Június 29-én 40 éves Trokán Anna színésznő, akivel születésnapi interjút készített az NLC az önsajnálat kerüléséről, az élet imádatáról, futásról, aktív nyaralásról, a Trokán családnév előnyeiről, valamint arról, foglalkoztatja-e az öregedés.

Arról szólva, a születésnap kapcsán felmerül-e benne a gondolat, hogy most már biztosan túl van az élet felén, Trokán Anna elmondta:

„Engem ez már kisgyerek korom óta foglalkoztat. Nyomaszt, hogy múlik az idő és túl rövid az élet, ráadásul csak egy van belőle. Képes vagyok ezen szorongani, ráadásul ahogy öregszem, egyre jobban. Kíváncsian várom, hogy elérem-e valaha azt a kort, amikor már nem görcsölök ezen. Gyerekként azt gondoltam, hogy a felnőttek már biztos nem aggódnak. Hát én egyre jobban aggódom. (…) Szeretnék minél tovább élni. Nem értem azokat az embereket, akik nem akarnak megöregedni és küzdenek ellene. Nincs azzal semmi baj. Öregedjek meg, amennyire csak tudok.”

„Az embernek fiatal korában vadabb vágyai vannak. Ám ami most van, az sokkal jobb, mint amit valaha is elképzeltem. Jól érzem magam a bőrömben, és már tudom, hogy ha valamit nagyon-nagyon szeretnék, azt meg is tudom valósítani, ha nap mint nap teszek érte. Persze ehhez hozzátartozik, hogy ma már elérhető vágyaim vannak. A 18-20 évesen dédelgetett álmaim nem voltak reálisak. Például arról álmodoztam, hogy egy Broadway musical sztárja vagyok New Yorkban. Később aztán rájöttem, hogy igazából nem erre vágyom” – tette hozzá Trokán Anna.

Arról is faggatták, hogy az anyává válás hogyan befolyásolta a jövőképét:

„Emlékszem, hogy már a kórházban a szülés után realizálódott bennem – és szerintem ezzel sok anya így van – , hogy nem lehetsz örökre együtt a gyerekeddel. Ez sokkoló érzés. Ott fekszel az ágyon, öleled a picit és az jár a fejedben, hogy ti ketten nem lehettek örökre együtt. Ezt fel kell dolgozni.”

Karrier és munka viszonyáról is szó esett a beszélgetésben:

„Mindig azt fogalmazom meg, hogy talán túl civil vagyok színésznek. Közben meg mégis a színház nyelvén beszélek, ez az igazi közegem, abban nőttem fel, ott érzem komfortosan magam. Ez azonban nem jelenti ezt, hogy ne élvezném nagyon a hétköznapi életemet. Színész vagyok, de elsősorban ember. A karrier és a munka meg olyan dolog, hogy én mindig örülök annak, ami van, és nem hajtok azért, hogy több legyen. Amikor öt évre Veszprémbe szerződtem, rögtön éreztem, hogy nekem ez a feladatom. Varázslatos öt évet töltöttem a városban. Amikor ez véget ért, elmentem szabadúszni. De bármit is csináltam, mindenbe száz százalékosan beletettem magam.”