gate_Bannergate_Banner
PinceszínházRózsavölgyi SzalonVígszínházFigeczky Bence
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 1., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Tudtunk egyre mélyebbre és mélyebbre ásni” – Interjú Szalontay Tündével, Szenteczki Zitával és Gergye Krisztiánnal

    2023. május 7., vasárnap 09:15

    Született: Wágner Emese. Hogy pontosan ki ő, és mi köze Szalontay Tündéhez – aki vállaltan egy személyes történetből kiindulva játssza élete első monodrámáját – nem sejthető. Az ősbemutatót a Jurányi Ház Kamaratermében tartják a CSET – család, egyén, társadalom fesztivál eseményeként. A Manna Produkció, a Füge és a Szentendrei Teátrum közös előadásaként létrejött produkció fókuszában az örökbefogadás tabuja áll. A dokumentarista előadás rendezője Szenteczki Zita, mozgás- és látványtervezője Gergye Krisztián. Az alkotóhármast kérdeztük a darab születéséről.

    ,,Olyan volt sokáig, mint valami lényecske. Se nem lány, se nem fiú. Mint egy nagy üres szív, ami még minden előtt van és az életért, szeretetért könyörög, nap mint nap, év után év. Mintha az ediigi jelentéktelen élete arról szólt volna, hogy megtanuljon élni, hogy minél inkább a többiekhez hasonlóan éljen, de leginkább életre keljen. Tudom, hihetetlen, hogy mindez azért történhetett, mert egyszer valaki otthagyta a kórházban, mert az, aki világra hozta, nem őt választotta.”

    Az előadás a CSET FESZT keretén belül valósul meg.

    Mi jut eszedbe az örökbefogadásról?

    Szenteczki Zita: Felelősségvállalás.

    Gergye Krisztián: Nagyon érdekes és intim, mondhatni indiszkrét a kérdés, és lehetne rá általánosságban válaszolni, de a darab kontextusában, amiben a személyes érintettség a kiindulási alap, én mint alkotótárs nem engedhetem meg magamnak, hogy ne személyesen válaszoljak. Volt egy “nulladik” gyermekem, aki sajnos nem tudott megszületni, és az akkori veszteség pillanatában felmerült az örökbefogadás gondolata. Akkor valami zsigeri ellenállás volt bennem ezzel kapcsolatban. Elképzelni sem tudtam. Kisfiam megszületése után, a vér szerinti kötődés elképesztő erejének megtapasztalásával azonban ez a teljes ellentétébe fordult át. Mintha a genetikai kapcsolódás megnyitott volna bennem egy kaput ennek tökéletes elfogadására, és innen visszanézve szinte érthetetlen az akkori ellentmondást nem tűrő belső ellenállásom. Persze az ember az élete során számos, többnyire tragikus pontokon, és többször, és újra és újra válik felnőtté, és ugyan ilyen fajsúlyos életpontokon szülővé. Az örökbefogadáshoz feltétlenül szükséges a felnőtt és szülői létet is magadénak érezni.

    A másik aspektus, ami már a darabhoz is kötődik, hogy a szüleinkhez való viszonyunk milyen elementáris emberi tapasztalat és szinte ijesztő mennyire belénk égnek a szüleinktől kapott mintázatok. Gyerekkori élményem önmagam idegenség érzete, aminek következtében megkérdőjeleztem vérszerinti szüleim valóságosságát. Nem tudom, hogy ez természetes identitás-keresési fázis-e az ember, vagy a gyermek életében, de nekem ez egy fajsúlyos élményem, és elképzelni sem tudom mi lett volna, ha ez beigazolódott volna.

    Az örökbefogadó szülőknek szerintem elképesztően felnőttnek kell lenni, ahhoz, hogy sose gondolják azt, hogy pótolni tudnák a vér szerinti kapcsolat hiányát. Inkább vegyük szó szerint a szót magát. Legyen a kapcsolat a gyermekkel olyan valódi, hogy valóban örökké tarthasson ez a fogadás.

    Szalontay Tünde: Ez a téma az életem témája. Bár ez így elég fellengzősen hangzik, azt remélem, az előadásunkból kiderül, hogy miért.

    Mennyire áll közel hozzád az a munkamódszer, amikor nincs a próbafolyamat elején egy kész szövegkönyv, hanem a munka során alakul maga közlendő?

    Szenteczki Zita: Általában szeretem, ha hosszan elő tudok készülni egy próbafolyamatra, ha szöszölhetek hosszan egy szövegen, vagy bármin, ami az előadás szövete. De az mindig adott projekt függvénye, hogy milyen felkészülési idő és módszer adatik.

    Most a munka során tudtunk egyre mélyebbre és mélyebbre ásni. Ez nagyon szabad és nyitott állapotot feltételez és kölcsönös bizalmat. Egy monodráma egyébként is nagyon intim helyzet, így, hogy a történet is ennyire személyes, még inkább.

    Gergye Krisztián: Minden egyes darab sajátos munkamódszert követel, pont az alkotói szabadság az, ami bármilyen megközelítést lehetővé tesz, és az meg valami ösztönös döntés, ami az alkotók közötti nyitottságon és kémián is múlik, hogy merre visz minket a történet. És ha mindez ennyire valódi, akkor sokkal jobban irányít bennünket, sőt mindent kivet magából, ami erőltetett vagy öncélú furcsálmánykodás.

    Szalontay Tünde: Először azt hittem, hogy meg lehet írni előre, hogy el tud készülni egy végleges szövegkönyv, ezért rengeteg anyagot gyűjtöttem, naplórészleteket válogattam, a témával kapcsolatban számtalan szakkönyvet elolvastam, dokumentumfilmeket néztem. De már miközben készült, éreztem, hogy alapvetően a próbák során fog kialakulni a darab. Többször dolgoztam már hasonló munkamódszerrel, nem ismeretlen számomra az ilyen, improvizatív alkotási folyamat, de ez a mostani, a témája miatt, sokkal megterhelőbb, és mélyebb rétegeket mozgat. Az egész próbafolyamat egy folyamatos libikóka, hogy mit tudok vagy merek megmutatni ebből a történetből. Abban is biztos voltam, hogy az nem fog működni, hogy leülök és elmesélem az életemet, színházilag nem ez érdekelt. Amiről igazán „beszélni” szerettem volna, az inkább az az élmény, az az érzet, amit ez a téma bennem-bennünk felhozott, mindaz, ami kevésbé látható, tudható. 

    Mi a legnagyobb kihívás egy mono előadás rendezésében?

    Szenteczki Zita: Az, hogy elég energiát tudjunk adni egymásnak folyamatosan, mert nincsenek a színpadon találkozások másokkal ezért egy embernek kell folyamatosan fent tartani a figyelmet, ami egy extra kihívás, de pont ezért nagyon izgalmas is. Tünde a darab során, bár magán keresztül, de számtalan transzformáción megy át – karakterek, idősíkok változásai, nagy falat, de szerintem nagyon felszabadító és megrázó lesz egyszerre ez az előadás.

    Gergye Krisztián: Minden előadásnál a legnagyobb kihívás, hogy sikerül-e a tökéletes együttrezgés, vagy Nádast idézve, az együtt-lélegzés a közönséggel. Egy mono előadásnál talán ez a tét nagyobb, hogy ez egy embernek, jelen esetben a Tündének sikerül-e, és mi alkotótársak tudunk-e olyan biztonságos közeget teremteni neki, hogy minden adott lehessen ahhoz, hogy ez sikerülhessen.

    Szalontay Tünde: Régóta szerettem volna önálló estet, zenés-táncos darabot létrehozni. Már nem emlékszem arra a pillanatra, hogy mikor és miért döntöttem úgy, hogy a saját életemből csináljak előadást. Miközben evidens, hogy egy színésznő saját élményeiből táplálkozik, hiszen minden más szerepben is a saját életéből dolgozik, ez most merőben más. Nagyon félelmetes és közben felszabadító érzés, főleg, ameddig az alkotótársak segítenek és megtartanak. 

    A Füge Produkció a Szentendrei Teátrum és a Manna közös bemutatója:

    SZÜLETETT WÁGNER EMESE

    Előadja: Szalontay Tünde

    Koreográfus: Gergye Krisztián
    Zeneszerző: Zombola Péter
    Dramaturg: Zsigó Anna
    Látvány: Gergye Krisztián és Szenteczki Zita
    Videó: Dinea László
    Fény: Langó Ádám
    Produkciós vezető: Gáspár Anna
    Rendezőasszisztens: Szirtes Lili Lujza

    Rendező: Szenteczki Zita

    Bemutató: 2023. május 07. 19:00, Jurányi Ház

    A premier után beszélgetést tartunk Szalontay Tünde színésszel, Szenteczki Zita rendezővel, Szabó T. Anna költővel.
    Moderál: Sárközi Tünde (Mákszem Műhely)

    Az előadásra itt válthatnak jegyet.

    Fotó: Kállai-Tóth Anett

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram