Szentendrei TeátrumKaszás Attila-díjFodor TamásSZFEGáspár MátéMolnár ÁronCsankó Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2020. augusztus 7., péntek

    Trianonról szóló előadás ősbemutatójával indul a Kultkikötő évada

    2020. július 2., csütörtök 08:20

    A Vérző Magyarország című felolvasó-színházi előadás bemutatójával indul a Kultkikötő 2020-as évada július 3-án.

    A Rusznyák Gábor rendezésében színpadra állított előadás a 100 évvel ezelőtti eseményeket dolgozza fel a Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelent Vérző Magyarország című kötet nyomán, de a darabban Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula leveleit is felolvassák majd a közreműködő színészek. Az alkotók szándéka, hogy ne csak beszéljenek, hanem több, sokak számára talán ismeretlen nézőpontot is megmutassanak a magyar történelem egyik legfájdalmasabb traumájáról. 

    Az alkotók ajánlója:

    Kevés dologban ért egyet a nemzet, de abban igen, hogy a magyarság legnagyobb fájdalma az Trianon. S abban is megegyezhetünk (legalább mi magyarok) hogy kétségek nélkül egy igazságtalan és szakmaiatlan békediktátumot írt alá a magyar küldöttség 1920. június 4-én, 16 óra 32 perckor a versailles-i Nagy Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján a La galérie des Cotelles-ben. Persze ez az igazságtalanság nem feltétlen érzelem vezérelt, vagy nem csak. Egy igazságtalanság mögött is vannak, lehetnek, külső szemmel logikus érvek.

    Az előadás a színház eszközeivel próbál ebben az igazságkeresésben, a fájdalom feldolgozásban segíteni. Történelmi dokumentumok, a kortársak írásai és a száz év alatt felgyülemlett hitek, tévhiteket felhasználva, jelenetről jelentre újabb és újabb perspektívákat megnyitva beszélni Trianonról – olvasható a darab szinopszisában, melynek további különlegessége, hogy a szemelvényeket felolvasó három színművész –Csiby Gergely, Domokos László és Zayzon Zsolt – mindhárman erdélyiek, de nem ez az egyetlen hasonlóság az este főszereplőinek pályájában.

    Csiby Gergely egy nagy váltáson van túl: a Pesti Magyar Színház társulatát tavasszal elhagyó színész most először lép színpadra szabadúszóként – őt egyébként színházi szerepei (Pál utcai fiúk, Háború és Béke, A dzsungel könyve) mellett a Csak színház és más semmi, illetve a Jóban-rosszban című televíziós sorozatból ismerheti a szélesebb publikum.

    Zayzon Zsolt tavaly igazolt a kecskeméti Katona József Színházból a budapesti Thália Színházba, ami saját bevallása szerint – vidék- Budapest viszonylatban – legalább akkora váltást jelentett számára, mint amikor Erdélyből Magyarországra költözött. Zayzon Zsoltot mozgóképen legutóbb az Akik maradtak című filmben láthattuk.

    Domokos László rendezőként és színészként is tevékenykedik, de számára sem ismeretlen a televíziós sorozatok világa: 2008-tól ő a Barátok közt Berényi Attilája.

    A darabot rendező Rusznyák Gábor szerint „ez az előadás elsősorban szépirodalom, amelyet a három színész közös játéka és nézői reakciók tesznek, tehetnek színházzá. A Trianoni események kortársai „szólalnak” meg s próbálják érteni, értelmezni, lefordítani, átadni, a történéseket. Számunkra ez egy lehetőség, a fel nem dolgozott fájdalom feldolgozására. Együttlét, amelyben – remélhetőleg – széthúzás nélkül tudunk létezni.”

    Az előadás bemutatója július 3-án, a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban lesz, majd egy nappal később, július 4-én Balatonbogláron, a Kápolna Színpadon is láthatja a közönség a darabot. Mindkét előadás ingyenesen megtekinthető, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

    A földvári előadásra itt, a boglári előadásra itt lehet regisztrálni.

    A fotók a darab próbáján készültek.
    Fotók: Kultkikötő

    - Színházi pillanatok az Instagramon -