Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Hiszek a szavak és a gondolat erejében” – Jordán Adél a Tükörben

    2021. július 4., vasárnap 11:31

    Jordán Adél színésznő, a Budapesti Katona József Színház tagja. Édesapja Jordán Tamás a Nemzet színésze és Kossuth-díjas színművész, édesanyja Lázár Kati Kossuth-díjas színésznő. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor tanítványa volt.

    A diploma átvétele után, 2003-ban az Egri Gárdonyi Géza Színház szerződtette. 2006-ban került a „Katona” társulatába. Mindig is színházban élt, de a gyereke születésével új időszámítás indult. Ő is változott, a játéka is finomodott.

    „Csak akkor vagyok jól, csak akkor van önbizalmam, ha színpadon vagyok” – nyilatkozta.

    Ars poeticáját így foglalta össze: „Velem még soha nem volt olyan, hogy ne tudtam volna azonosulni egy szereppel, sőt, egy kicsit tényleg mindig belebújok a bőrébe. Pont az az izgalmas, meg tudom-e fejteni, miért gondol egy szerep valamit másképp, mint én, mi az ő igazsága.”

    (…) Az életben ufónak tartja magát. Saját bevallása szerint a színészet menekülés volt otthonról, a problémák elől. Így ment el a zalaszentgróti színházi táborba, ahol a menekülés átcsapott fanatizmusba:

    „Akkor lett a színház az én drogom”.

    Többek közt erről beszélt Péterfi Juditnak a Tükör című online műsorban.
    Egy őszinte interjút ajánlunk figyelmükbe.

    Péterfi Judit munkáját itt követhetik:
    Facebook: http://bit.ly/301OFEo
    Instagram: http://bit.ly/2ZUwe4b

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram