Tompos Kátya nemhiába érdemelte ki a filmek és színdarabok szerelmeseinek rokonszenvét. Legújabb darabjában, A vérszipolyban pedig ismét egy teljesen új oldaláról ismerhetjük meg. A JOY kérdezte.

A kezdetekről szólva Tompos Kátya elárulta: „Elég gátlásosan és kishitűen csöppentem bele a szakmába. Pont azért, mert a családban nem ismerték ezt a területet, nem tudtak segíteni a döntésben. Bár édesanyám titkos álma lehetett, hogy a gyereke színházzal foglalkozzon, bármennyire próbált, egyáltalán nem tudott segíteni abban, hogyan kell orientálódni a művészek-színészek, rendezők világában. Földessy Margit stúdiójába jártam, mielőtt felvettek volna a Színművészetire. Amikor nem sikerült egy helyzetgyakorlat, aznap összetörten mentem haza, ezt látva pedig édesanyám azt mondta, nem kell ezt a pályát erőltetni. Amikor valami sikerült, majd kicsattantam az örömtől. Akkor azt mondta, érdemes lenne színésznek lennem. A csoportomban nem találkoztam olyan fokú önbizalomhiánnyal, mint amilyennel én küzdöttem. Szerintem rajtam kívül mindenki tudta, mit keres ott. Azt hiszem, elég sok mindenkit megleptem azzal, hogy felvettek az egyetemre. Elsősorban magamat.”

2015-ben végzett az SZFE musical szakán, majd rá három évre a Valami Amerika második részével ismerte meg az egész ország. 2018-ig a Nemzeti Színház tagja volt, azóta viszont szabadúszó színésznő: „Ez egy olyan lépés volt, amit már sokkal korábban meg kellett volna tennem, de sokáig nem mertem, mert fontosabb volt a biztonság, a társulati lét, a valahová tartozás. Az is nagy felismerésem volt, hogy nem lehet szemléletet szolgálni, csak tehetséget, igazságot. Az én képességem és igazságom más dolgokban tud kibontakozni, mint amit a Nemzeti Színházban elvártak tőlem. Inkább egyfajta megkönnyebbülés volt ez, és saját lábra állás, amivel már nagyon régóta tartoztam magamnak. Sokat koncertezem a saját zenekarommal és egyéb formációk vendégeként is, van elég színházi szerepem. Egy társulat tagjaként nem illik semmire nemet mondani. Ez az ára a biztonságnak. Nekem egy idő után ez a biztonság elkezdett az alkotói munkám rovására menni. A végsőkig halogattam a váltást. (… ) A függetlenséget nem vitatom, az maximálisan lételemem.”

Arról szólva, hogyan látja a jelenlegi nehéz helyzetet, amelynek nem tudni, hol a vége, úgy fogalmazott: „Nehéz erre válaszolni, mert a művészek helyzete sosem a biztosra épült, ilyen fokú bizonytalanságra, amit most élünk meg, még sosem volt példa. Az, hogy egy-egy koncertet vagy előadást meg lehet tartani online, óriási segítség nekünk és talán a közönségnek is.
Szinte minden virtuális formát kapott, amit eddig mindenki élőben élvezhetett – ez alól pedig a színház sem kivétel. (…) Tulajdonképpen a közönség reakciói állítják be egy darab tempóját, szervességét, hiszen voltaképp nekik készül a színdarab. Az online felvételekkel azonban úgy érzem, új műfajok jöttek létre, és sok olyan színdarabról készült felvétel, amelyet most már később is meg lehet nézni, fennmarad az utókornak.”

A teljes interjú a JOY lapjain olvasható.