Darvas IvánVárkert BazárEszenyi EnikőCsokonai SzínházTérey JánosSzentendrei TeátrumBakonyi Alexa
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 10., péntek

    Tiltottak menedéke – Művészek az Állami Bábszínház műhelyében

    2020. március 11., szerda 09:32

    Kiállítás nyílt a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében, a Budapest Bábszínházzal együttműködésben, a Bábszínház megalakulásának 70. évfordulója alkalmából.

    Az Európai Iskola nevű művészcsoport Európába vezető „hidat” akart művészetével létrehozni, de 1948-ra, a szocialista realizmus időszakában saját hazájában is elszigetelődött és csakhamar meg is szűnt. Tagjai szellemi emigrációba kényszerültek. Az Állami Bábszínház akkor, a kommunista kultúrpolitika látóteréből szinte teljesen kiesve, cenzúramentesen, amolyan „törvényen kívüli” helyként működött. Így menedéke lett az új politikai rendszer követelményeihez igazodni nem akaró művészeknek.

    Fotó: Éder Vera

    Bod László igazgató kérte fel a képzőművészeti műhely vezetésére Jakovits József szobrászművészt, illetve a Képzőművészeti Főiskola tanáraitól, köztük az ekkor még ott tanító Korniss Dezsőtől kért segítséget a tervezéshez – mindketten az Európai Iskolának voltak a tagjai, és egyikük sem mutatott hajlandóságot ekkor – és később sem – a szocialista realizmus követelményeinek megfelelni.

    A legendás Rottenbiller utca 1. szellemének legautentikusabb képviselője Bálint Endre volt (a hely lényegét meghatározó, fiatalon elhunyt Vajda Lajos örök barátja), aki az ötvenes évek elején plakátterveket készített a Bábszínháznak. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után megélhetést keresve ide került Ország Lili is, mint díszletfestő-festőművész. Kettejük között mély mester és tanítványa barátság alakult ki, melyben egy idő után az építő alkotói gondolatok már nem csak egy irányban áramoltak. Az ösztöndíjas Márkus Anna számára is ebben a műhelyben nyílt ki a főiskolán eltitkolt posztimpresszionizmuson túli világ.  Bródy Vera is itt tanulta meg a szakmát és egy új látásmódot Jakovits Józseftől. E pezsgő szellemi körhöz csatlakozott Pilinszky János is. Így ez a műhely hamarosan ismert lett művészeti körökben és mindenki megfordult itt, művészek, színészek, zeneszerzők, rendezők, így a szellemi ellenállás egyfajta fészke lett.

    Fotó: Éder Vera

    A Bábszínház az ország történetének egyik legsötétebb időszakában a nyugalom szigete volt, az akkor még egyetlen hivatásos magyarországi bábszínház alkotói ki tudtak bújni a kötelező szabályok béklyóiból. Egy humortalan korban megnevettette a felnőtteket, a gyerekeknek szóló mesék pedig álomvilágot kínáltak nézőiknek. S menedéket, megélhetést nyújtott azoknak a kultúrpolitika által tiltott kategóriába sorolt művészeknek, akik műtermük magányában különleges, az egész magyar művészetet meghatározó műveket alkottak.

    Helyszín: MKE Barcsay Terem, 1062 Budapest, Andrássy út 69.

    A kiállítás látogatható: 2020. február 14 – március 13., H-P 10:00-18:00

    Kurátor: Kolozsváry Marianna
    Kurátorasszisztens: Palya Gábor
    Kiállítás koordinátor: Kozma Éva, Magyar Képzőművészeti Egyetem
    Látványterv: Varga Csaba
    Kiállításgrafika: Varga Csaba
    Videó: Szőnyi András
    Installáció kivitelezés: Unisol Kft
    Műtárgybiztosítás: Uniqa Biztosító Zrt.
    Műtárgytechnikusok: Berta Zsolt, Buru György, Győri István, Móró Zoltán, Wiemann Tamás
    Műtárgyszállítás: Maurice Ward Group

    A Budapest Bábszínház és a Magyar Képzőművészeti Egyetem köszönetet mond azoknak az intézményeknek és magángyűjtőknek, akik műtárgyaikat a kiállításra kölcsönözték:

    Alföldi Róbert, Márkus Anna (Anna Mark), Antal-Lusztig-gyűjtemény, MNM Balassa Bálint Múzeuma, Esztergom, Budapest Bábszínház, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nudelman Gyűjtemény, Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tára Gyűjtemény, PIM — Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Pilinszky János hagyatéka, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Szent István Király Múzeum, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria,
    és azoknak a magángyűjtőknek, akik meg kívánták őrizni névtelenségüket.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -