„Több leszel, ha a válságot kibírtad” – Interjú Tóth Szilvia Lillával és Benkő Bence Dániellel
2024. november 25., hétfő 09:35
November közepén új bemutatót tartott az RS9 Színház: a Titkos menetrendet Lábán Katalin rendezésében. Az előadás két főszereplőjével, Tóth Szilvia Lillával és Benkő Bence Dániellel beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló válságról, azok átformáló erejéről, a közösségi közlekedéstől kapott új perspektívákról, első budapesti élményekről, Duna-parti nyulakról, bliccelésekről…
A válságról mi jut először az eszetekbe?
Szilvi: Egy komfortzónán kívüli állapot. Amikor a megszokott életünkben történik valami olyan környezeti, életmódbeli változás, ami rendkívüli helyzetet,válságot eredményez. Egy olyan probléma, amit meg kell oldani, de éppen akkor nincs rá eszköz, lehetőség, hogy megoldjuk, így patthelyzet alakul ki. Valaminek történnie kell, de még nem látjuk, hogy mi lesz az. A válság lehet egyben fordulópont is: az első albérlet, az első gyerek születése. Épp most beszéltünk az ötvenforintos palackok visszaváltásáról, ami újdonság, és mindenkinél másképp csapódik le, mindenki másképpen reagál rá. Már csak azért is, hogy mennyire van szüksége arra, hogy ezeket a palackokat visszaváltsa.
…mennyire van mellettünk az óceánoknak szükségük arra, hogy ezeket visszaváltsuk…?
Szilvi: …így van.
Bence: A válság lehet életkorhoz kötött sajátosság. Amellett,
ha a válságot túléled, az mindig változást eredményez. Több leszel, ha ezt a válságot kibírtad.
Most, hogy a Titkos menetrendet próbáljuk, nekem a házassági válság jutott eszembe, bár nem vagyok házas. Ezért ilyet még nem tapasztalhattam, olyan viszont már volt, hogy a családunkban valaki hirtelen megbetegedett, és ez a családunkat nagyon szépen összerántotta. Mindenki megemberelte magát, és mindenki tudta, hogy mi a dolga. A válság nem feltétlenül negatív jelenség, bebizonyítja, hogy ki is, milyen ember is vagy, hogy milyen erő lakozik benned, mire vagy képes.
A Titkos menetrend Erikája és Pétere több vagy kevesebb lesz az ő közös, házassági válságuktól, bele tudnak-e kapaszkodni a válságukba?
Bence: Péter ettől a válságtól több lesz. Egyfelől tanul valami újat, másfelől a darab végére Péter azt kezdi érezni, hogy ez a válság megoldódik.
Szilvi: Érdekes, mert én nem feltétlenül érzem, hogy ez a válság megoldódna. Inkább azt, hogy kérdések vetődnek fel… Ha van a párkapcsolatban egy megszokott rutin, és egyszer csak kívülről látja magát az ember, akkor új dolgokat ismer fel, Erika is… Egy nap lerobban az autója, és úgy dönt, hogy buszra fog szállni, békávézik. Ez egy emléket hoz vissza számára azokból az időkből, amikor még érdekelte, hogy mi zajlik körülötte. Amikor érdekelte a város, a környezete, ahol él, az emberek – és így kezd el reflektálni önmagára.
A válsággal, a válságukkal is így tud szembenézni, meglátja, hogy ő most tulajdonképpen miben is van, hogyan is él. Hisz bezárkózott – akár egy ibseni Nóra-szituáció is lehetne ez. Kalitkában él. És nemcsak azt a szűk világot nem ismeri, ahol él, hanem a saját társát sem.
Ezért aztán önmaga is elveszett ebben az egészben. Nagyon sokszor el is hangzik a szájából: „Tudni akarom, ki vagyok én!” Válság az is, mikor ráeszmélsz, hogy miben is élsz, és azon gondolkodsz, hogy ezen tudsz-e változtatni. Hogy mindez jobb legyen, hogy fejlődni tudjon.
Mennyire meghatározója ennek a darabnak Budapest, illetve a közösségi közlekedés?
Bence: Azt hiszem, ez szimbolikus, hisz ugyanúgy játszódhatna Miskolcon, ugyanúgy el lehetne játszani a volánbusszal is, itt persze nyilván fontos, hogy a BKV-nak több és többféle járműve van. A szövegben számtalanszor elhangzik, hogy buszozik, villamosozik, hévezik, fogaskerekűzik – ilyen értelemben lehet fontos az, hogy BKV. Ám az utazás, a békávézás inkább a kiszabadulás értelmében fontos itt. Hisz be van, be vagyunk zárva. Akkor is, ha ez csilli-villi, akkor is, ha luxus. Kiszakadni, elutazni, elmenni máshová egy járművel, ami elvisz minket A-ból B-be. Van is egy közös jelenet erre Koleszár Bazil Péterrel, ami egy járműben játszódik, és ki is derül, hogy ez a jármű maga az egész világ. Tökéletes jelenet… Péter szájából hangzik el egy mondat, az egyik kedvenc mondatom a darabból: „Kezdek az Erika szemével látni, azt szeretném, ha ő is itt lenne…!” – számomra ez a kulcsa ennek a darabnak, szívemhez ez áll a legközelebb.
Szilvi: …szóval nem az, amikor azt mondod: szeretlek! Oké… Hát jó… A kérdésre válaszolva én is azt gondolom, hogy az, hogy milyen jármű az épp, amin utazik, szimbolikus. Talán tényleg csak annyiból fontos a BKV, hogy sok-sok lehetőséget nyújt, még hajóra is felszállhatok. A menetrend csupán annyiban, hogy egyszer megnézem a táblát: jó, itt jön majd valami busz, levisz a hegyről. Ebből a lényeg az, hogy lemegyek és elindulok… Ez is az egyik kedvenc mondatom:
Az utazás a lényeg! És nem a leszállás, hogy én most melyik megállónál szállok épp le.
Mint egy próbafolyamatnál is: rendben, nagyon jó a premier, de leginkább az, hogy honnan indultunk, és hova fejlődtünk. Az utazásban is maga a folyamat fontos Erikánál, ahogyan kinyílik előtte a világ.
Van-e olyan személyes élményetek, amelyről azt érzitek, hogy talán nem is tudtátok volna úgy megélni, mint ahogy, csak Budapesten?
Szilvi: Szegeden születtem, számomra az jelentette a „kalickát”, és ahogy ki- vagy beszabadultam Budapestre tizenkétéves koromban, nekem azzal nyílt ki a világ. Azóta szinte minden egy kicsit Budapesthez kötődik. Hiszek abban, hogy mindennek oka van, valaminek meg kell történnie, hogy valami más is megtörténhessen. Az utazás is egy mindent magába foglaló folyamat, számomra Budapest is egy ilyen folyamat folytonos kezdete és vége. Nagyon sok helyen éltem a budai oldalon, összesen talán tizenhat helyen, ha jól emlékszem.
És a mai napig, ha azokon az utcákon vagy járműveken megyek, amelyeken akkor mentem, ahol épp annak idején laktunk, akkor mindig előjön az az érzet, az a korszak. A 2-es villamos például az egyik kedvenc vonalam.
Ahogy a szentendrei, a gödöllői HÉV is. A metróhoz is kötődik érzet, emlék. Eszembe jut, amikor blicceltem, ha jött az ellenőr, mindig különböző történeteket találtam ki, hogy miért nincs jegyem, bérletem. Kicsit amolyan játék is volt ez számomra, hogyan tudom megoldani a szituációt. Most már van bérletem! Szóval: Budapest a centrum az életemben.
Bence: Én nyolcadik kerületi vagyok, ott születtem, ott is nőttem fel. Ott jár az a hírhedett 99-es busz.
Szilvi: Mi úgy hívtuk, amikor gimis voltam, hogy az az ingyen járat. Ott soha nem volt ellenőr.
Vajon miért?
Szilvi: Na, vajon miért?!
Bence: Én ezért a járatért hálás vagyok, gyerekkorom óta járok vele, ismerem a vonalát, így, ha bárhol felnézek a telefonomból, tudom, hogy épp hol járunk. A kedvenc járatom viszont a 9-es busz, mert az egész Budapestet keresztülszeli. És ha már bérlet: akkor nagy büszkeséggel mondom, hogy nekem most már idestova második hónapja van bérletem. Harmincéves vagyok, és eddig két hónap telt el az életemből, amióta van bérletem! Amióta az eszemet tudom: blicceltem. Mindig, mindenhol. Most viszont már meguntam, hogy mindig figyelnem kell, és nem tudok kényelmesen utazni, ezért már két hónapja veszem a bérletet. Egészen felszabadító élmény!
Amikor randevúztam egy lánnyal, csodálatos helyekre tudtunk elmenni akár pénz nélkül is itt, Budapesten. Igazán aranyat ér! Mert szerintem ez a város aranyat ér.
Nagyon hálás vagyok, hogy fel tudunk menni a Gellérthegyre, hogy körbe tudjuk járni a Hősök terét a szobrokkal, végig tudunk menni az Andrássy úton, pláne karácsony idején, amikor kivilágítják. Vagy a Vajda Péter utcán, mert azt is kivilágították mindig ilyenkor. Ahogy hatalmas csoda volt az is, amikor tősgyökeres budapestiként a Népligetben mókust láttam felszaladni a fára. Vagy amikor pár éve a tizenharmadik kerületben laktam, és kiültünk a Duna-partra, és az egyik bokorból előszaladt egy nyuszi. Valóságos csoda volt, leesett az állam, pedig már tán huszonöt éves is lehettem.
Szilvi: A boltok…hogy nyitva van bolt este! Nekem ez is még mindig olyan furcsa. Az első élményem nyolcéves koromban volt Budapesten, amikor az osztályunkkal kirándultunk ide, és megláttam a Szabadság-szobrot és a hegyeket. Szeged alföldi város…szerintem akkor láttam először életemben hegyet! Ahogy a sziklák mellett mentünk, és megláttam a hegy domborulatát, és ahogy ott emelkedett a hatalmas szobor a tetején! Beleégett az emlékezetembe, azóta is szeretem a Gellérthegyet nagyon. A Normafa! A libegő, a fogaskerekű, a sikló!
A Titkos menetrend mi mindennek lehet a „menetrendje”? És mi mindennek jó, ha a menetrendje lehet szerintetek?
Bence: Lehet bliccelni egy kapcsolatban, de nem érdemes, mert visszaüt. Mert mindig, minden kiderül, ha nem tudunk őszinték lenni egymással, mert még magunkkal sem tudunk. De ha a partnerem felém nyitott szívvel van, avagy fordítva: ha én vagyok nyitott szívvel felé, akkor mindezt úgyis észrevesszük.
Ha bliccelünk, akkor könnyebb elfordulnunk a másik problémájától, mintsem kinyújtani felé a kezünket. Akkor viszont megette a fene azt a kapcsolatot!
A menetrendről eszembe jutott a yorkim, Jenőnek hívják. Mikor hazaérek, az a menetrend, hogy megmosom a kezem, mert nem tudok létezni kézmosás nélkül, bárhol vagyok, és felöltöztetem a kiskutyámat, és megyünk egy kört a ház körül. Utána felmegyünk, megmosom a lábát, vacsorát adok neki, aztán én is nekiállok az estémnek. Minden egyes este, bármikor érek haza, ez az alap menetrend. Szintem ezek a menetrendek fontosak az életedben, ezek a biztos pontok. Mert ha ezek a biztos pontok borulnak, akkor jöhet a válság az ember életében. És ugyanakkor ezek a biztos pontok ki is tudnak húzni a válságból. Ezért is fontos, hogy legyen menetrend, és lehet titkos is, mert senkinek semmi köze hozzá, hogy én mit csinálok!
Szilvi: Érdekes, mert velem is ez történt, mikor hat évvel ezelőtt a Bertold nevű kutyusom hozzám került. Alapvetően csapongó, össze-vissza személyiség vagyok, menetrend nélküli. De mikor a kutya hozzám került, meg kellett tanulnom a rendszerességet is. Az életemben viszont, mint a vonat, tudok késni, vagy akár előbb érkezni.
Szeretem a meglepetéseket, szeretem, ha valamit nem tudok előre. Persze a nyugalom is jó, az állandó életvitel, de én mint szabadúszó színész soha nem tudok semmit biztosra. Van, akit ez megrémiszt, de nekem még nincsen családom, így még megengedhetem magamnak, hogy meglepetések érjenek, és ne kötött menetrend szerint folyjanak a dolgok.
Ha ilyesféle nyugodt, egyformán folyó szakaszában vagyok huzamosabb ideig az életemnek, akkor mindig történik valami. Egy válság például, mert nekem szükségem van valami hirtelen, váratlan impulzusra, mint Erikának. Ahogy ő is mindig más járműre száll, mindig más emberekkel beszélget. Mert kellenek azok az impulzusok, hogy új és új és új dolgokat fedezhess fel. Nekem ez a lételemem! Folyamatos tanuló vagyok, most végeztem művészetmenedzserként a színművészeti és a drámapedagógusi mellett. És lehet, hogy még fogok valamit tanulni…
Bence: Pont most gondolkoztam rajta, hogy elmennék tűzoltónak! Én most idegenvezetőnek tanulok idén, már van egy pszichológus asszisztensi és egy színművész végzettségem. Amikor én külföldön vagyok, az a mániám, hogy térkép, telefon nélkül elindulok bele a világba, hátha eltévedek…
…a kívülről eltévedésnek látott eltévedés nem számít igazi eltévedésnek, mert ha belül nem tévedsz el, akkor nem is tudsz valójában eltévedni.
Bence: …pontosan, mert kalandozol!
Szilvi: A párkapcsolatban való bliccelést egyébként én sem tartom jónak, mert akkor ott valami nem stimmel. Az viszont szép, ha együtt blicceltek!
Bence: … úgy, hogy a cinkosod a másik…
Szilvi: Így van, pontosan!
Lehet külön saját, titkos világotok, kis titkos menetrendetek. De ha külön utakon indultok el, egyikőtök busszal, a másik villamoson, vagy ha egyik felszáll a villamosra, de a másik nem, mert gyalog megy tovább, vagy nem várja meg a másikat, akkor az két teljesen másik irány.
Az őszinteség mellett a játékosság is fontos a párkapcsolatban: nem tudom előre a menetrendet, de aztán majd mégis ki fogunk lyukadni valahol. Mert ha már előre úgy gondolod, lehet, hogy az a másik nem fogja követni a menetrendet, lemarad, akkor máris két különböző irányba fogtok elindulni…