A Budapesti Operettszínház közleményét publikáljuk sérült táncművészük állapotáról.
„A terézvárosi házomlás során súlyos koponya- és gerincsérülést szenvedett fiatal táncművészünket már nem tartják mesterséges altatásban, állapota stabil, folyamatosan javul. A sürgős, életmentő beavatkozások megtörténtek, hamarosan sor kerül a gerincsérülése miatti újabb műtétre” – áll a teátrum közleményében.
Hétfő délelőtt leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utca 1. szám alatti ház párkányfala, a balesetben négyen megsérültek, több parkoló jármű összetört.
A Budapest VI. Kerületi Rendőrkapitányságtól a BRFK-n megalakult külön nyomozócsoporthoz került a terézvárosi házomlás ügye. A rendőrség egyelőre foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Ez a későbbiekben akár maradandó sérülést okozó bűncselekmény is lehet majd, attól függően, hogy a legsúlyosabb sérült felépül-e vagy sem.
A 26 éves balerina egyik gimnáziumi évfolyamtársa úgy fogalmazott a Ripostnak: „A korosztályunkban mindenkit megrázott a balesete. Niki mindig is középpontban volt, és állandóan nevetett. Nehéz elképzelnünk civilként, ő a színpadra született. Mindannyian a legjobbakban reménykedünk, és többen csatlakoztunk a színháza által indított imalánchoz is, talán ez is segített a barátunkon. Niki egy igazi harcos. Szinte csoda, ami vele történik. Javult az állapota, de a gerincéhez továbbra sem mernek az orvosok hozzányúlni.”
„Niki egy igazi harcos. Szinte csoda, ami vele történik. Javult az állapota, de a gerincéhez továbbra sem mernek az orvosok hozzányúlni” – mondta a művész közeli ismerőse.