoridőben látható Bernie Ecclestone, a Formula-1 egyik legismertebb arcának izgalmas élete. Az AMC Networks International együttműködésével készült 8 részes sorozat bemutatja a száguldó cirkusz atyjának Forma 1-hez kapcsolódó életének minden fontos részletét, de a sorozat felvonultatja a sportág királyait is úgy, mint Häkkinen, Hill, Prost, Piquet, Senna, Mansell, Schumacher vagy a még most is versenyző Alonso és Hamilton.

    Március 13-tól Thuróczy Szabolcs kerül újra képernyőre, ezúttal a Tiltott zónák című sorozatban láthatják őt a nézők, amelyben olyan helyszínekre kalauzolja el az érdeklődőket, amelyek a civilek előtt zárva vannak. A sorozat hat, összesen 12 helyszínen forgó epizódja egy teljes évig készült; forgattak többek között a Paksi Atomerőműben, a Ferihegyi Légiirányításnál, Kecskeméti Repülőbázison és a NAV-nál. Szabolcs azonban nemcsak bejut, hanem be is illeszkedik az adott helyszín, közösség napi rutinjába, gyakorlatilag egy napot együtt dolgozik velük, minél több kulisszatitkot megmutatva a nézőknek.

    Végül, de nem utolsósorban március 21-től minden hétköznap este 6-kor kerül adásba az Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet című saját gyártású produkció Keresztes Tamás moderálásával, aki végigvezeti a nézőket a bűvészet minden fontos műfaján. A hat epizódban a zsebtolvajlás, az illúziók, a mentalizmus, a kézügyességi bűvészet, a szabadulóművészet és a modern bűvészet kerül fókuszba, melyek kapcsán a műfajok jeles képviselői, így Ungár Anikó és Hajnóczy Soma is megszólalnak. Archív felvételeken megjelenik David Merlini, David Copperfield és Uri Geller is, a sorozat házigazdájától, Kelle Botondtól pedig több bűvésztrükköt is elsajátíthatnak a nézők.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram