„Mostanában sokszor ismételték a tévében a Mici néni két élete című filmet, amiben ő volt a fiatal házaspár egyik tagja. Ugyanaz a huncut tekintet, ugyanaz a bájos mosoly, ugyanaz a kacér arckifejezés, ugyanaz a finom elegancia, ahogy megszoktuk, megismertük, megszerettük filmekben, színdarabokban” – írja Tóth Juditról Szegő András, aki a Nők Lapjának készített interjút a művésszel. Lapszemle.

A Nők Lapja beszélgetését Mi jöhet a színház után? címmel a Nők Lapja Tél-ben olvashatják.

Tóth Judit elsőként elárulta, egy ideje küzd a járással, mire a térdei rendbe jöttek a csípőjét érte gond, a cipőfűző bekötése még hagyján, de a színház nagyon hiányzik az életéből: „Még az a szerencse, hogy a fájdalom némileg tompítja a hiányérzetet, és nem hajt az a szilaj vágy, aminek dúlnia kéne bennem. Most hiába vágyódnék valami után, ha úgysem tudom elérni. Úgyhogy tulajdonképpen ez még jó is a rosszban, mert azért megszoktam, hogy hatvan évig folyamatosan ezt csináltam. Az ember rááll egy sínre, amin megy a vonat, aztán most hirtelen megállt, a sín nem folytatódik…(…) ekem a színház mindig templom, bazilika, szentség volt, szóval nagyon fontos volt az életemben” – mondja a színésznő.

Arról számolt be a Nők Lapjának, hogy sok emlék idéződik fel benne ebben az időszakban, olykor áttekinti a jegyzeteit, ugyanis minden előadásról írt a pályája során: „Fantasztikus előadásoknak voltam részese. A Budapesti Kamaraszínházban lépett fel a hosszú idő után hazatérő Perczel Zita. A partnere Lukács Margitka volt. Mint kiderült, ők évtizedekkel azelőtt összevesztek valami apróságon, és azóta sem bocsátották meg a másiknak a közös sérelmet. Fantasztikus volt! Két zseniális, nagy művésznő, és nem álltak szóba egymással. Arra is vigyázni kellett, hogy érkezéskor melyiküknek köszönünk először. Kétszer kellett estéről estére megérkeznünk, és elhitetnünk, hogy éppen akkor jöttünk, különben botrány lett volna. Csodálatosan eljátszották a szerepüket, a kívülállók semmit nem vettek észre az ellenségeskedésből. Csuda édesek voltak!” – mesélte Tóth Judit.

A felvetésre, miszerint az igazi mély becsvágy hiányzott belőled ahhoz, hogy ő is körülrajongott sztár legye, úgy reagált: „Én inkább azt mondanám, nagyon kötelességtudó voltam. Tehát, ha megbíztak egy szereppel, abba ezerszázalékosan beletettem magam. Készültem, tanultam, foglalkoztam vele, s az biztos, hogy egész életemben mindig arra törekedtem, hogy a legjobbat adjam. És ezzel nagyon jól elvagyok. Jó érzéssel gondolok vissza az összes szerepre, előadásra, minden tőlem telhetőt megtettem, és talán sikerült is.”

Tóth Judit kifejti, nehéz szembesülni azzal, ha a pálya a végéhez ért, de ha az egészsége újra a régi lesz, akkor még sok dologgal szeretne foglalkozni. Férjével közös kertjükben szeretné tölteni az időt.

A Nők Lapja beszélgetését Mi jöhet a színház után? címmel a Nők Lapja Tél-ben olvashatják.

2022.12.16 – 66,67,68. oldal