A Nemzeti Színház színésze mesélt a karanténban eltöttött időről, a családjáról és a zenéhez való viszonyához is a Kultúra.hu–nak.

A teljes interjút itt olvashatja.

A színészt először arról kérdezték, hogy viseli a karantént: „Nekem nem okoz komoly problémát otthon maradni, le tudom magam kötni. A mi életünk arról szól, hogy nem csak a színházban dolgozunk, játszunk, hanem miután hazaérünk is a színházzal foglalkozunk, szöveget tanulunk, olvasunk. Lényegében ugyanazt csinálom, mint korábban. Nekem az a legnehezebb, hogy nem találkozhatok a szüleimmel, családommal. Ezt sajnos el kell fogadnunk. Mi e tekintetben is speciális helyzetben vagyunk, mert több mint 300 kilométerre élnek a szüleink…”

Azt is hozzátette: „Mi négyen a gyerekekkel megint egyfolytában együtt vagyunk, és ebben az összezártságban számos probléma merül fel, most ezeket kell megoldanunk. Mindannyiunknak megvan a saját világa, és igyekszünk egymásét tiszteletben tartani, sokat tanulunk odafigyelés és tolerancia tekintetében. Közben pedig örömmel tölt el, hogy együtt vagyunk, s látom a gyerekeim fejlődését”.

A kérdésre, most mire van lehetősége, elárulta: „A kert rendben tartására sokkal több időnk jut most. Van veteményesünk, gyümölcsfáink, meg kell metszeni a bokrokat, fel kell kapálni a szőlőt, újradrótozni. Az volna jó, ha minden nap lenne fél óránk a kerttel foglalkozni, de a színházi évadban általában nincs. Most egy kicsit háttérbe szorult a színház, így az otthoni teendőkkel foglalatoskodunk.”

A zenéhez való viszonyáról elmondta: „Arra emlékszem, hogy felülök gyerekként Sárosorosziban a déli buszra, elindulok a zeneiskolába életem első trombitaórájára, ám a mai napig nem érkeztem meg… Esküszöm, nem tudom, mi történt. Nagyon szeretem a zenét, de egyáltalán nem értek hozzá. Meggyőződésem, hogy mindig zene vesz körül bennünket, a madarak énekének, a csendnek és minden helynek sajátos muzsikája van..”

A teljes interjút itt olvashatja