A Nemzeti Színház színészét Kovács Zsófia kérdezte az online közösségi felületekről, a szakma széthúzásáról, az egyetemistákról és Vidnyánszky Attiláról is.

A teljes interjú itt olvasható.

„Elegáns távoltartás van a részemről, mely tudatos és tudat alatti egyben. Engem egyáltalán nem érdekel a közösségi média, mert lényegét tekintve iszonyatosan felszínesnek tartom” – fejtette ki Trill Zsolt. „Bárki bármit mondhat, kijelenthet. Elhiteti az emberrel, hogy ha elegendő mennyiségű követővel rendelkezik, akkor teljesítmény is van mögötte. Szerintem meg nincs. Kit érdekel, hogy az én életemben otthon mi történik? Szerintem senkit. Aki elhiszi magáról, hogy fontos, ott nagyon nagy baj van. Én nem hiszem. Ha valaki tényleg kíváncsi rám, eljön a színházba, és megnézi az előadást. A személyes találkozásokat és beszélgetéseket sokkal többre értékelem.”

A művészek nyilvános megszólalásairól is beszélt: „Úgy látom, jelenleg semmi másról nem szól a világ, csak mindenki meg akar nyilvánulni. Engem nem is ez zavar, hanem azt érzem, valójában nem beszélünk őszintén, nekem ez a legnagyobb tragédiám. Rettenetesen felületes a világunk, és ebbe nemcsak a színházi világ tartozik bele, hanem az egész környezetünk. Nem vagyunk őszinték, viszont ha őszinték vagyunk, akkor vállalnunk kell a saját hibáinkat, akkor is, ha ez rengeteg konfliktushoz vezet. Az igazi építő és segítő kritikát valójában senki nem tudja elviselni, csak a felszíneset, abba meg komoly emberek nem mennek bele. Azt látom, hogy aki igazán mélyen gondolkodik, nagy tudással rendelkezik, a szakmájában, izgalmas, értékes dolgokat alkot, az nem nagyon szólal meg vagy másképp szól és cselekszik. Nagyon sokan pontosan tudják, mi zajlik a színházainkban, de a problémákról, amiket évtizedek óta tolunk magunk előtt, senki nem beszél!”

A színházi szakma „fejlődését gátló ellenállásról” is beszélt: „Csak akkor indulhatna el valami, ha nyíltan és őszintén beszélnénk a komoly problémákról. Valójában az a legnagyobb baj, hogy itt mindig valakik meghatározzák, mi a fő vonal, és ettől a másodperc tört része alatt le tudnak szállni, át tudnak más vágányra térni, az érdeküktől teszik függővé a gondolataikat, az irányokat.” – vélekedett a színész.

„Soha nem volt egységes a szakmánk, nem csak itthon, az egész világon sem. Szerintem az lenne az elsődleges, ha a fiatalok végtelen alázatossággal elkezdenének dolgozni – ezalatt a tanulást értem –, mert az még önmagában nem jelent semmi, ha valakit felvettek a színművészeti egyetemre. Majd ha elvégzi, és ledolgozik tíz évet, utána kezdődhetnek az igazán a fontos dolgok. Csak a munka lehet a megoldás, és nem papolni kell a nyitottságról, annak is kell lenni! Millió példát tudnék mondani, hogy mennyire nem nyitottak a szakmabeli emberek.”

Végül Vidnyánszky Attiláról is szót ejtett: „Végtelenül dolgos, a munkában hívő ember, ha valaki nyitott, akkor ő biztosan az. Persze mindenbe bele lehet kötni, és egy vezető nem tud minden ember elvárásának megfelelni. Egyébként a szereposztásokat is mindig úgy intézi, hogy mindenkinek legyen feladata, nem arról van szó, hogy egy-egy embert kiemel, a többit meg nem. De nem szeretnék olyan szuperlatívuszokban nyilatkozni róla, mint az elmúlt időszakban más tanárokról, rendezőkről tették kollégák. Szerintem az számít, amit az ember letett az asztalra. Mindenki tudja, hogy az ő színházi világában kezdtem, bármit mondhatok, elfogultnak tartanának, ezért feleslegesnek is tartom, hogy én megnyilatkozzak. Sokkal többet ér, hogy Debrecenben is csinált egy teljesen más jellegű színházat, senkit nem nyomott el a maga környezetében. Egy dolgot mond és képvisel: legyen sokkal sokszínűbb a színházi életünk. Ehhez lépéseket kell tenni, és sok ember tud együtt dolgozni és együtt létezni. Ha akar.”

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: hajonaplo.ma