gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 2., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Tízmilliókkal üldözik Molnár Áront!” címmel írt Apáti Bence

    2022. november 1., kedd 15:37

    Apáti Bence, az Operettszínház balettigazgatója az Origon publikált véleménycikket Molnár Áron színművészről, a noÁr mozgalom alapítójáról.

    „Molnár Áron és társai ugyan valósággal égnek a vágytól, hogy a diktatúra elnyomja, üldözze, börtönbe vesse őket, hogy megkínozzák, meg sós vízbe tegyék, majd onnan is kivegyék, esetleg mártírhalált haljanak a demokrácia oltárán, azonban legnagyobb sajnáltukra ilyesmik nem fenyegetik se őt, se a többi színész/író/újságíróforradalmárt. A színművész több, a Nemzeti Filmintézet által finanszírozott, nagyköltségvetésű moziban is szerepel. A Hadikot ugyan még nem mutatták be, de a „rendszer” többszázmillió forintjából megvalósult Toxikomában már láthatta a nagyérdemű. Hatalmas csalódás volt” – írja úgynevezett publicisztikájában Apáti Bence.

    A továbbiakban pedig Molnár Áron Toxikomában nyújtott alakítását bírálja, mondván:

    „Sebaj, van az úgy, hogy megbukik az ember – én is buktam már meg – , de Molnár valamiért óriási sikernek értékelte saját alakítását. Ami főszerep volt, ezt talán mondanom sem kell, azt viszont már igen, hogy a „rendszer” kimondottan jól fizet, és bár nem tudom a pontos összeget, de Molnár valahol tízmillió körül kaphatott Szabó Győző megformálásáért.

    Illetve ilyesmi nem történt, mármint megformálás, de valóban eljátszott egy filmben egy Szabó Győző nevű embert.
    Szóval kimondottan szép pénzt vitt haza, ráadásul nagyjából három hónapnyi munkáért kapta a sokmilliókat, amit ugyan nem sajnálok tőle, de azért a fentiek fényében kicsit hiteltelen ez a Molnár által játszott, üldözött, elnyomott ellenzéki aktivista szerep” – fogalmaz az Operettszínház munkatársa, aki szerint Molnár Áront láthatólag teljesen beszippantotta „a militáns, kormánygyűlölő közeg, ahol szeretik, simogatják, bátorítják, éljenzik, rajongják”.

    A teljes ún. publicisztikát? az Origon olvashatják.

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram