gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Csuja Imrével ünnepelte 10 éves fennállását az ‘Ahogy esik, úgy puffan’ csapata

    2020. március 11., szerda 13:59

    Tíz éves fennállását ünnepelte március elején a RÉV – A Magyar Kultúra Házában az Ahogy esik, úgy puffan című improvizációs műsor csapata.

    Egy kis múltidézés mellett remek hangulatú este kerekedett különböző vicces feladványok segítségével.

    Az este vendége Csuja Imre volt, aki már sokadik alkalommal szerepelt az úgynevezett felvidéki Beugró-ban. A feladatok kiagyalója és a műsor vezetője Majorfalvi Bálint volt (aki 2011-ben vette át a játékmesterséget Benkő Gézától, aki az alapcsapat tagjaként az első tíz estét vezényelte le 2010-ben).

    Balról: Jókai Ági, Csuja Imre, Téglás Márton, Majorfalvi Bálint, Olasz István, Nagy László, Szabó Viktor. A fotót Majorfalvi Éva készítette

    Olasz István, Nagy László (állandó résztvevőkként), valamint Jókai Ági, Téglás Márton, Szabó Viktor és Ollé Erik szórakoztatták még a nagyérdeműt a jubileumi estén.

    A tíz év alatt több, mint negyvenen fordultak meg a műsorban, többek között Rudolf Péter, Kálloy Molnár Péter, Debreczeny Csaba, Szabó Győző, Száraz Dénes, Gubík Ági és Lengyel Tamás is. Állandó játszók voltak 2013-ig Bandor Éva és Derzsi György.

    Az utóbbi években a csapatnak szokásává vált kimozdulni is Komárom városából, közel tíz helyet látogathatott meg a folyton változó összetételű produkció, több helyszínen már visszatérő vendégnek számít az Ahogy esik. 

    Az Ahogy esik úgy puffan csapat tagjai, a műsorok szervezői hálásan köszönik a közönség eddigi figyelmét, s remélik, alkalom nyílik a közeljövőben is minél több színvonalas, vidám este létrehozására.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram