A színésznő tavaly csaknem harminc év után tért vissza a Radnóti Miklós Színházhoz. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték. Seres Gerda kérdezte a Kultúra.hu oldalán.

Korábban úgy fogalmazott a szakmával kapcsolatban, hogy szerepkészítő kisiparos. Arról szólva, miért találó megnevezés ez a színészi munkára, Tóth Ildikó elmondta:

„Nem szeretem misztifikálni a szakmánkat. Nem tartom különlegesebbnek a színészi tevékenységet, mint ha valaki tanít, takarít vagy gyógyít. (…) Egyrészt talán rejtőzködő vagyok, bár inkább azt mondám: figyelem magam körül a világot. Dívának lenni számomra fárasztó, egy csomó olyasmi kell hozzá, ami belőlem nem jön ösztönösen.”

Tóth Ildikó szerint az ember magában hordozza az univerzumot és hogy végül ebből a teljességből mi lesz a sajátja, azt meghatározza a földrajzi és társadalmi környezete, a családi, baráti és iskolai közeg, amelyben szocializálódik:
„Amikor egy kíváncsi gyerek megfog egy legyet, megvizsgálja, kitépi a szárnyait, abban megjelenik a szadizmus, a másik élet kioltása… Egy alkotó ember éppúgy magában hordozza ezeket a tulajdonságokat, és ha kell, felerősíti. Amikor kapok egy szerepet, amely ellenkezik az alkatommal, akkor nincs más dolgom, mint hogy előbányásszam magamból ezeket az érzéseket, indulatokat. Amikor egy színész elindul egy történet és benne egy szerep útján, akkor mindig ugyanazokat a kérdéseket teszi fel: vágyakat, motivációkat keres, és ezek általában mindannyiunkat jellemző, alapvető érzésekre vezetnek vissza” – nyilatkozta a Radnóti Színház művésze.

Korábban azt mondta, hogy a tehetsége része a bizonytalanság, a folyamatos kételkedés önmagában. Ennek kapcsán kifejtette:

„Az ember az árnyékától nem tud szabadulni. Én ilyen alkat vagyok, de szerintem a kétségek előrevisznek és egy művész számára különösen fontosak.”