Szikszai RémuszBors néniFöldes EszterHuzella JúliaVenczel VeraGijs Naber
  • facebook
  • instagram
  • 2021. október 24., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    “Tűzoltás helyett” – Újraindul a Manna gyakorlati színházi képzése

    2021. március 12., péntek 11:03

    Az előadóművészeti terület hátterében dolgozók számára hirdet kurzust a Manna, immár másodszor. A tavalyi évben nagy népszerűségnek örvendett a gyakorlati színházi képzés, több, mint hetvenen vettek részt a tanfolyamon. A 2021 márciusában újra induló kurzust korlátozott létszámú csoportokban, workshop formában valósítják meg a szervezők, egyéni mentorálást is biztosítva a résztvevőknek.

    A Manna tízalkalmas képzésének célja, hogy az előadó-művészeti területen működő menedzserek, művészek, alkotók a szervezési, pályázati és adminisztratív feladatokhoz szükséges készségeit fejlessze. 

    Gáspár Anna / Fotó: Kállai-Tóth Anett

    Az előadóművészeti szervezetek jogi és gazdasági működését biztosító szakemberek számára a folyamatosan változó jogszabályi környezet miatt sok nehézséggel járt az elmúlt egy év. A „Tűzoltás helyett” kurzus célja, hogy azoknak a fejlődését és munkáját is könnyítsék, akik a kisebb társulatok vagy akár nagyobb együttesek hátterében dolgoznak, vagy szeretnének ilyen állást megszerezni.

    A tavalyi év tapasztalatai alapján a kurzust úgy állították össze a szervezők, hogy jelentős gyakorlati segítséget nyújtson a szerződésírástól az épp aktuális pályázatbeadásokig, és a kiscsoportos munka mellett egyéni mentorálási lehetőséget is biztosítanak a résztvevőknek.

    A Manna működése során mindig kiemelten fontosnak tartotta, hogy a szervezettel együttműködő alkotók megfelelő ismeretanyaggal rendelkezzenek egy társulat, egy produkció vagy akár egy szervezet létrehozása során felmerülő teendőkkel kapcsolatban. Fő céljuk, a tehetséggondozás így mindig magában foglalt egyfajta tudásátadást is, a Manna színházi műhelyében rendszeresen mentorálják a hozzájuk érkező alkotókat.

    „Gyakorlati színházi képzésként hirdetjük a „Tűzoltás helyett” kurzust, de fontos, hogy nem csupán színházi szervezeteknél munkálkodóknak érdemes jelentkezni, mert a tánc és zenei területen dolgozók is ugyanezekkel az adminisztratív terhekkel küzdenek, illetve ugyanabban a törvényi környezetben kell megfelelően működniük. Az érdeklődők számára nyílt napot tartunk március 18-án 14 órától, online formában. Itt lehet kérdezni, érdeklődni, hogy pontosan mit tanulunk és hogyan, hogy mindenki eldönthesse, hogy valóban hasznos lehet-e számára a kurzus. Az órákat az éppen aktuális vészhelyzeti rendelkezésekhez igazítva online vagy jelenléti formában fogjuk megtartani május végéig.”  – nyilatkozta Gáspár Anna, a Manna vezetője a képzéssel kapcsolatban. 

    A kurzus tematikájában szerepel többek között, hogy hogyan lehet elindítani és megvalósítani egy előadó-művészeti projektet, hogyan kell szerződést olvasni és írni, vagy mit szükséges ellenőrizni egy számlán. Az óraterv kitér a pályázatírás és elszámolás teendőire, az előadó-művészeti törvény gyakorlati alkalmazásaira, sőt a tematika része a szerzői jog és az adatkezelés, a kommunikáció és szervezetfejlesztés is. 

    A március végén induló képzés helyszíne: Jurányi Produkciós és Közösségi Inkubátorház

    Oktatók: Gáspár Anna, Dr. Rihay-Kovács Zita, valamint meghívott előadók

    Nyílt nap: 2021. március 18. 14:00 

    Nyílt nap regisztráció:
    https://us02web.zoom.us/meeting/register/tZYldO2grT8oGdPGXIjE6K9NtBcVo6AAFLW3

    A képzés időpontjai: 2021. március 25 – május 27. (minden csütörtök 14:00-17:00)

    Bővebb információ itt érhető el.

    Jelentkezés: https://forms.gle/Yc125TK2Z9oKYP1j6

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka