Tegnap még mindenki bizakodóan posztolta, hogy összegyűlt a pénz Tompos Kátya kezelésére. Ma pedig minden portálon a nekrológját olvasni. Elhunyt ismét egy fiatal magyar színésznő, negyvenegy éves korában, és senki sem érti, hogyan történhetett mindez. Gajdó Tamás írását olvashatják.
Tompos Kátya generációjának legtehetségesebb tagjaként egycsapásra a színházi élet középpontjába került.
Már egyetemi hallgatóként – Kerényi Imre osztályába járt – feltűnt Zalaegerszegen és Kecskeméten. A Hevesi Sándor Színházban Bereményi Géza és Horváth Károly Laura című művében lépett fel, melyet Bagó Bertalan rendezett; míg a Katona József Színházban Ács János rendezésében, Hervé Nebáncsvirág című operettjében láthatta a közönség.
Bár az operett–musical osztályban szerzett diplomát 2005-ben, a rendezők mégsem úgy tekintettek rá, mint a kiválóan éneklő, ideális naivára. Változatos szerepek sorát játszotta el rövidre szabott pályafutása során. A József Attila Színház (2005–2007) és a Bárka Színház (2007–2008) után egészen 2018-ig a Nemzeti Színházban szerepelt. Ezt követően a Madách Színházban és a Centrál Színházban lépett színpadra.
A Nemzeti Színház lapjában 2014-ben V. Nagy Viktória készített Tompos Kátyával interjút. Pályakezdéséről így vallott: „Mindig műfajokban gondolkodtam, és úgy éreztem, egy kevésbé rangosnak tartott műfajban is lehet művészként színvonalasat alkotni. Élveztem, hogy eltérő rendezői, színészi gondolkodásmódokat ismerhettem meg, jó érzés volt ennyi helyen dolgozni.” Ugyanebben az interjúban arról is beszélt, hogy számára a közönség visszajelzése a legfontosabb: „Eleinte sokan a szakmának akarnak megfelelni, csak mostanában azt látom, hogy ott túl nagy a káosz: ki, kihez, hová tartozik, vagy nem tartozik. De nem szeretném ezzel terhelni magam. Amikor azt látom, hogy elszeparálódnak az emberek ahelyett, hogy értelmesen vitáznának szakmai kérdésekről, akkor azt érzem, hogy nem tisztelik egymás munkáját, energiáit. Lehet, hogy nem tetszik az eredmény, de mindig ott van a befektetett munka, amit el kell ismerni. Mindenki tudja, mennyi vér, izzadság árán születik meg egy előadás, és ezt tisztelni kell.” (Nemzeti, 2014. II. évfolyam l. szám)
A színpad mellett számos nagysikerű filmben szerepelt, és énekesnőként is hatalmas rajongótábor vette körül. Mégis igazi színésznő maradt: „A Valami Amerika előtt egyáltalán nem volt közöm a mozihoz. Egy pályakezdőnek pedig egy hasonló film óriási lehetőséget jelent. Ahogy nekem is az volt. Tudtam, hogy rengeteg jó színész játszik a filmben, tudtam, hogy ez egyértelműen egy közönségfilm, amely nevettetni akar. Nyilván ezt is lehet jól is és rosszul is csinálni. Én például nagyon szerettem. Aztán persze elkezdték kérdezgetni, hogy nem félek-e attól, hogy híres leszek, és majd elvisznek rossz irányba. Azt sem tudtam, hogy miről beszélnek.
Aztán megtapasztaltam, és megéreztem […], hogy van egy helyzet, amiből el lehet indulni a médiasztárok irányába, vagy azt mondom, hogy köszönöm szépen, és megmaradok annál, amit elkezdtem. Ez egy nagyon jó gyakorlat volt, egy nagyon jó próbatétel. Én is érzékeny voltam eleinte, és azt szerettem volna, hogy mindenki szeressen. Rájöttem azonban, hogy ez nem lehetséges, így később elfogadtam, hogy van, aki akkor sem fogja azt mondani, hogy jó vagy, amikor tényleg az vagy.
Igazából az az időszak nehéz, amikor elkezdesz ismertebb lenni, és többen formálhatnak rólad véleményt. Ilyenkor ki kell alakítanod a magad védelmi bástyáit. Nyelned kell, meghallgatni azt a véleményt, majd pedig mérlegelni. A dolgok benned dőlnek el.” (Heti Válasz, 2011. január 31.)
Tompos Kátya talán tudatosan kerülte a riportereket, ám abban a néhány interjúban, mely mégis megjelent vele, szívszorító mondatokat találunk, melyekről tudjuk, hogy már érvényüket veszítették. A szerepkörváltásról 2012-ben például így gondolkodott: „Izgalommal várom, de nem siettetem. Nagyon sok naivaszerepet játszottam el, biztos akad még feladatom e területen, de tovább kell menni. Jöjjenek azok, amelyekhez már érettebb színész szükséges. Mondják / tudom, kevesebb a női szerep, mint a férfi, és a női kor előrehaladtával a szerepek kisebbednek is. Én azért ennyire előre nem gondolkodom.” (Criticai Lapok, 2012. 8. szám)
Tompos Kátya 2003 és 2021 között hatvanegy szerepet játszott el, és huszonkét filmben szerepelt.
Számos kitüntetése között a Jászai-díj a legrangosabb (2014). Kitüntették Máthé Erzsi-díjjal (2005), a Nemzeti Színházban Szörényi Éva-díjjal (2014), megkapta a Gundel Művészeti Díjat (2009), a Junior Prima Díjat (2010) és az Arany Medál-díjat (Az év hazai színésznője) (2014).
Fájdalom tölti be a szívünket. Hiába hallgatjuk felvételeit, hiába nézzük filmjeit, hiába gondolunk vissza felejthetetlen alakításaira, vigasztalhatatlanok vagyunk. Ismét elveszítettünk egy nagy művészt és egyenes embert. Emlékét megőrizzük.
szerző: Gajdó Tamás