Több forráshoz jut majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

Sajtótájékoztató keretében ismertette a Hevesi Sándor Színház a 2024/25-ös évad programjait. A zalaegerszegi teátrum hat nagyszínpadi előadással készül és két ifjúsági darabot állít színpadra a Lázár Ervin Program támogatásával. A színház nézőtéri büféjében rendezett sajtóeseményen részt vett és köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő, valamint Balaicz Zoltán polgármester – számolt be a zalamedia.hu.

Többek között elhangzott: egy folyamatos fejlődés tapasztalható a színháznál, mely a kultúra zászlóshajója a megyében. A polgármester jelezte: 2024 végén lejár az a közös fenntartási szerződés az állam és az önkormányzat között, mely biztosítja a színház működését. 2025-ben újratárgyalják a szerződést, de az már most látszik, hogy több forrást tudnak biztosítani az intézménynek. Ha ugyanis az állam emel, akkor az önkormányzat is, mivel egyforma mértékű támogatást kell nyújtaniuk a színház számára.

Besenczi Árpád igazgató elmondta: ismét hat nagyszínpadi-, és két ifjúsági előadással készülnek. Utóbbiak a Lázár Ervin Program keretében valósulnak meg. Az egyik előadás az alsós diákokat, a másik pedig a felsőbb éveseket célozza. Újdonságként az is elhangzott, hogy a jövő évadtól bevezetnek egy nyugdíjas bérletet, melyet Egervári Kláráról neveznek el. Az előadásokra szombatonként kerül sor.

Az első felnőtteknek szóló nagyszínpadi előadás szeptember 27-én lesz. Ray Cooney Pénz az égből című vígjátékát Besenczi Árpád rendezi. Október 11-én Moravetz Levente a Sárkányszív című történelmi családi musical-t állítja színpadra. A rendező a sajtótájékoztatón többek között elmondta: Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltásának idejébe kalauzolja a nézőket a történet. Hiszi, hogy ma már nem veretes beszédekkel lehet a nemzeti öntudatot erősíteni. A fiatalok esetében pedig főleg nem. Sokkal jobb erre a zene. Ezért egy musical eleveníti fel a magyar történelem szóban forgó időszakát.

Novemberben Eric Toledano és Olivier Nakache filmforgatókönyve alapján, Molnár Anna magyar szövegének felhasználásával az Életrevalók című igaz történet kerül színre. A rendező, Funtek Frigyes elárulta, hogy egy balesetet szenvedett, gazdag arisztokrata férfi és az őt segítő gondozó egymáshoz csiszolódását ismerhetjük meg. Ez egy humánus darab, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy ne az anyagi helyzet, a bőrszín vagy a vallás alapján ítéljük meg egymást. A főszereplő Bellus Attila és Helvaci Ersan David lesz.

További részletek itt.