Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Több mint 100 éve rejtőző filmfelvétel került elő Szomory Dezső íróról

    2020. november 2., hétfő 13:26

    A Filmarchívum raktárából előkerült néhány eredeti kameranegatív tekercs, amelyek egyikén sikerült azonosítanunk a kor ünnepelt színpadi szerzőjéről, Szomory Dezsőről fennmaradt egyetlen mozgóképet – számolt be az nfi.hu.

    Minthogy a mozik a kényszerleállás után először csak október legvégén, az őszirózsás forradalom győzelmét követően nyithattak meg, az addigra aktualitásukat vesztett filmriportok nagy része – úgy tűnik – végül dobozban maradt. 

    Minden bizonnyal erre a sorsra jutott az a felvétel is, melyet Szomory Dezsőről, a kor ünnepelt színpadi szerzőjéről készítettek 1918 októberében.

    A Színházi Élet című képes színházi, művészeti és mozi hetilapból tudni azt is, hogy az október 12-ére kitűzött premier előtt járt az írónál Az Est Film operatőre, aki a dolgozószobájában készítette el róla a száz év után előkerült felvételt. „A felvételt le is pörgették előtte. Szomorynak nagyon tetszett a film. Sőt annyira tetszett, hogy a gépésznek külön tíz korona borravalót adott és felszólította, hogy forgassa le előtte a Szomory-filmet még egyszer, de egészen lassan. Ez meg is történt. És mi tűrés-tagadás: Szomorynak nagyon tetszett Szomory.”

    Forrás és további részletek itt olvashatók: https://filmarchiv.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram