gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 18., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Udvaros Dorottya a Nemzeti Színház balesetéről: „Keressék tovább a felelősöket, nem lehet mismásolni”

    2023. december 26., kedd 09:43

    A Nemzeti Színház színésze arról is beszélt, miért volt fontos számára kiállni az SZFE elfoglalása ellen vagy a Meseország mindenkié című könyv mellett.

    „A nagyszínpadon nagy és bonyolult díszletek vannak, de akkor sem történhet meg, hogy három méter magasan egy szereplő kiléphet hátra a vak sötétbe, a semmibe, és nincs ott egy védőkorlát. Ezért

    ennek az ügynek precedensértékűnek kell lennie, keressék tovább a felelősöket, nem lehet mismásolni,

    mert nem szabad, hogy még egyszer ez megtörténjen” – mondta a Telexnek adott interjújában Udvaros Dorottya, a Nemzeti Színház társulatának tagja a balesetről, amelyben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó sérültek meg súlyosan.

    Udvaros úgy véli: a Nemzeti színpadtechnikája a színház nagy vonzereje. „Ennek a technikának volt egy drámai pillanata ez a mostani baleset” – mondta.

    Udvaros „a Nemzeti Színház tagjaként nyílt levélben állt ki volt mesterei mellett, tüntetett az SZFE elfoglalásakor, felolvasott a Meseország mindenkié című könyvből”.

    Udvarost arról is faggatták, fontos volt-e számára, hogy szuverén maradjon: „Megmondom őszintén, bennem ezek a történések olyan erős érzelmeket váltottak ki, hogy közben nem azon gondolkodtam, hogy szuverén vagyok vagy sem. Egyszerűen muszáj volt megírnom azt a nyílt levelet, amikor támadni kezdték Székelyt és Aschert; az nem lehetett, hogy arra én nem reagálok. Ahogy az sem volt kérdés, hogy vállalom-e az SZFE-s diákok chartájának a felolvasását, amivel elindult a tüntetéslánc. Muszáj volt hangot adnom a dühömnek.”

    Arról szólva, hogy Krasznahorkai László a napokban azt fogalmazta meg: „ülök a teraszon, nézem a tájat, és arra gondolok, hogy a teremtés tényleg csodálatos, és akkor hirtelen besétál a képbe egy ember – és vége”, Udvaros Dorottya úgy nyilatkozott:

    „Az ember egyfelől csodálatos, másfelől rettenetes, szörnyű. Színészként is az a dolgom, hogy a nagyon pozitív karakternek is meglegyen az összes kis mocskos háttere, az elszánt gonosztevőnek pedig meg kell keresnem az igazát. Az emberiség döbbenetes tudást és értéket hozott létre évezredek alatt, és pont emiatt érthetetlen, hogy egy ilyen rendkívüli lény nem képes megérteni, miben és hogyan kéne korlátoznia önmagát. Olyan elképesztő rendszer a föld, és olyan felfoghatatlanul szép, ahogyan egymáshoz kapcsolódnak és egymásból fakadnak benne az egyes elemek. És akkor jöttünk mi, és az elmúlt pár száz év alatt mérhetetlen pusztítást végeztünk ebben a rendszerben.”

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram