Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Törőcsik Mari 40 éves pályájáról nyílik fotókiállítás a Nemzetiben

    2021. november 15., hétfő 15:24

    „Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom” – ezzel a címmel nyílik kiállítás Törőcsik Mari a Nemzeti Színházban töltött évtizedeinek emlékére 2021. november 22-én 17 óra 30 perckor a teátrumban. A színház mindhárom emeletén látható tárlaton a színész 1958–1979 és 2002– 2021 közötti fotói és más rekvizítumai idézik fel ennek a rendkívüli pályának az ország vezető színházához kötődő legfontosabb állomásait. A kiállítást Koltai Lajos és Udvaros Dorottya nyitja meg.

    Negyven év hatvan képben – egy felejthetetlen pálya pillanatai, egy pályáé, amelynek hat évtizedéből négy a Nemzeti Színházban telt el. Ezeket az időszakokat idézik fel mások mellett Keleti Éva, Benkő Imre és Eöri Szabó Zsolt fényképei. Jelmezek, kellékek és dokumentumok is segítenek visszaemlékezni azokra az előadásokra, amelyekben Törőcsik Mari szerepelt. Összesen több mint százharminc szerepéről tud a színházi archívum, ebből hatvanötöt aNemzeti Színház előadásaiban játszott.

    „Én a Nemzeti Színházba léptem be főiskolásként, és onnan fogok meghalni” – nyilatkozta a színésznő, aki büszkén emlegette, hogy a 2002-ben megnyíló új Nemzeti társulatába elsőként őt szerződtette Schwajda György igazgató. Utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett itt színpadra.

    A kiállítás fotói átívelik ennek a kivételes és gazdag színházi pályafutásnak a Nemzeti Színházhoz kötődő négy évtizedét. Láthatók jelenetek az 1956-os első nemzetis szerepből, az 1959-es Tánya első sikeréről. Képek mesélnek olyan jelentős előadásokból, mint a Vágóhidak Johannája (1968) vagy a Háromgarasos opera (1981). A fényképek felidézik az utóbbi évek utolsó nagy szerepeit is, a Viktor Rizsakov rendezte 2014-es Éjjeli menedékhely Lukáját, vagy az utolsó előadást, amelyben Törőcsik Mari az idős Galileit alakította.

    „Szoktam mondani, hogy volt öt-hat estém. Most már, hatvan év színpad után talán hét-nyolc is. Amikor a véletlen, a csillagok állása, a jóisten tudja, mi által elrepül az előadás. Mindig mindent meg kell tenni, hogy ez megtörténjen, de nincs rá garancia, hogy ez az ember életében akár egyetlenegyszer is összejön. Ritka kincs… Nem azt kérdezem, tudom-e úgy, mint más, még további ezer jó színész. Én azt kérdezem, tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom. Tudom- e úgy, hogy ezért érdemes még engem választani, csakis engem. Itt kell a bátorság, sokszor vakmerőség, és itt kell az önkontroll is…” – mondta Törőcsik Mari Bérczes Lászlónak, a 2016-ban megjelent beszélgetőkönyvében. De nem volt teljesen igaza: ez a repülés sokkal hosszabb ideig tartott, és nem csak hét-nyolc estén át sodorta magával a nézőket. Ennek lenyomataiba pillanthatunk most bele a Nemzeti Színház kiállításán.

    A kiállítást kurátora: Kornya István. Munkatársa: Eöri Szabó Zsolt. A kiállítás létrejöttében közreműködött: Flament Krisztina, Kovács Karolina

    A fotók forrása a Magyar Távirati Iroda (MTI), az Országos Színháztörténti Múzeum és Intézet és a Nemzeti Színház archívuma.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram