Gyabronka József színművész május 14-én 70. éves, ez alkalomból az alábbi összeállítással köszöntjük.

Gyabronka József pályájáról néhány sorban:

Gimnáziumi tanulmányai idején került először kapcsolatba a színészettel. 1969–1971 között szerepelt a Pinceszínházban. 1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Madách Színházhoz szerződött. Még ebben az évben szerepelt először televízióban, Molière: Tudós nők című művéből készült tévéjátékban. A Zsebtévé című gyermekműsorban vált ismertté Móka Miki megformálásával 1977-ben. Első játékfilmje az Égigérő fű című gyermekfilm volt 1979-ben. A Madách Színház után 1991–1993 között Montréalban játszott. „Rengeteg mindent csináltam azok alatt az évek alatt, de valóban nem én határoztam meg az arculatát. Egy olajozott, jól működő fogaskerék voltam. De meguntam, hogy mindig ugyanazoknak adok végszót, mindig ugyanazokat a rendezőket hallgatom. Annyira másra vágytam, hogy elhúztam onnan, de ennek a tizenhét évnek így kellett lennie” – mondta egy interjúban.

1994–1999 között a győri Nemzeti Színház tagja volt. 1999–2002 között a Bárka Színházban játszott, 2002-2008 között a Krétakör tagja volt. „Amikor az ember egy értelmes közösségben értelmes munkát végez, amikor a jó csillagzat összeáll, és jó dolgok születnek, az kiváltságos pillanat. (…) S annyi pofátlan fiatal volt, akik jobban csinálták a dolgokat, akiktől nem lehetett lemaradni. Kapaszkodni kellett” – mesélte.

2008-tól szabadúszóként dolgozik. Játszik az Örkény Színház A várományos című darabjában, az Átrium 12 dühös ember, a Hannibál tanár úr  előadásában, az Orlai ProdukcióNem baj, majd megértem című darabjában, a Madách Színház Emberszag című film-szín-játékában, a Rózsavölgyi Szalon Rosmersholm-jában.

2004-ben a legjobb férfialakításnak járó díjat nyerte el a POSZT-on, 2006-ban a Színházi Kritikusok Céhe választotta az évad legjobb férfi főszereplőjének, 2009-ben a POSZT-on is a legjobb férfi főszereplő lett. Idén a tatabányai MOST FESZT-en kapta meg a legjobb alakítás különdíját Dante: Pokol című monodrámájáért.

„Gyabronka tud valamit, amire a ma itt élőknek igen nagy szüksége van. Úgy képes jelen lenni, hogy közben egy pillanatra sem takarja el a művet, pedig e káros jelenségre több példával is szolgálna a közelmúlt előadóművészi gyakorlata. Tapintatosan – és látszólag elháríthatóan – közelít a hallgatósághoz, s úgy szólít meg bennünket, mintha már hosszan ácsorogtunk volna együtt, valami közös jóra várva” – írta a művészről Gabnai Katalin.

„Szinkronszínészként is rengeteg munkát vállalt élete során, Az ő hangján szólalt meg Michael Keaton, Charlie Sheen, Mark Wahlberg, és Mickey Rourke is. Az energiája, lelkesedése és szenvedélye a színjátszás iránt kiapadhatatlan. S ez még akkor is igaz, ha a családja a legfontosabb a számára. S nekünk, nézőknek legalább olyan élményt jelentett látni Gyabronka Józsefet Csehov Cseresznyéskertjében, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című darabjában, vagy éppen, amikor Móka Miki volt a Zsebtévében. Egy különleges életút megannyi állomása, benne a montreali fűszeres „szerepével”. Egy életúté, amely most hetven esztendőhöz érkezett” – írta róla az Újságmúzeum.

Gyabronka Józsefről saját szaviaval:

Személyes: Szeretem az olyan darabokat, ahol mi, színészek is beleszólhatunk a „gyártásba”, nem azért, mintha féltékeny lennék az írókra, dramaturgokra, hanem azért, mert szeretek belenyúlni a szövegbe, és részben zenei, részben saját élményekből táplálkozó ötleteket adni az előadáshoz. Attól mindig valahogy személyesebb és élvezhetőbb lesz. Szerintem nézőként van valami vonzó abban, ha olyat látunk a színpadon, amit az előadó a magáénak érez.

Nyitottság: Minden előadásban felmerülhet valami új szempont, amit másként hallok, másként gondolok. Ez az egyik legjobb dolog a szakmánkban. Valószínűleg nyitottnak is kell lenni erre az állapotra, hogy hátha valami most születik meg. Ennek a tapasztalása, hogy valami újként szólal meg, gyönyörűség és élvezet. Majdnem mindig megtörténik, még akkor is, ha nem elég pontos és nem elég érvényes, mert én is tévedek.

Fontos: Bár szeretek szórakoztatni, több olyan előadásban játszom, amelyek a szórakoztatáson túl tanítanak is. És nem csak engem. Fontos feladatunk, hogy a nézőket szembesítsük az életükkel, a korral, amiben élnek, hogy ráismerjenek a saját életükre, a bűneikre. 

Tudatosan: Naponta érzem, hogy akaratom ellenére kezdek része lenni a gépezetnek, kénytelen vagyok bizonyos helyzeteket elfogadni. Nagyon kiszolgáltatottak vagyunk, mert közösségi a szakmánk. Igyekszem megválogatni, mit vállalok el. Tudatosan kerülöm a tv celebséget, a reklámot, tudom, mekkora veszélye van mindkettőnek. A Zsebtévében való pár éves szereplésem is óriási kockázat volt. Nem bántam meg, de pontosan ismerem a veszélyét. Ha az arcomat adom egy ketchup, szappan vagy bank reklámhoz, akkor a hitelem csökken a színpadon.

hamlet.ws: Azt nem lehet semmissé tenni, hogy a Hamletben benne voltunk. Olyan tízéves tapasztalat, amit részben a Sirájból, meg rengeteg előadásból nyertünk. Sok tanulsága volt: a közönséggel, a szöveggel, a magunkkal való bánásmóddal kapcsolatban. Lépten-nyomon ott van a pályánkban. A Krétakörben mindent megbeszéltünk, az előadás alatt történteket, ahogy utána beszélgettünk a nézővel. Sokszor legalább akkora élmény volt, mint maga az előadás!

Szabadúszás: Krétakör feloszlása után szerepeltem a Vígszínházban, az Örkényben, a Radnótiban, a Pinceszínházban, a Szputnyikban, a Katonában, mindenütt vendégként. Volt ahova tagnak is hívtak, ilyenkor mindig hezitáltam, és inkább a szabadúszás mellett döntöttem. Nem bántam meg utólag. Sokszor gondoltam, hogy mégiscsak társulathoz kellene tartoznom, de az ellenkezője is ugyanúgy felmerült. Nem mondanám, hogy tudatosan építek egy pályát, sokkal inkább napról- napra élek. Megpróbálok észnél lenni, hogy mit vállaljak el, illetve mit nem.

Néha: Voltam elkötelezettebb az Örkénnyel, dolgoztam picit a Katonával, néhány évet a Radnótival. Voltak, akik szerződést ajánlottak, de nem fogadtam el, s voltak, akiknek ez eszükbe se jutott. Sokat vívódom ezeken, hogy miért pont engem vagy miért nem engem. Ez is a hiúságunkhoz tartozik. Néha segít, sokszor meg rombol. Nem én találtam ki ezt a világot, ahogy van. Így működik.

Határvonal: Jó ha bizonyos feltételek teljesülnek, úgymint jó rendező, jó színdarab jó kollégákkal, jó helyen, ahol működik a szellemiség és értelme van a munkának. Távol tartom magam a “jól fizetnek” helyzetektől. De azt se bánom, ha éppen nincs új próbám, mert szükségem van önreflexióra, hogy ránézzek a munkáimra, az emberi kapcsolataimra. Egyre fontosabbnak tartom a színházon kívüli életet, szüksége van az embernek a magánéleti harmóniára. Dehogy akarok minden este játszani, színpadon állni. Sok dolgunk van a világban, ne úgy menjünk el, hogy azt mondják ránk: nem sok közöm volt hozzá vagy nem sok köze volt hozzánk.

Bátorság: Talán nagyképűbb is lettem, hogy most már a hátralévő időt nem akarom kínlódással meg kompromisszumokkal tölteni. Lehet, hogy bátorság is. Talán már nem akarok mindenképp megfelelni. Akivel művészileg, politikailag, gondolatilag nem értek egyet, azzal nem szívesen dolgoznék. Nem csak végszót adunk egymásnak, de beszélgetünk, együtt gondolkodunk.

Mondani: Amikor azt érzem, hogy valamit mondani kellene a helyzetre, a politikára, egyáltalán az életre vonatkozóan, akkor valaki ezt egy színdarabbal megoldja, mert hív az előadásába, a társulatába. Ilyenkor mindig boldog vagyok a darabtól, amit a rendező választott, hogy ezzel segít kimondani, ami bennem feszül. Egy színész nem állhat csak úgy a színpadra, hogy felolvasson egy manifesztumot. 2002-ben, amikor Schilling Árpád hívott a Krétakörbe, és elmondta, hogy miről fog szólni a produkció, azt éreztem, hogy ez az én színházam.

Muszáj: Muszáj tükröt tartani, és én nem bírom az apolitikus hozzáállást. Nem arról van szó, hogy mindennek csak a politikáról kell szólnia, de közben azt érzékeli az ember, hogy mégis minden pillanat arról szól.

Pokol: A dantisták is kiemelik, hogy a Színjátékban vannak olyan drámai részek, amelyek azonnal magukkal ragadják az embert. Ilyen Paolo és Francesca tragikusan végződő szerelme. Vagy a látását elveszítő öregember, Ugolino története, aki a börtönben éhségében megeszi a már halott gyermekei húsát. De említhetem Odüsszeusz történetét is. Ahogyan tanulom a szöveget, amely mind mélyebben belém ivódik, egyre jobban szeretem, főleg azokat a részeket, amelyekben magamra ismerek, vagy a kortársaimra, politikusainkra, problémákra, amelyek körülöttünk zajlanak. (…) Ha reggel felkelünk, és belenézünk a hírekbe, azonnal szembesülünk a pokollal. A közelünkben tomboló háború, a gázárak, II. Erzsébet királynő halála, a klímaválság – mindegyik olyan esemény, ami lehet számunkra a pokol, de ugyanígy a szüleinkkel, a gyerekeinkkel, a testvéreinkkel kapcsolatos dolgok is. Miközben a szöveget tanultam, szembesültem azzal is, hogy a pokol bennünk van. A pokol az, amit annak érzünk.

Politika: Minden művészet politizál, és a színháznak különösen fontos kötelessége, hogy megmutassa az erkölcsi és a társadalmi valóságot a közönségnek. Ha százezreket, vagy akár milliókat is zavar, ami az országban történik, akkor meg pláne beszélnünk kell róla.

Hit: Komolyan hiszek abban, hogy a filozófia és a művészet minden bajból kisegítheti az embert. Voltak az életemben tanúk, akik beszéltek erről a segítségről. Az író Hegedüs Géza bácsi tanította nekünk a főiskolán a drámatörténetet és a verstant. Elmesélte, hogy amikor behívták munkaszolgálatra, a nyakába akasztott egy piláftartót, ez egy bőrszíj és egy darab léc. Ezeket összedrótozta, és rátette az ógörög nyelvű Iliászt, amit vitt magával, menet közben azt olvasta. Felidézte, hogy időnként elesett egy-egy ember, mert megfagyott a lába vagy nem bírta a szíve. Azt mondta, feltehetően segített neki, hogy nem az őket sújtó lelki és fizikai nyomorúsággal volt elfoglalva, hanem eredetiben olvasta Homéroszt. Én például boldognak érzem magam, hogy az Isteni színjátékkal foglalkozhatok, miközben nyomorúságos időket élünk Magyarországon, háború dúl a szomszédságunkban. Szeretem a családomat, de mindenképpen sokat jelentenek az ilyen szövegek is. Többször előfordult a pályámon, hogy hálát adtam az égnek azért, mert kiemelkedő remekművekben szerepelhetek.

Család: Van, aki a színház mellett dönt színészként és akkor így-úgy felnőnek a gyerekek. Nekem viszont belső szükségletem volt mindig is, hogy sokat legyek a gyerekeimmel. Van egy kislányom, úgyhogy nekem még sok dolgom van, fel kell őt nevelnem. A fiam felnőtt, mérnök ember, aki három unokával ajándékozott meg…

Forrás: Revizor, Szinhaz.online, Fidelio, Magyar Hang, szinhaz.net