Nem tartozom azok közé, akik állandóan a barikádon akarnak állni – mondta Udvaros Dorottya színésznő a Népszavának, de azt is megjegyezte, mindig valamilyen válaszút előtt állunk és dönteni kell, arról, hogyan tovább.
A Kartonpapát először Székesfehérváron játszották, a Szkénében maga az író, Tasnádi István rendezte meg, Udvaros Dororttyával az egyik fontos szerepben. A színésznő ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Tasnádi Istvánnal a Terápia című sorozatban is dolgoztam, ahol a saját fejlesztésű harmadik évadban ő volt a vezető író. Már akkor is azt éreztem, hogy egészen bámulatos az arányérzéke. Tudja, hogy mikor kell odacsapni, aztán felold és amikor már azt hiszi a néző, hogy biztonságban van, mert valami könnyed tréfás dolgot tapasztal, akkor megint érkezik egy arculcsapás.”
Az ajtó színházi feldolgozásában is szerepel, erről is mesélt a Népszavának: „Szabó Magda művein, így Az ajtón is jól érezhető a szerző nőisége, ahogy szövi a cselekményt, ahogy a szereplőivel bánik, ahogy körbejár, ahogy megérint, pedig ő sem finomkodó szerző. Ráadásul ebben a darabban önmagával is rendkívül karcos, szigorú, sőt kemény. Szerintem egy nő másként vizsgálódik önmagával szemben, mint egy férfi.”
Az utóbbi hónapokban tüntetett a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatóival a modellváltás ellen. A kérdésre, ő is harcossá vált-e, azt felelte: ” Én mindig ugyanilyen harcos voltam. Soha nem gondoltam azt, hogy a színházcsinálás csupán kellemes elmesélése történeteknek. (…) Nem tartozom azok közé, akik állandóan a barikádon akarnak állni. Nem hiszem, hogy ez lenne a dolgom, hiszen eléggé sok feladatom van a színház berkein belül is. De nem volt kérdés azzal kapcsolatban, hogy kiálljak a mestereimért, ráadásul ők nem csak az én mestereim, hanem nagyon sokunkéi, akik nagyon sokat adtak a magyar színházi életnek a világlátásukkal, a tudásukkal.”
Arról szólva, hogy az SZFE tüntetésen felolvasott, kifejtette:”Nem hiszem, hogy ez bátorság, vagy gyávaság kérdése. (…)Megújulásra, változásra persze mindig szükség van, de a tudást, a tapasztalást, a szellemi eredményeket féltő gonddal kell őriznünk. Akkor tévedünk, illetve önmagunkkal szúrunk ki, ha ezt az egészet minden átmenet nélkül egy csapásra eldobjuk. (…) Én csak a tehetséghez szeretnék lojális lenni, semmi máshoz. Ezt mindenki megteheti, csak el kell dönteni, hogy megteszi-e vagy sem.”
