„Tragikus sorsú komika vagyok. Tragikus hősnőket hordozok magamban. Ebből valamit próbálok érzékeltetni akkor is, amikor komikaként megyek a színpadra” – nyilatkozta Schütz Ila Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész, a magyar színjátszás egyik legeredetibb és legsokoldalúbb komikája, aki 80 éve született.
Schütz Ila pályájáról:
Schütz Ila 1944. január 5-én született Budapesten. Iskolái elvégzését követően, 1962 és 1964 között a Margit Kórházban adminisztrátorként dolgozott. Később szabás-varrást tanult, s a Népművészeti Ktsz-nél mint meós, azaz átvevőellenőr helyezkedett el, első színpadi szárnypróbálgatásai az ottani színjátszó körhöz fűződnek. A bolondozó természetű, barátai által „örökké bohóckodónak” nevezett Schütz Ila ezzel rátalált önmagára és hivatására. 1965-től járt a Színház és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1969-ben diplomázott. Főiskolás évei alatt is tagja maradt az Egyetemi Színpadnak, sőt a MAFILM Filmszínészképző Stúdiumát is elvégezte.
Diplomás színészként egy évadot a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadon töltött, de a komika szerepkörön kívül más feladatokra is vágyott, így 1970-ben a Madách Színházhoz szerződött. A társulatnak 22 éven volt tagja, s szebbnél szebb feladatokat kapott. 1993-ban a József Attila Színházba szerződött, amelynek haláláig tagja maradt. Színpadi munkájával párhuzamosan a MAFILM és a Magyar Televízió is rendszeresen foglalkoztatta.
Munkájáért 1974-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, az érdemes művész kitüntető címet 1981-ben, a Déryné-díjat 1997-ben, a kiváló művész elismerést 1999-ben vehette át.
Életművét olyan nagysikerű színházi szerepek alkotják, mint Viola Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig, Kamilla Szigligeti Ede Liliomfi, Bernarda García Lorca Bernarda Alba háza, Natasa Csehov Három nővér, Eugénia Molnár Ferenc Olympia című darabjában. Számtalan színpadi szerepe közül a legemlékezetesebb Doris volt Slade Jövőre, veled, ugyanitt! című darabjában, amelyet több mint háromszáz alkalommal játszott Sztankay István partnereként.
Schütz Ila alakját több mint harminc játékfilm őrzi, így a Csend és kiáltás, Szép lányok, ne sírjatok!, a Hahó, a tenger!, A Pendragon-legenda. Egyik utolsó epizódszerepe a Valami Amerika című film takarítónője volt, amelyben ismét nagyot nevettetett. A televíziós produkciók sorában többek között A talpsimogató, a Tisztújítás, Az ördög cimborája, A medikus, a Régimódi történet, a Villámfénynél és az Eklézsia-megkövetés című drámaadaptációkban alkotott maradandót. Volt egy időszak, amikor nem születhetett nélküle tévés bohózat vagy rádiókabaré, de élete végén már nem keresték.
A neves komika férje halála után magányosan és depressziótól gyötörve élt, munkájában sem talált annyi örömöt, mint régebben. Schütz Ila 2002. december 11-én halt meg.
„Az utcán látva: egyszerű, sima hajú, festetlen arcú, nem feltűnő – mai fiatal nő. Mellette ülve: kedves, aranyos, villogó tekintetű, ravaszdi kis kobold … Nem láttam róla soha sztárfotót. Nem is tudom őt elképzelni vampnak, díszes királynőnek — sztárnak. Pedig a reflektorfényben ragyogó, csillogó, sziporkázó, sokszínű — nagyon tehetséges színésznő.
Igazán a színpadon érzi elemében magát. Nagyon rossz riportalany. »Barchobázunk« már jó órája. Én makacsul kérdezek; ő makacsul többnyire nem válaszol. Nevet, hadonászik, rázza a fejét. (»Nem szeretek magamról beszélni…«)” – írta róla Eöry Éva.
Schütz Iláról saját szavaival:
Hiúság: Én nevetséges voltam, mert nagyon őszinte, naiv gyerek voltam. Mindent rettenetesen komolyan vettem, és nagyon sokszor kinevettek. Hiú vagyok, rájöttem, hogy jobb, ha akkor nevetnek, amikor én akarom. Olyan kellemes, melegítő érzés nevetést fakasztani.Valami visszaárad belém az ő örömükből. Én soha szántszándékkal nem bántok meg senkit, pedig vitriol van a nyelvem alatt. A jót szoktam észrevenni, és jól esik, amikor érzem, hogy megdobban a másik ember szíve.
Színpad: Még 11 éves sem voltam, mikor megnyertem a budapesti szavalóversenyt. Piri néném mindig mondogatta nekem: Ilukám, szavalj mán nekünk valamit! S én szavaltam, pedig szégyellős voltam. De olyankor akár a színpadon, akár székre állva /mert kicsi voltam/ csodálatosnak éreztem magam.
Egyetem: Szinetár osztályába jártam, Miklós azt mondta nekem, talán tíz éven belül lesz belőlem színésznő, de ne számítsak arra, hogy majd elkápráztat a szakma. Kicsit különcke vagyok. A váltás a Mikroszkóp Színpadon történt. Az kemény iskola volt. Megmondták, hány percig kell tartani a poén előtt a szünetet. Ott mindent megtanultam, ami megtanulható. Ezután kerültem a Madách színházba, ahol játszottam Csehov, Shakespeare darabokban is.
Életállapot: Foglalkozásom életállapot! Ma már nincs bennem semmiféle bizonytalanság, hogy megbizonyosodjam magamról, tíz kemény év kellett! Kudarccal indultam a pályának, csak a negyedik nekifutás után vettek fel a főiskolára. Érettségi után dolgoztam kórházban, adminisztrátorként, tanácsnál…. Kísérleteztem pszichológiával is, de nem vettek fel. Nem baj! Az a három év nem ment veszendőbe. Ezen a pályán minden pluszként jön be. Olyan típusú ember vagyok, aki azért él, hogy jól dolgozhasson! Ez hitvallásom.
Energia: Minden napra van bizonyos energiaalapom, de azzal csínján bánok, hogy ne öregedjek túl korán. Ha rirkán kerülnék színpadra az még több energiát követelne tőlem. Szerencsétlen az a színész aki túl sokat, vagy túl keveset van színpadon. Én valahol középen foglalok helyet. Éppen annyit játszom, amennyit kell.
Arc: A színpadon a színész olyan lesz, mint a kifestett bábu.. A filmen azonban minden kis ránc látszódik. Én azonban vállalom az arcomat, önmagamat, s talán a közönség is elfogad. Az önmagamban kialakított viselkedési reflexet reprodukálom. Attól jó színész valaki, ha az adott helyeztben nem mindennapi reakciót ad, hanem váratlant. Ugyanakkor vannak évszázados színházi törvények, színpadi sztereotípiák, amit meg lehet tanulni.
Harc: Szeretem a harcot amely ezen a pályán az emberre vár. Vég nélküli küzdelem! Épp ezért, mint magánember nagyon szeretném a nyugalmat megtalálni, ami a pályán izgalmait ellensúlyozná. Erre vágytam nagyon, de ez mindeddig nem sikerült. Talán a tökéletesség iránti igényem miatt?
Amilyen: Időnként szeretnék egy szürke, hétköznapi ember lenni, egyszerű életet élni, nem ilyen összevisszaságot. Ez egy évben egy percig tart. Ez a fajta élet olyan szabadságot adott nekem, hogy azzá lehettem, amilyen vagyok.
Múlt: Egy diófa nő ki a múltamból Debrecenben. Ha vissza akarok térni, mindig odamegyek a kis diófa alá, s akkor megnyugszom. Kislánykoromban gyakran üldögéltem alatta. Földig leértek az ágai, figyeltem, ahogy néha megrezzennek a levelek, és átszűrődik közöttük a nap fénye, és minden olyan csodálatosan zöld volt. Valami istentelen finom illata volt annak a homokos földnek is, vihar előtt alacsonyan röpülnek a fecskék, szinte mellettem a természettel. Beleolvadok a tájba. Vihar előtt gyönyörű zöld a fű, minden levél, és minden apró gaz.
Nappalok: Az igazság az, hogy nincsenek álmaim. Öntudatlanul alszom. Engem az ébrenlét izgat, a nappaloktól várom a beteljesülést.
Halál: Nem félek. Hiszek egy másik életben. Hiszem, hogy minden életem minden hibájából tanulok, hisz ez a cél. Paradicsomban higgyek, vagy a pokolban? Ez sokkal szimpatikusabb. A fájdalomtól félek. A villámoktól félek. A hivatalos papíroktól, a pecsétektől félek. A haláltól nem félek.
Mindig: Én mindig helyre tudok állni, föl tudok kapaszkodni. Volt olyan időszak, hogy négykézláb voltam, és kiütöttek. Kicsit fölálltam a ringbe, az élettel való kis küszködésemben, s akkor még nagyobb pofont kaptam. Akkor megint elájultam. Közben rájöttem, hogy az élet egy nagy kaland. Minden nap jöhet valami új. Küzdelmeimben megbölcsültem egy kicsit. És nagyon tetszik, hogy olyan nemzedékhez tartozom, amelyik megéri a harmadik évezredet. Legalább van valami közös, valami összetartó ebben a szerteszét álló, marakodó világban.