Tompa Gábor erdélyi magyar színházi rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és főrendezője, az Európai Színházi Unió elnöke. Világszerte rendezett és tanított, az Egyesült Államokban tanszékvezető. A Prae.hu kérdezte.
A teljes interjút itt olvashatja.
“A különböző kultúrák miatt izgalmas eljutni más országokba, és ezek hatással vannak az oda érkezők kultúrájára, befolyásolják egymást.
Kíváncsinak kell lenni, hagynunk kell egymást befolyásolni, hogy ne váljon zsoldos munkává a színházcsinálás.
Nem lehet közömbösen és tájékozatlanul érkezni egy idegen térbe. Amikor meghívnak egy új helyre dolgozni, mindig igyekszem sok időt tölteni azzal, hogy járjam az utcákat, figyeljem az embereket, a város lüktetését. Fontosak a nyelvek is, nagyon sok mindent elárulnak az adott nyelvi közösség működéséről, kultúrájáról. Ehhez az is hozzátartozik, hogy egy előadás lehet érthető, és lehet hatással a befogadóra anélkül, hogy értené a beszélt nyelvet” – mesélte Tompa Gábor.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője 1990 óta. A kérdésre, hogyan alakította ki a színház működését, kapcsolatrendszerét, elmondta:
“Én egy megcsappant létszámú társulatot örököltem akkor, tizenöt színésszel. Az egyik feladatom az volt, hogy felépítsek egy olyan társulatot, amelyben fontos szerepe van a fiataloknak. Akkoriban évente kb. három végzős került ki a marosvásárhelyi egyetemről, ami nagyon kevés volt ahhoz, hogy felfrissítse a vérkeringést. Emellett egy olyan adminisztratív csapatot és jogi rendszert akartam felépíteni, amely európai mintákhoz hasonlóan tudott működni. Arra gondolok például, hogy bevezettem az éves szerződéseket. Aztán elindítottuk az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely fontos mérföldkő volt. Ezen a fesztiválon megfordultak neves előadók, igazgatók, kritikusok is, jelentős eseménnyé nőtte ki magát.”
Arról, hogy egy fiatalnak, pályakezdőnek milyen lehetőségei lehetnek, hogy megmutassa magát, úgy vélekedett: „Különbözőképpen viszonyulnak hozzájuk az egyes országokban, de összességében talán szerencsésebb korszak van most a fiatalok számára.
Németországban nagyon figyelnek, hogy friss és fiatal maradjon a vérkeringés, akár fontos, igazgatói posztokat is adnak nekik. Például Thomas Ostermeier is egész fiatalon vette át a Schaubühnét, és remekül megújította a hagyományokat. De szerintem fontos, hogy az se váljon trenddé, hogy önmagában a fiatalság miatt kapjon valaki lehetőséget.
Ahogy az sem jó, ha egyáltalán nem engedik őket pozíciókba. Mindenre nyitottnak kell lenni, és nem kor alapján, hanem minőségi, esztétikai szempontból válogatni. Én a mai napig azt szeretem a színházcsinálásban és az intézményvezetésben, hogy meg tudok hívni olyan művészeket, akiknek csodálom a munkáit, és gazdagítják a társulat eszköztárát.”
Annak kapcsán, hogy komoly oktatói tevékenységet folytat, világszerte, iés meghatározó szerepe volt a kolozsvári színi egyetem létrejöttében, úgy fogalmazott: “Nagyon fontosnak tartom a művészeti képzést, az iskolát mint lehetőséget. Az iskolának általában nagyon komoly intézménynek kellene lennie, és egy világos művészi értékrendet is meg kellene fogalmaznia. (…) A bolognai rendszer miatt megszűnt a mester-tanítvány viszony. Az a probléma, hogy a tanítás nem feltétlenül tényleges tudáshoz kötött, hanem a doktorátus meglétéhez, és azt bárki megszerezheti. Tudok olyan rendező osztályvezető tanárról, aki soha nem rendezett. Ez az oktatási rendszer hibája.
A minőségi kérdéseket felváltotta a létszám, muszáj felvenni bizonyos mennyiségű diákot, mert ha nincs meg a megfelelő számú hallgató, nincs meg az óraszám, nincs pénz. Pedig semmi sem lehetne fontosabb, mint a diák.
Senkinek nem jó, ha nagyon sokan és nem megfelelően képzetten végeznek. Fontos a tehetség, az ösztön, de mindez körülbelül tíz százalék, a többit az iskolának kell hozzátennie.”
A teljes interjút itt olvashatja.