Török-Illyés Orsolya két nagyjátékfilm főszerepében, a férfi identitást magára öltő tanyavilági bérgyilkos, Pipás Pista és egy abortusz előtt álló párizsi nő szerepében is látható lesz a közeljövőben a mozikban. Hajdu Szabolcs napokban bemutatott Kálmán-nap című filmjében viszont nincs benne. Pedig sokáig ő játszotta a feleség karakterét a sztori színházi változatában. Aztán a rendezővel néhány éve elváltak, és ezzel két és fél évtizedes alkotóközösségük is felbomlott. A színésznővel beszélgetett a TELEX.

Kálmán-nap vetítése utáni beszélgetésen Hajdu Szabolcs azt mondta, sokat gondolkodott azon, lehet-e, egyáltalán van-e értelme nélküle megcsinálni a filmet. Azt is lehet tudni, hogy Orsolya döntött úgy, hogy kilép a közös munkáikból, és sem a színházi, sem a filmszerepeket nem viszi tovább. A kérdésre, neki is ennyire nehéz döntés volt-e ez elárulta:

„Mikor már nem voltunk együtt Szabolccsal, utána még sokáig játszottam az előadásokban, de közben úgy éltem meg, hogy a nézők katasztrófaturisták, részemről meg valamiféle vezeklés zajlik. Nem tudtam már egészséges távolságot tartani az általam játszott karakterektől, ami estéről estére nagyon megterhelő, és nem is professzionális hozzáállás. Aztán ahogy egyre inkább túljutottam a krízisen, volt erőm eldönteni, hogy nem szeretnék tovább ezekben részt venni, vége, lezárult egy korszak, nem egészséges már újra és újra megmerítkezni ezekben a számomra ismerős helyzetekben úgy, hogy Szabolcs a színpadi partnerem. Nem az életművemet élem, hanem az életemet – amit létrehozok, az csupán a magánéletem mellékterméke. Ezek a munkák viszont Szabolcs pályájának fontos állomásai, ezért is örülök, hogy nem szárad a lelkemen az, hogy miattam nem tudtak megvalósulni.”

Pont a túlzott személyességet kritizálta Rákay Philip is amikor azt nyilatkozta, nehezen viseli, ha a „filmkészítés a rendező számára pusztán egy öngyógyító, pszichológiai csoportterápia.” Arról szólva, szerinted mennyi személyes dimenziót bír el egy alkotás, kifejtette_

„Ha ez nemcsak egy frázis, amivel a Szabolcshoz hasonló alkotóknak próbál odamondani, akkor értelmezni sem tudom ezt a kijelentést, és Rákay Philip sem gondolhatja komolyan. Rettenetesen fájdalmas munka könyörtelenül újra és újra megkérdőjelezni magunkat, és mindent, a személyes kapcsolatainkat, az értékrendünket, a környezetünket sem kímélve. Én is feldolgoztam egy hangjátékban az anyám (Illyés Kinga színésznő, az erdélyi értelmiség egykori fontos alakja – a szerk.) lehallgatásának anyagait, aminél intimebb nyersanyagot tényleg nehéz elképzelni. A feldolgozás sokszor egy pokoli belső kényszer hatása, valamit kezdeni kell vele, és az, hogy ez túlmutat a személyesen, esetleg másokban is elindíthatja az önvizsgálatot – ez a felszabadító ebben a gyötrelmes alkotói folyamatban. Nem lehet és nem érdemes ezt másképp csinálni, bármennyire kockázatos vállalkozás, hiszen nem látjuk előre, mekkora árat fizetünk mindezért. Persze az is lehet, hogy Rákaynak csak savanyú a szőlő, mert soha nem lenne képes egy ilyen elmélyülésre és szembenézésre önmagával, pedig azt a filmet azért megnézném. Gyógyító hatással lenne a nemzetre.”

A felvetésre, miszerint a válásukkal sokaknak okoztak csalódást, az emberek azt kérdezték magukban, ha nekik sem sikerült, tényleg kinek sikerülhet arról faggatták, hogy túlidealizálták-e a kapcsolatukat:

„Még a gyerekeink, sőt talán még mi is túlidealizáltuk. De nehéz arra rálátni, hogy mi volt ebben igazi, mit alakított rajta a nyilvánosság és akár a Szabolcs filmjeiben megjelenített narratíva, ami ugyanúgy csak egy szelete a valóságnak, vagy annak, ahogyan a valóságot ő látja. Illetve az is kérdés, ezek hogyan hatottak egymásra. Ha hivatkozási pontot is jelentettünk, nekem ezzel nem szabad foglalkozni, mert nem lehet fontosabb az, hogy mit jelentek, annál, hogy ki vagyok és merre tart az életem.”

A Pipás Pista karakterét kopaszon jeleníti meg a színésznő, aki ennek kapcsán arról is beszélt, hogy milyen szokatlan élménye volt a kopaszság miatt: „A forgatás alatt és után is sokat mászkáltam a tanítónőt játszó Stork Natasával, aki jó barátnőm, és rendszeresen azt éreztem, hogy egy párnak néznek minket. Ráadásul akkoriban lettem szemüveges is, és ehhez jött még a korom, mert 46 évesen a szépség sem adja már olyan könnyen magát. Szóval sok férfipillantást veszítettem, miközben hirtelen rám zuhant a felismerés is, hogy már nem az a nő vagyok, aki akár pár éve voltam. Nagyon sok pozitív megerősítésre volt szükségem a párkapcsolatomban is, hogy az új Orsolyával megbarátkozzam.”

Török-Illyés Orsolya arról is beszélt, hogy mindig nehéz volt ebben a szakmában dolgozni, de ott volt a remény, hogy egyszer majd jobb lesz: „Mostanra elfogyott a remény. A független film és színház ellehetetlenítése miatt sok alkotó a megélhetés mindennapos elemi nehézségeivel küzd. Most, hogy egy ideje gyakrabban megfordulok Erdélyben, azt látom, hogy egy romániai magyar, tehát kisebbségi társulat színésze jobban kijön a fizetéséből, mint én, a szabadúszó budapesti színész, miközben elég sokat dolgozom. De nagyjából ugyanez a helyzet a független táncosokkal, írókkal, képzőművészekkel, újságírókkal is Magyarországon.”