gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 9., kedd
    banner_bigBanner3

    Tompa Andrea író, színikritikus: “Sokan lemondtak arról, hogy elfogadjanak pénzt a gyilkos kezéből”

    2022. április 30., szombat 15:47

    „Putyin rengeteg ilyen művésszel vette körbe magát” – mondja Tompa Andrea író Veiszer Alinda műsorában, amelyről a Telex közölt korábban beszámolót. (a nagyjából egyórás interjút egy jelképes összegért itt tudja megtekinteni).

    „Amikor elfoglalták a Krímet, akkor publikálták a híres ötszázas listát, ötszáz nagyon nagy művész aláírta, hogy támogatják az elnöki szándékokat.”

    Ilyen kis szívességeket a hatalom rendszeresen kért a művészektől, cserébe állami támogatást kaptak. Emellett a független, ellenőrizhetetlen színházi szcénát gyakorlatilag felszámolták – mondja Tompa Andrea író, színikritikus, aki az orosz és magyar kultúrpolitika hasonlóságairól és különbségeiről beszél az interjúban, valamint kutatása és barátai kapcsán arról, milyen volt erdélyi magyar zsidó nőként felnőni a román kommunista diktatúrában, és mit kezdett ő a saját identitásával, amikor a kilencvenes években Magyarországra költözött.

    Tompa arról is mesél, hogyan indulhatott magyar irodalmi versenyeken úgy, hogy hivatalosan nem tanulhatott magyar nyelvet és irodalmat az iskolában. „Minden ilyen diktatúra olyan kaotikusan működik, és annyi rés marad a falain” – magyarázta Tompa. Így történhetett, hogy az iskola a tiltás helyett inkább engedte a versenyekre, abban a reményben, hogy az eredményeivel pontokat szerezhet az iskolának, hivatalosan viszont nem készítették fel rájuk.

    Apai nagymamájáról, aki ’43-’44-ben Tamás Gáspár Miklós filozófus és Balla Zsófia költő édesanyjával együtt ült börtönben, szintén mesél. Tompa nagymamája a ’20-as években a Romániai Kommunista Párt tagja volt, ezért börtönözték be, ami gyakorlatilag a túlélést jelentette számára a második világháborúban, a börtönből ugyanis nem hurcolták el koncentrációs táborba. Arra a kérdésre, hogy miért kutatja, Tompa azt válaszolja: „lenyűgöz, hogy egy nőnek van politikai véleménye a húszas években.” Arra keresi a választ, hogy milyen utak álltak egy ilyen nő előtt abban az időben.

    „Ezek nagyon radikális, vagy ritka utak, és abból szeretnék többet megérteni, hogy egy nőnek milyen lehetőségei voltak akkor abban a térségben, ami valószínűleg egy nagyon szabályozott játéktér volt.”

    Tompa szerint el fog jönni a pillanat a kutatásában, amikor végre azt mondja, hogy ez már nem csak az ő ügye, hanem egy társadalom története is, és akkor lehet, hogy érdemes lesz megírni. (…)

    Tompa újságíróként az orosz kultúrpolitikáról is rendszeresen publikál, figyelemmel követi az orosz színházi közeget. A beszélgetés második felében főleg ennek apropóján kérdezi Veiszer Alinda.

    A putyini kultúrpolitika tekintetében Tompa szerint nagyon erős vízválasztó február 24-e, Ukrajna megtámadásának dátuma, azóta az erőszakos beavatkozások mértéke radikálisan megnőtt. Ugyan korábban is jellemző volt az előadások megszakítása, a rendőrségi razziák, az előadások betiltása, színházi alkotók letartóztatása és házi őrizetbe helyezése, február 24-e óta viszont megsokszorozódtak, sokkal intenzívebb és agresszívabb azóta az állam fellépése a kritikus művészekkel szemben.

    „Ezek olyan erőszakesemények, amilyenekhez foghatókat Magyarországon szerencsére nem ismerünk, és szerintem nem is fogunk, én azt gondolom, hogy ez itt nem eszköz.”

    Putyin rengeteg lojális művésszel vette körbe magát, ők állnak az állami kulturális intézmények élén, miközben a független színházi szcénát teljesen felszámolták. 2012 után, amikor az utolsó nagy tömegtüntetés zajlott Moszkvában, ez a folyamat felgyorsult, és az eszközök is egyre radikálisabbak lettek. Az is jellemző volt, hogy valakinek állami intézményvezetői széket ajánlottak fel azután, hogy felszólalt egy tüntetésen, hogy így hallgattassák el.

    „Február 24. után sokan lemondtak arról, hogy elfogadjanak pénzt a gyilkos kezéből, ahogy a Mejerhold Színház vezetője is fogalmazott, amikor felmondott.” Ez a gesztus azóta miniszteri szintű gyakorlat lett, azok az intézményvezetők, akik hangoztatják, hogy nem értenek egyet az orosz állam törekvéseivel, azokat azonnal eltávolítják a pozíciójukból. Ezért sokan nem mernek megszólalni, és rengetegen hagyják el az országot.

    „Nagyon nagy tisztogatások folynak most.”

    Moszkvában például egyesítik a színházakat, ami egyrészt spórolást is jelent a nagyon nehéz gazdasági helyzetbe került államnak, hiszen rengeteg embert el lehet bocsátani, és az élére pedig kinevezhetnek egy lojális vezetőt, a korábbiak helyett. Tompa olyan színházról is tud, aminek saját FSZB-s (orosz titkosszoláglat, a KGB utódszervezete) felügyelője van, aki ott van, figyel, és javaslatokat tesz a működésre.

    „A közönségtalálkozókat például nagyjából beszüntették, mert félnek attól, hogy ott a nézők esetleg kérdéseket tennének fel.”

    Arról, hogy a hatalom és a cenzúra miként kúszik be a színházi előadások témáiba, Tompa egy három évvel ezelőtti interjút hoz fel példaként, amit egy orosz színikritikussal készített. Arról kérdezte, mik az orosz színház tabui, amire a kritikus azt válaszolta: „Az egyik tabu az, hogy a háború érinthetetlen.”

    Tompa akkor nem igazán értette a válaszát, most, amikor visszaolvasta a beszélgetést, nyert értelmet számára is: „Oroszország csak győzhet, ez azt jelenti” – magyarázza, nem tematizálható tehát semmi azon kívül a győzedelmes képen kívül, amit Oroszország a háborúival képvisel. Nem lehet felvetni a felelősség, az árulás, az értelmetlenség kérdését, semmit, ami nem a háború győzedelmes interpretációjába tartozik – mondja.

    „A putyini kultúrpolitikát most, február 24. után csak az erőszakkal tudjuk azonosítani, és ilyen értelemben nem járunk azon az úton.”

    Magyarországon ugyan szintén jellemző a lojálisok jutalmazása és a kritikus, aktivista alkotók (például Schilling Árpád) félresöprése és ellehetetlenítése, de Tompa szerint a magyar kultúrpolitika nem jár azon az erőszakúton, amin az orosz, szerinte például az is elképzelhetetlen lenne itthon, hogy egy előadást azért tiltsanak be, mert két férfi vagy két nő csókolózik a színpadon.

    További részletek itt: TELEX

    Forrás: TELEX, Veiszer Alinda

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram