Éppen főpróbahét volt a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, Az öreg hölgy látogatása című előadásra készültek, amikor a Kultúra.hu újságírója, Dzsubák Tamás telefonon elérte Trokán Pétert. Lapszemle.

A teljes interjút ITT olvashatja.

Arról szólva, a nagy hajtásban hogyan tud felfrissülni, a színművész elárulta: „Ilyenkor mindig bent élünk a színházban. A székesfehérvári színház hála istennek olyan szerkezetű, hogy ilyenkor hotelként üzemel, az öltözőket így alakították ki. Két próba között pihenő van, az épület elcsendesedik: mindenki az öltözőjébe vonul, magára húzza a takarót, és pihen. Majd öt körül újra felpezsdül az élet, hatkor kezdődik a második próba. (…) A harmadik próbaidőszakomat töltöm itt, és úgy tapasztalom, hogy a társulatban mindenkinek, a tapasztaltabb, vezető színészektől egészen a pályakezdő egyetemistákig megvan a maga helye, senki sincs itt véletlenül”.

Trokán Péter ennek kapcsán kifejtette: „Sokat gondolkodom azon, hogy összeszedem a gondolataimat, és írok egy tanulmányt, amely a vidéki és a pesti színészi lét közti különbségekről szól. Mit jelentenek ezek a fogalmak, egyáltalán léteznek-e még, és ha igen, a magyar helyzetet érdemes lenne összehasonlítani más európai országokéval. Az igazán érdekes színházak az utóbbi időben vidéken működnek. Büszke vagyok rá, hogy Szombathely is ilyen volt; az első három év után a POSZT-ról (Pécsi Országos Színházi Fesztivál – a szerk.) rendszeresen hordtuk haza a díjakat.”

Egyszer azt mondta, hogy noha akkor még csak vendégként játszott Fehérváron, mégis a Trianon-előadásban érte az első olyan meghatározó élmény, amitől úgy érezte, hazaérkezett a színházba: „Utánaolvasva az egykori történeseknek, döbbenetes dolgokra jöttem rá. Egyebek mellett arra, hogy Magyarország mennyire szégyenteljesen jött ki a helyzetből. Apponyi Albertet alakítom a darabban, és mintegy hatvanoldalas monológom van. Döbbenetes élmény volt, amikor az egyik próbán megéreztem, hogy miként hangozhatott el ez a szöveg Trianonban. Azt a reménytelenséget, amivel odáig jutottunk. Mit jelentett ez neki mint magyar embernek, mint politikusnak, és mit jelentett az országnak akkor és ma. Általában a fantáziánkra hagyatkozunk, de itt valahogy nem kellett magam megerőltetnem, mert a szövegből egyszerűen érzelmi instrukció tört elő. Szerep ilyet, hogy a szöveg önmagában ennyire beleszólt volna a színpadi munkámba, még soha nem váltott ki belőlem.”

A teljes interjút ITT olvashatja.