A transzgenerációs traumák és a család újragondolhatósága foglalkoztatja mostanában leginkább Török-Illyés Orsolyát, akinek valószínűleg lesznek még Erdélyhez kapcsolódó alkotásai az édesanyja szekusdossziéjából készült felkavaró hangjátéka után . A marosvásárhelyi származású színésznő a Toxikoma romániai bemutatója kapcsán arról is beszélt, hogy miért volt szimpatikus számára Herendi Gábor projektje, és hogy hogyan tekint vissza a Látókép Ensemble-lel létrehozott, többek között a családról szóló előadásokra, miután férjével és korábbi alkotótársával, Hajdu Szabolccsal már nem él együtt.

Forrás: Maszol.ro portál

A kérdésre, szerinte mitől működött jól a Toxikoma szereposztása, Török-Illyés Orsolya elmondta: „Szerintem ezzel elég nagy kockázatot vállalt Gábor, mert ő általában nagyon népszerű színészekkel dolgozott, bátor vállalkozás volt, hogy megtartotta a sztori kamaradarab-jellegét, és ehhez nem mainstream arcokat választott. Egyébként nagyon bízik a színészeiben, és ez szerintem visszahat.”

Az utóbbi időben a filmes szerepei mellett több színházi produkcióban is szerepet vállalt. A kérdésre, miért alakult ez így, elárulta: „Amíg a gyerekeim kicsik voltak, jóval kevesebbet vállaltam, mert a színház, mint tudjuk, főleg esti történet, és azért azt nagyon-nagyon nehéz összeegyeztetni a családi élettel. (…) Az az igazság, hogy én nem vagyok egy ilyen „szakmailag döntő” alkat. Soha nem volt olyan kényszerem, hogy mindenképpen játszanom kell, akár filmen, akár színházban. Inkább azt éreztem, hogy nekem ezt azért kell csinálni, mert jobb, elviselhetőbb leszek a magam számára a munkák által. Rákényszerítenek arra, hogy szembenézzek a saját gyarlóságommal, gyengeségeimmel, tanulok belőle. De ugyanúgy meg tudom élni, végig tudom dolgozni ezt az önismereti munkát akár akkor is, ha egy regényt olvasok. Ilyen értelemben nekem a munka totálisan magánügy. (…) Lehet, hogy nem a könnyebbik végét fogom meg a dolognak, de valahogy mindig is ez érdekelt. Emlékszem, már gyerekkoromban is olyan jellegű verseket mondtam, amik szinte belső monológok, a választásaim már akkor is efelé mentek. Nem a performatív része érdekelt, nem az, hogy ügyesen megoldjam a feladatot. Azt is lehet mondani, hogy tulajdonképpen nem is vagyok művész, mert a saját utam, kísérletem magammal valahol jobban érdekel, mint az, hogy ezt megmutassam.”

Többször nyilatkozta, hogy az édesanyja szekusdossziéjával való szembesülés mennyire megváltoztatta. Ennek kapcsán kifejtette: „(…) Nagyon sok energiát pazaroltam arra, hogy szembemenjek azzal a fallal, amit kaptam, azzal, ami több generáción keresztül épült sorsokból és tulajdonságokból. Közelebb kerültem hozzá, jobban megértettem az édesanyámat, és így a saját működésemről is többet tudtam meg. Nem tudhatjuk, mit hoz a múlt, de soha nem késő szembenézni vele. (…) Nemrég volt Magyarországon egy hasonló botrány, ami lehallgatásokhoz kapcsolódik. Ennek ellenére engem nem ez a rétege foglalkoztatott elsősorban, hanem az anyám sorsa és az ő személyisége, annak kibontása ebben a kegyetlen, kiszolgáltatott helyzetben. Az, hogy a sztorinak ilyen értelemben is nagyon komoly aktualitása lett, engem is meglepett.”

(Az Obiectiva Theodora című hangjátékot 2020 januárjában mutatta be a Tilos Rádió, de az interneten most is visszahallgatható.)

A lánya, Lujza is érdeklődik a színjátszás iránt, miután több filmben szerepeltek közösen és színpadon is felléptek együtt, a Don Juan visszatér (r. Ödön von Horváth) vagy a Gina (r. Schwechtje Mihály) című darabokban. Arról szólva, mennyire látja a fiatalkori önmagát benne, mennyire próbálja tudatosan segíteni, hogy neki könnyebb legyen rátalálni a saját hangjára a színház világában, azt felelte: „17 éves, és nagyon sokszor, mikor a saját problémáiról beszél, akkor azt mondanám, hogy ja, hát tudom, ezen én is keresztülmentem, de közben meg azt érzem, hogy az ilyenfajta tanács vagy megerősítés sokszor kontraproduktív, mert ebben az időszakban mindent szeretnél, csak nem azt az utat járni, amit a szüleid, hiszen a kudarcaikat is látod. (…) Azt látom, hogy Lujza erős, önreflektív személyiség, és ez nagyon sokat fog neki segíteni. (…) Saját szakmai élete, sőt, saját projektjei is vannak. Az ő generációjának nagy előnye, kvalitása, hogy nem csak egy területen képzelik el az életüket.”

Hajdu Szabolccsal – akkor még családként – sokat foglalkoztak a család témakörével, többek között ekörül forognak a Látókép Ensemble színházi előadásai, az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán-nap és az Egy százalék indián. Arról is faggatták, mennyire változtatott a család intézményéhez való viszonyulásán ez a trilógia, amelynek a szereposztásából most lépett ki: „Amikor elkezdtük, az Ernelláék Farkaséknál című előadással ezt a trilógiát, mi magunk sem gondoltuk, hogy lesz folytatása. Nekem egy nagy tanulási folyamat volt, semmiért nem adnám ezt a tapasztalatot. Családterápiás folyamatnak semmiképp nem mondanám, de a közös gondolkodás, a karakterek kialakítása során mégiscsak hatott rám az, hogyan látja és láttatja Szabolcs a családot, benne a nőt, én hogyan változtatnék ezeken a viszonyokon, szerepeken, és ő ebben partner-e vagy sem. Mint ahogy azt is kéjesen fájdalmas volt megtapasztalni, hogy a személyes eltávolodás akár inspiráló is tud lenni a közös munkában. Nagyon örülök, hogy film is készül remélhetőleg mindháromból, de mivel úgy érzem, hogy már nem közösen gondolkodunk ezekről a témákról, a személyes utamat már nem szolgálja. Ezért mondtam le a közös munkát, annak ellenére, hogy korábban megígértem, hogy leforgatom a két hátralevő részt. Ezek a történetek nélkülem is működnek, sőt, általánosabbá is válhat és azt is megnyugtató volt hallani, hogy a lányom számára például érzelmileg elviselhetőbb volt új szereposztásban végignézni az előadásokat.”

Forrás: Maszol.ro portál