Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Törölték egy Csajkovszkij-opera premierjét a Cseh Nemzeti Színházban

    2022. március 22., kedd 19:21

    Törölték Pjotr Csajkovszkij (1840-1893) orosz zeneszerző A cárnő cipellője című operáját a Cseh Nemzeti Színház következő évadjából az ukrajnai háború miatt – jelentette be kedden a prágai teátrum szóvivője.

    Tomas Stanek szerint a színház „megértést tanúsít” a kreatív csapat döntése iránt, hogy nem viszik színre a művet, mivel az a jelenlegi körülmények között „negatív érzelmeket válthat ki”. Emlékeztetett arra, hogy az opera cselekményének egyes részei „a nagy orosz birodalomról szólnak”. Az alkotógárda Ukrajna oldalán áll, és támogatja harcát a függetlenségért – mondta a szóvivő.

    Stanek hangsúlyozta, hogy nem tűnnek el a repertoárból az orosz alkotók művei, továbbra is játszanak olyan darabokat, mint Dosztojevszkij Félkegyelműje vagy Csajkovszkij Hattyúk tava című balettje. Műsoron marad Makszim Gorkij Vassza Zseleznova című színműve is, amelyet a cseh kritikusok épp nemrég választottak a 2021-es év legjobb rendezésének.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram