Megszámlálhatatlanul sok színházi és filmszerep, tévéfilm, hangjáték idézi fel a Kossuth-díjas, nemzet színészének választott színész-rendező alakját, aki nehéz éveket tudhat maga mögött. Szegő Andrásnak nyilatkozott arról, mivel foglalkozik mostanában. Lapszemle.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2023.09.20 – 58,59,60. oldal

Az interjúban elsőként arról esett szó, hogy Balázsovits Lajossal milyen sokat beszéltek az utolsó hónapokban, a Nemzet Színésze halála előtt:
„Ráadásul nekünk elég speciális volt a kapcsolatunk… Együtt jártunk a főiskolára, és sokáig igazán nagyon jó barátok voltunk.”

Benedek Miklóst rosszul érintette, hogy nem kapott szerepet a Balázsovits Lajos vezette Játékszínben, sajnálja, hogy még életében nem tisztázták, miért, de ettől függetlenül évekkel ezelőtt egyszercsak megszólalt a telefonja: „Balázsovits Lajos vagyok.”

„Egy pillanat alatt közös témákra találtunk annyi év után: kórház, kezelések, ápolók, orvosok, étkezés, gyógyszerek. Különösen a gyógyszerek. Attól kezdve sűrűn hívogattuk egymást, és eldumálgattunk az állapotunkról és a szakmáról. Azt is megfogadtuk, hogy amint jobban leszünk, együtt eljárunk majd sóbarlangba, az biztos segíteni fog a légzési problémáinkon. Soha nem mentünk el. Az én életemet Hirtling Pista mentette meg, még idejében figyelmeztetett, és elvitt egy zseniális orvoshoz, a nemrég elhunyt Entz László professzorhoz, aki átadott doktor Becker Dávid professzor osztályára, ahol rögtön a legkeményebb kezelésbe kezdtek. Mire Lajos is belefogott, már kicsit késő lehetett. Egyre inkább éreztem, hogy gyengül, fogy a hangja. Szívszorító volt végigkísérni” – mesélte Benedek Miklós.

A Nemzet Színésze ideje java részét most otthon tölti, sokat olvas, régi klasszikusokat és a mostani írók között keres új kedvenceket: „Ez gyerekkorom óta kifogyhatatlan örömforrás. Most meg egy könyv jelenik meg rólam a Corvina Kiadónál jövő tavasszal. Ezt sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig, de jött egy pillanat, amikor úgy éreztem, annyi minden, annyi cifra, rendkívüli, regényes esemény történt a családunkban, hogy Vajda Katival (színpadi szerző – a szerk.) elhatároztuk, papírra vetjük. Ez a családi história nem egy igazán boldog, szokványos történet. Sok fájdalommal, kudarccal, küzdelemmel, diadallal teli. Kezdve a gyerekkoromtól, anyám, apám válásától. „

„A gyerekkorom szörnyen nehéz volt. Nem igazán szerettem gyerek lenni, mert nem tudtam, hova tartozom. Apám azt szerette volna, ha nála maradok, de a bíróság másként döntött, és csak a vasárnapokat tölthettem vele. És ilyenkor délutánonként vitt magával engem is a Vidám Színpadra, ahol csodaembereket láttam a színpadon. Az öltözőben találkoztam Salamon Bélával, Alfonzóval, Kazal Lászlóval, Kabos Lászlóval, Kellér Dezsővel, apámmal és a többi korabeli komikussal… Ennek később, gimnazista koromban vetett véget egy lidérces reggel, amikor közölte anyám, hogy ne menjek iskolába, mert apám öngyilkos lett… Később felvettek a főiskolára, és innen vet fordulatot az életem: színházak, filmek, kabarék, tévéfelvételek jöttek szinte sorozatban. Hol futtatva, hol mellőzve éreztem magam. Mostanában, hogy „szobafogságban” vagyok, sok időt töltök tévézéssel. Tudod, vannak ezek a remek sorozatok a Netflixen, nagyon élvezem őket. Ma is sokat gondolok apámra, Benedek Tiborra, aki többek szerint vitathatatlan zseni volt a kabaré színpadán… És persze Tibor fiamra… Ő volt a legnagyobb mindnyájunk közül. Viszont nem akarnék még beszélni róla… Még nagyon fájdalmas. De itt van mellettem Albert fiam, aki nem engedi el a kezemet. Ő is színházzal foglalkozik mint társíró, idén két bemutatója is lesz, a Vígszínházban és a Katonában” . foglalta össze Benedek Miklós.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2023.09.20 – 58,59,60. oldal