„Tudom, hogy egyeseket feszélyezni fog” – Megszólalt a Boleyn Annát alakító Jodie Turner-Smith
2021. május 26., szerda 06:32
Az elmúlt hetekben komoly közéleti vitát okozott Nagy-Britanniában VIII. Henrik második feleségének utolsó hónapjairól szóló történelmi minisorozat előzetese, a főszereplő Boleyn Annát ugyanis egy fekete bőrű színésznő, Jodie Turner-Smith fogja alakítani – számolt be a noizz.hu a Daily Mail cikke alapján.
A színésznő a Radio Timesnak nyilatkozott a közelgő sorozatról, amelyről elmondta, hogy tisztában van vele, hogy egyeseket feszélyezni fog a szereposztás, ám biztos benne, hogy olyanok is akadnak, akik „készen állnak” rá, hogy másképp lássák a világot.
„Sokkal megközelíthetőbb és vonzóbb a kortárs közönség számára, ha ilyen szereposztásban adjuk elő, mert emberi tapasztalatokra redukáljuk a témát” – tette hozzá JodieTurner-Smith.
A minisorozatot a brit Channel 5 készíti, a történet középpontjában pedig Boleyn Anna életének utolsó hónapjait fogja feldolgozni, mielőtt vetélése miatt VIII. Henrik elfordult tőle, majd koholt vádak alapján kivégezték.
A történetet egy pszichológiai thriller műfajú sorozatban dolgozzák fel, és a 16. századbeli kőkemény patriarchális társadalmába enged betekintést.
Forrás: Daily Mail, noizz.hu