gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 23., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Trokán Nóra: „Félelmetes, mert színpadra lépés előtt az ismeretlenbe ugrunk”

    2022. január 15., szombat 13:25

    Színészi munkája mellett gimnazistakorától érdekli a fotóművészet, évek óta fényképezi a kollégáit. Nemrég kiadott Mielőtt című fotóalbumában közel 200 fekete-fehér fényképen mutatja meg azokat a pillanatokat, amelyeket nézőként sosem láthatunk. Trokán Nórát a Figyelő kérdezte.

    A teljes interjú a Figyelőben olvasható.
    Figyelő 2022.01.13 – 72,73. oldal

    A kérdésre, előfordult-e, hogy jelmezben fotózott, mert épp játszott abban az előadásban, amelyben meg szeretett volna örökíteni egy kollégát, elárulta: „A Nemzeti Színházban Udvaros Dorottyával közös öltözőnk volt, és amikor már mindketten készen voltunk, megkérdeztem, lefotózhatom-e, mielőtt indul a színpadra. Beleegyezett. (…) Színészként volt olyan élményem a színpadi takarásban, hogy egy ott lévő fotós zavarát érezve én is feszengeni kezdtem. Számára annyira idegen volt ez a helyzet, hogy nem tudott láthatatlan maradni. De mivel nekem egy színház minden szeglete otthonos, tudtam úgy a színpadra lépő vagy az öltözőben szöveget mondó színész mellett lenni, hogy észre se vegyen. Ezeket a pillanatokat elcsípni a legizgalmasabb, ez a nagy feladat. Emlékszem, hogy Szirtes Ági vagy Nagy Ervin sem vette észre, amikor róluk készült kép. Úgyhogy egyértelműen előny volt, hogy én is színész vagyok, ismerem a járást, tudom, mikor, hol zajlik valami fontos, és kicsit pofátlanul, de oda is mertem menni a sűrűjébe.”

    Arról szólva, mire gondol egy színész, amikor már ott áll a színpad szélén, úgy nyilatkozott: „Ez egy hihetetlenül magányos állapot. Félelmetes, mert az ismeretlenbe ugrunk bele. Hiába ez az ötvenedik vagy a századik előadás, nem lehet tudni, miként reagálnak a nézők, elfelejtem-e a szöveget, mutat-e valami újat a partner. Ez tudat alatt ott van bennünk minden este. Pláne annak, akivel megtörtént már, hogy elfelejtette a szövegét. Annak ez egy démon, amelyet el kell hessegetni. (…) A képzelt beteget játszottam az Örkényben, és hirtelen fogalmam sem volt, mit kellene mondanom. Teljes blackout. Ilyenkor lelassul az idő, ötszáz néző és a partnerem is rám vár, nézik, hogy eszembe jut-e a következő mondat. De nem jut, mert ez olyan érzés, mintha a szikla szélére löktek volna ki, kiürül az agy. Végül azt a megoldást választottam, hogy kirohantam a takaráshoz közel, ahol a súgó megmondta, hol tartunk, majd viszszarohantam és folytattam. Mintha így lett volna megrendezve. De utána két évig rettegtem, hogy újra át kell élnem. Aztán persze át is kell, csak már talán tudsz mit kezdeni vele, nem pánikolsz be annyira, könnyebben tovább tudsz lépni.”

    Azt is elárulta, az utómunkálatok alatt rájött, hogy igazából még soha nem látta a kollégákat ennyire átszellemültnek, egyben védtelennek: „mert ha együtt játszunk, jobban figyelek magamra, belülre, mint a másikra”.

    Már van is új vizuális projekt a fejében: „Egy kisfilm rendezésének az ötletén gondolkozom. 2014 körül, amikor Kecskeméten voltam színész, jelentkeztem filmrendező szakra a Színművészetire. Eljutottam az utolsó, az ötödik rostáig, amire nagyon büszke vagyok. Nyilván, ha felvesznek, fel kellett volna adnom a színésznői karrieremet, és nem találtam volna meg a saját utamat ebben a szakmában – főleg a Zsótér Sándor rendezővel való közös munkák folyamán -, amit nagyon sajnáltam volna. Viszont kaptam egy visszaigazolást arról, hogy a rendezéssel akár lehet még dolgom. Most pedig bele is vágnék.”

    A teljes interjú a Figyelőben olvasható.
    Figyelő 2022.01.13 – 72,73. oldal

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram