Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Tízezer nézőn túl a diákmozi-program, a KLASSZ Napok

    2024. március 6., szerda 08:27

    Már több mint tízezer iskolás vett részt a Filmintézet és az Art-Mozi Egyesület KLASSZ Napok programjában, amelynek célja, hogy a mai tizenévesek is felfedezzék a közös mozizás élményét magyar filmekkel. A tanév végéig elérhető program országszerte 20 helyszínen nyújt iskolai csoportoknak kedvezményes mozivetítéseket, a folyamatosan bővülő filmkínálat több mint 130 kortárs és klasszikus magyar alkotásból áll.

    Az ősszel elindított KLASSZ Napok keretében eddig több mint 300 vetítésen fedezhették fel általános és középiskolás diákok a közösségi filmnézés élményét. A klasszikus magyar filmkincsre épülő, kortárs hazai filmekkel kiegészített, több mint 130 filmből álló válogatás a legkorábbi némafilmektől a legújabb magyar filmekig több mint egy évszázad filmtörténetét íveli át.

    Az országszerte húsz art moziban, a főváros mellett a megyeszékhelyek többségén is elérhető program moziélményeinek hangulatát jól mutatja a videó, amelyben a szervezők és a szakmai partnerek mellett maguk a diákok is megszólalnak:

    A digitálisan restaurált filmklasszikusok között az eddigiekben A Pál utcai fiúk (1969), az Egri csillagok(1968) és A szeleburdi család (1981) volt a legnépszerűbb alkotás, a kortárs magyar filmek közül a Hat hét, a Kojot négy lelke, a Kincsem és a Larry voltak a legtöbbször műsoron a programban. Az animációs klasszikusok között János vitéz (1973), Lúdas Matyi (1977), Vuk (1981) és a Macskafogó(1986) volt a legnézettebb. A kínálatba újonnan bekerült tartalmak közt szerepel A nemzet aranyaicímű kiemelkedő sikerű dokumentumfilm és az 1987-es klasszikus vígjáték, a Szeleburdi vakáció is.

    A filmek egy részéhez az NFI Filmarchívum szakmai szervezetekkel – köztük a Magyartanárok Egyesületével és az Osztályfőnökök Országos Egyesületével – együttműködve komplex oktatási segédanyagokat is készített, amelyek kreatív feladatok formájában segítik a filmek élményszerű feldolgozását.

    A filmválasztékban megtalálható, változatos műfajú alkotások a közösségi moziélmény megtapasztalásán túl számos tantárgy oktatását is segítik, a magyar irodalomtól a történelmen, a média és vizuális kultúrán, a dráma és természettudományi tantárgyakon át az etikáig.

    A KLASSZ Napok programhoz továbbra is lehet csatlakozni: bármely hazai oktatási intézmény pedagógusa jelentkezhet, aki szívesen elvinné osztályát a jelenleg elérhető húsz art mozi egyikében szervezett vetítésre. A diákcsoportok az NFI támogatásának köszönhetően kedvezményes, 500 Ft-os jegyáron tekinthetik meg a kiválasztott filmeket.

    A program részletes ismertetője, a választható filmek, a vetítési helyszínek, mozik listája és a jelentkezés menete az Art-Mozi Egyesület honlapján elérhető.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram