gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Tranzit Trip – Új mozgásszínházi produkcióval jelentkezik a TranzDanz

    2021. július 13., kedd 10:22

    A TranzDanz Tranzit Trip címmel július 21-én, szerdán este a Trip  Hajón mutatja be a közönség előtt legújabb, a magyar néptáncból ihletet merítő kortárs táncelőadását a Trip WebSzínházában.

    Kovács Gerzson Péter Harangozó Gyula-díjas és kétszeres Lábán Rudolf-díjas táncművész, koreográfus előadásában a tranzit tematikáját helyezi a középpontba. „A tranzit ideiglenes világában bárki bárkivel összefuthat, itt él a véletlenszerű találkozások, kalandok szereplője, az utazó, aki az emlékei, a vágyai és talán a jövő felidézésével tölti ki a non-place ürességét…” – olvasható a színház közleményében.

    Mint írják, Kovács Gerzson Péter, a TranzDanz kortárs táncegyüttes vezetője csaknem négy évtizede meghatározó alakja a magyar táncéletnek. Az általa létrehozott táncnyelv részben néptáncos múltjából ered, részben kortárs technikák innovatív alkalmazásával alkot egyedi és összetéveszthetetlen mozdulatvilágot.

    A TranzDanz motívumai között egyaránt felfedezhetők utalások az archaikus kultúrák jelképeire és a mai globalizált világ képeire. A mozgás és a zene ötvözése mellett, performanszaik gyakran multimédia jellegűek: meghatározó bennük a vizuális-, az akusztikus- és a mozgás-elemek játékos dinamikája – áll a közleményben.

    Az előadás táncosai között van Bacsó Lilla, Darabos Péter, Gera Anita, Szabó Zsombor, Tókos Attila és Tőkés Imola, az utazó hangja Andrew Hefler. A produkció zenéje Kovács Jeromos munkája, a jelmeztervező Ocskó-Kü Kata, a látványtervező Kovács Gerzson Péter.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram