A Vörösmarty Színház decemberben indította el társadalmi kampányát, melynek keretében a színház művészei a székesfehérvári Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény lakóival vették fel a kapcsolatot. A jótékony cselekedetek legtöbbször a karácsonyhoz köthetőek és ott sokszor véget is érnek, de a színház hosszabb távra tervez, a Neked is van időd! kampány keretében folyamatosan tartják a kapcsolatot a magányos, idős emberekkel. A projekt egyik résztvevője a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész Tóth Ildikó, vele beszélgetett a Deszkavízió.

A kérdésre, miért érezte fontosnak, hogy ebben a projektben részt vegyen, Tóth Ildikó elmondta: „Volt az életemnek egy időszaka, amikor eljártam önkéntesnek egy kórházba. Nem hirtelen fellángolás volt, három éven át végeztem. Az édesapám beteg lett és az egész kórházi ápolásának a körülményei nagyon megrendítőek voltak, túl amellett, hogy le a kalappal az egészségügyi dolgozók előtt, de ott voltak szembetűnő hiányosságok, főleg ami a humán tőkét illeti. Amikor az önkéntesség mellet döntöttem, lehetett választani. Azt tudtam, hogy gyerekek mellé képtelen lennék menni, nem szerettem volna folyamatosan sírni, ezért az időseket választottam. Három éven át jártam a kórházba, pelenkát cseréltem, etettem, segítettem a gyógytornászoknak. Rehabilitációs osztály volt, rengetegen voltak amputált végtaggal. De elsősorban ott is a beszélgetés volt a lényeg, vagy pontosabban a figyelő hallgatás: nem az volt a fontos, hogy én beszéljek, hanem, hogy őket meghallgassam. (…) Amikor a színházunk elindította ezt a kampányt, gondolkodás nélkül jeleztem, hogy részt veszek benne. Gyakorlatom is volt már a témában és szívesen is csinálom, máshogy nem is lenne értelme.”

Tóth Idlikó arról is beszélt, hogy Az öreg hölgy látogatása címszerepére készül: „Klára Wascher 17 évesen, 8 hónapos terhesen tisztességétől igaztalanul megfosztva „menekül” el a városkából és 45 év múlva milliárdosként tér vissza Claire Zahanassianként.  De nem ez a történetben a lényeg, hanem, hogy egy közösség – történetesen egy egész város – képes-e kollektív gyilkosságot elkövetni a jólétért, gazdagságért cserébe.”

A színésznő azt is elárulta, miként hatott rá a pandémia: „Rendesen betett. Nem dolgoztam annyit, amennyit szerettem volna, de ezzel sokan vagyunk így. Nehéz dolog ez a színházcsinálás. (…) Most úgy látom, hogy mindenképpen olyan szakaszba lépett a világ, hogy a színház mint műfaj, mint terápia, mint kommunikációs csatorna hátrébb lépett, nem olyan fontos. Ez nyilván már a pandémia előtt is megvolt, de az biztos, hogy a helyzet ráhúzott még egy lapot. Ez az embernek egy picit a hitét, azt a hitét, amiért én színész lettem, megrendíti. És ha már azt kérdezted, hogy vagyok, szerintem én még ebben a megrendítő szakaszban vagyok. De tudom és érzem, hogy ebből ki kell repülnöm, és mint a hangya lépésről lépésre mániákusan kell tovább csinálnom. (…) A panaszkodás, a kifogás nem opció, nincs jogom depressziósnak lenni. (…) Túl rövid az élet ahhoz, hogy öröm nélkül éljünk.”