A Szkénében a Kartonpapát próbálja, túl van élete első színházi rendezésén a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Nemzetiben Szabó Magda híressé vált házvezetőnőjét, Emerencet készül megformálni. A Szinhaz.net oldalán kérdezte a Szentgyörgyi Rita.

A teljes interjú ITT olvasható.

A kérdésre, a nagy színpadi pillanatokon túl, a Téli regétől a Koldusoperán át A nagybácsi álmáig, mit visz tovább Törőcsik Mariból, mit kapott tőle színészileg, emberileg, azt felelte: „Mari soha nem feledkezett meg a környezetéről, a munkatársairól. A személyiségét átragyogta a kedvesség, a figyelem. (…) Mostanában egyre inkább gondolkodom azon, hogy mit lehetett az óriás színészektől tanulni. A leglényegibb dolog a koncentrált jelenlét, energia, amivel egy nagy művész részt vesz a próbafolyamatban, az előadásokon. Azt hiszem abban van a különbség egy átlagosan ügyes, egy igazán jó és egy rendkívülien jó színész között, hogy mennyire képes a személyiségének, az idegrendszerének, a figyelmének az energiaszintjét odaadni az ügynek. És ebben Mari páratlan volt. A másik tehetsége, a fiatal alkotók iránti tisztelete, kíváncsisága vitte Vidnyászkyhoz Beregszászra, Vasziljevhez Moszkvába. Sokszor állt bele ilyen helyzetekbe.”

A felvetésre, miszerint őt is jellemzi az „életemet és véremet az ügyért” hozzáállás, a fiatal alkotók támogatása, úgy vélekedett: „Egy művésznek ez kötelező feladata. A Nemzetiben Gothár Péter a Lear királyt próbálta. A büfében fél füllel hallottam, hogy Gothár nem adja ki a Gonerilt játszó Nagy Marit egy rendezői vizsgaelőadás főszerepére. Nagy Mari mellett ott ült egy helyes lány, mint utóbb kiderült, Néder Panni, végzős rendezőhallgató. Átmentem az asztalukhoz, és csak annyit mondtam, ráérek. Pár nap múlva megkeresett Panni, hogy komolyan gondoltam-e. Ebből született a Csodálatos vadállatok az Ódry Színpadon, és egy remek kapcsolat Pannival. Egy másik ilyen munkám a kétszereplős Az utolsó tűzijáték Földes Eszterrel, a frissen végzett Csábi Anna rendezésében a Bethlen Téri Színházban, a Mannával közös produkcióban. A színházak újranyitásával megint fogjuk játszani.”

A Gózon Gyula Kamaraszínház felkérésére nemrég rendezést is vállalt. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott: „(…) Egyben kell tartani a szálakat, a különböző idegrendszerű, tempójú színészekhez mind máshogyan kell közelíteni, érezni, tudni, mikor kinek mit kell vagy nem kell mondani, mikor kell bátorítani vagy éppen odacsapni, amikor éppen megtorpan, ellustul, nem figyel eléggé. Öt színésznővel dolgoztam Peter Quilter Függönyt fel!című darabjában. Nagyon kedvelem ezt a darabot, van benne szív és humor. Úgy álltam hozzá a rendezéshez, hogy én a hatodik színésznő vagyok, aki mint régen, játékmesterként a nézőtérről segíti a produkció létrejöttét.”

Annak kapcsán, hogy kiállt az SZFE autonómiájáért, úgy fogalmazott: „Amikor a szakma megszorul, jönnek a fiatalok, mindenki rájuk figyel, az alagútból megjelenik a fény, amihez lehet igazodni, mert bennük még annyi tisztaság van. Most is ez lesz, jönni fognak a fiatalok. A Katona megalakulásakor Major és Gobbi otthagyta a Nemzetit és a két Gáborral tartott. Ez a két nagyon idős színész teljes mellszélességgel, a tudásukkal, a moráljukkal, az emberségükkel odaálltak egy fiatal csapat mellé. Ez a lehetőség mindig adott. Nem azt szeretném megélni, hogy a szakmám végérvényesen kettészakadt. Innentől kezdve az lesz, hogy eldöntjük ebben az icipici szakmában, hogy vele dolgozom, vele meg nem? Nem tudjuk elkerülni egymást, egy sokszereplős filmben sem lehetne ilyen alapon kiosztani a szerepeket. A művészetnek számomra az egyik fontos alkotóeleme, hogy amikor bemegyek a színpadra, nem érdekel, hogy a partnerem egyébként melyik pártra szavaz. Az érdekel, hogy mint alkotó ember hogyan vesz részt egy produkció létrehozásában, milyen odaadással, tehetséggel dolgozik” – szögezte le Udvaros Dorottya.

A teljes interjú ITT olvasható.