100 éve született Gera Zoltán Kossuth-díjas művész, aki a magyar filmművészet olyan emblematikus alkotásaiban nyújtott felejthetetlen alakításokat, mint a Bakaruhában, az Édes Anna, a Kincskereső kisködmön, a Nárcisz és Psyché vagy A napfény íze.
Gera Zoltán 1923. augusztus 19-én született Szegeden, édesapja színész, édesanyja porcelángyári munkásnő volt. Fényképészinasnak tanult, de már tizenhat évesen a színészi pályára lépett. 1939-ben a budapesti Belvárosi Színházban kezdte, ahol édesapja, Hosszú Zoltán – a Nemzeti Színház örökös tagja – a rendezője is volt. Ahogy később nyilatkozta, apja mellett Páger Antalt és Bilicsi Tivadarttekintette példaképének.
Pár hónapos budapesti színjátszás után egy utcai incidenst követően – nem emelte meg kalapját az apjával együtt vele szembejövő színigazgató, Patkós György előtt – aztán éppen apja rúgta ki a neveletlen színészegyesületi növendéket. 1940-től Inke Rezsővándortársulatával járta az országot, majd 1942-44-ben Magyarország első bábszínházában, a Nemzeti Bábjátékban lépett fel. 1944-ben Szegeden játszott az Ifjúsági Színház társulatával, a városban élte át az ostromot, majd a Városi Színház szerződtette epizodistának.
Háromszori próbálkozás után vették fel a Színművészeti Főiskolára.
Kollégistaként a British Councilba járt, ahol angol nyelvet tanult, angol könyveket kölcsönzött, amiért társai körében felmerült, esetleg London már be is szervezte. 1950-ben végzett és a Magyar Néphadsereg Színházához (később újra Vígszínházhoz) került, de szerepekkel nem kényeztették el. Az ötvenes évek végén Drezdában Frau Palucca Európa-hírű táncintézményében pantomimet is tanult, és “beszédes” színházi szerepek híján ebben a műfajban aratott sikereket Budapesten az Irodalmi, majd az Egyetemi Színpadon. Testbeszédes tudását kiválóan kamatoztatta későbbi emlékezetes szerepeiben.
A Néphadsereg Színháza is “megvált” aztán tőle, mivel megpályázott egy Shakespeare-kurzust, melyet a British Drama League szervezett és hirdetett meg. A színháztól nem engedtek ki, amit csípős hangú levélben megírt a pályázatot hirdető szervnek Londonba, s mivel már rég figyelték leveleit, telefonjait, – lebukott. Államellenes izgatás miatt kilenc hónap börtönt kapott.
“Azt tanultam, akármilyen szerencsétlenség éri el az embert, fordítsa meg a tudatát, és a szerencsétlenségből teremtsen alkalmat. Életemnek, ha nem is a legszebb, de legsikeresebb színészi tevékenysége a börtönben folyt. Az udvari tornákon, kétszáz ember előtt, eljátszottam a helyben futásnál, hogy dzsiggelek, a karlendítésnél, hogy közlekedési rendőr vagyok. Viharos sikerem volt”
– nyilatkozta erről az időszakról.
Szabadulása után Szolnokra szerződött, majd 1967-ben csatlakozott a Mikroszkóp Színpad alakuló társulatához. 1980-tól a Mafilm, 1987-től a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 1992-től szabadfoglalkozású színészként többek között a Budapesti Kamaraszínház (Tivoli) és a Vidám Színpad deszkáin lépett fel.
Gera Zoltán pályafutása során kiváló karakterszínészként a legtöbbször epizódszerepeket alakított, mindig úgy összpontosítva feladatára, mintha főszerepet játszana. Egy méltatója szerint: “Amint színre lép: elhelyezkedik idegen jellembőrökben. Nagy emberi tudással életet teremt maga körül. Zokszó nélkül szolgálja hivatását. Titokzatos prófétája a magyar színészetnek. Titkok tudója. Emberi talányok színes színpadra fogalmazója.”
A színházi szerepek mellett az 1950-es évek közepétől több mint száz játék- és tévéfilmben tűnt fel. Olyan népszerű és méltán híressé vált filmekben játszott, mint a Bakaruhában (1957), a Külvárosi legenda (1957), a Fűre lépni szabad (1960), a Két félidő a pokolban (1961), a Meztelen diplomata (1963), Bástyasétány hetvennégy (1974), A napfény íze (1999) vagy a Prima Primavera (2009), s olyan “legendás” tévésorozatokban, mint a A Tenkes kapitánya (1963, a Bors (1968), a Mint oldott kéve (1983) vagy a Kisváros (1994). Külföldi filmekbe is meghívták, amit nyelvtudásának köszönhetett, hiszen az angol mellett németül és franciául is beszélt.
“Kisfiú koromban a petróleumlámpa lángja mögé a korabeli Színházi Élet címlapján szereplő Tolnay Klári színezett fotóját tettem, fejjel lefelé, majd a lámpa lángja elé egy cipődobozba helyezett lencse segítségével kivetítettem egy gyűrött lepedőre Tolnay Klárit. És akkor Tolnay Klári nekem megjelent.
Ilyen időszakokra, élményekre visszanyúló vizuális ösztönzések, elfogultságok ezek a részemről. Amit látok álmomban, nem beszélve arról, amit érzek álmomban, számomra sokkal fontosabb, mint a verbális közlés. A képiség iránti elfogultságom okozta, hogy akármilyen kis epizódszerepet, ha csak nem volt ízléstelen, vagy durva a szerep, én elvállaltam. Mert mágiának tartom a filmművészetet. Nem a filmgyártást! Mágikus az, ami képes felidézni félelmet, bizakodást, reményt és szellemeket. Számomra a filmvászon majdhogy nem szellemidézés” – fogalmazott egy interjúban.
Aktív időszakában az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt, többször kölcsönözte hangját Walter Matthaunak és Lino Venturának. Legemlékezetesebb szinkronalakítása a Dallas című amerikai filmsorozathoz kötődik, amelyben éveken keresztül volt Jock (Jim Davis) magyar hangja. A szinkron- és filmszerepek mellett a nézők többször élvezhették humorát a tévé kabaréműsoraiban is.
1990 elején közreműködött a Magyar Színész Kamara (ma: MASZK Országos Színészegyesület) megalapításában, s bábáskodott a Magyar Színész című – időközben megszűnt – folyóirat születésénél is.
Gera Zoltán 1985-ben lett Érdemes Művész, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén Életmű-díjjal ismerték el munkásságát, 2004-ben elnyerte a kiváló művész címet. 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal, 2013 márciusában pedig Kossuth-díjjal tüntették ki színházi és filmszerepek magával ragadó, emlékezetes, kifinomult műveltséggel történő megformálásáért, sokoldalú és elmélyült művészetéért, példaértékű életpályája elismeréseként.
“Az “igazi” színészalkatot iszonyatos motorikus erő mozgatja jó értelemben vett exhibicionista voltánál fogva. Mert, ugye, kétség sem fér ahhoz, hogy most tehetségről beszélünk. És a bukás válságot idéz elő, válságba dönti a színész személyiségét. Én mint nem “igazi” színész, az életet többszínűnek, többértékűnek és összetettebbnek ítélem annál, hogy csak a színészetre szorítkozzam. Ez bizonyos energiacsökkentést jelent a színészetemben, a színészi törekvéseimben. Ez nem okvetlenül erény.
De úgy hiszem, az élet több, mint a színház-, a film- és a képzőművészet. Több, mint politikum, több, mint közgazdaságtan, és több, mint, amibe bele akarják gyömöszölni.
Azonban nincs kizárva a tévedésem. Nincs kizárva, hogy fennkölt gondolataim mellett tulajdonképpen alkudozom. Alkudozom a saját csődjeimmel” – vallotta a művész.
“Kismester. A mester a nyomatékos itt. Irodalmi párhuzammal szólva: novellista, de a Maupassant, az Antosa Csehov, a Nagy Lajos bordájából. Minden színrelépése igazolja Sztanyiszlavszkij egykoron agyonidézett, mára elfeledett aranymondását, miszerint: nincs kis szerep, csak kis színész… Hányatott színészsors… nyugtalanul színházról szín-házra vándorol. Látszólag nem leli helyét, de csak a színpadon kívül. Amint színre lép: elhelyezkedik idegen jellembőrökben. Nagy emberi tudással életet teremt maga körül. Zokszó nélkül szolgálja hivatását. Titokzatos prófétája a magyar színészetnek. Titkok tudója. Emberi talányok színes színpadra fogalmazója.” – írta a művészről Molnár Gál Péter.
Gera Zoltán évtizedekig foglalkozott a buddhizmussal: “Mindig is szerettem a csöndet, a félrehúzódást, ami később meditációval, talán bölcselettel párosult. A buddhista tanítás szerint rajtunk múlik, hogyan éljük meg a körülöttünk lévő valóságot. Ezt alkalmaztam, amikor megkaptam az ítéletet: börtönbe vonulásom előtt tudatosan készültem a börtönlétre, arra, hogy a helyzetet ne elszenvedjem, hanem magam alakítsam. Ez olyan jól sikerült, hogy többnyire nevetést váltottam ki a többiekből.
Egész életemben segítségemre volt a keleti filozófia. Ez segített önmagam megismerésében, abban, hogy el tudjam választani az egót a lélektől, hogy számvetést tudjak készíteni, és végső soron, hogy elérjem a teljes szellemi kikapcsolást, illetve a másik oldalról a teljes szellemi koncentrációt. Ez utóbbi színészi pályámon is nagy segítségemre volt”
– fejtette ki egy beszélgetésben.
Gera Zoltán életének 92. évében, 2014. november 7-én hunyt el.