12 év után megszűnt egy meghatározó független színházi műhely: a k2 Színház. Az idei Ördögkatlan Fesztiválon búcsúztak el közönségüktől. A társulatot 2010-ben a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói alapították Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével. Kurta Niké készített interjúfüzért a volt és jelenlegi tagokkal, akik APERTÚRA – A Perpetuum Manufaktúra név alatt játszanak ezután. 12 év, 12+1 kérdés. Vissza- és előretekintés 10 részben. A 7. interjúalany: Rózsa Krisztián.
Mi a legelső meghatározó emléked, mint k2-ős?
A Magyar Monoszkóp című előadásunk jutott eszembe, amit 2010 nyarán próbáltunk nem is emlékszem pontosan, hogy hol, de talán Rákospalotán volt az a lepukkant ház, ahova több napra beköltöztünk. Az egyetemen is már nagy volt a bizalom köztünk és ambiciózusak voltunk, de ez volt az első olyan nagyobb meló, ami alatt igazán összejött a csapat. A Kaposvári Egyetemen mutattuk be az előadást. A tanáraink miután megnézték, azt mondták, hogy „nagyon cukik vagyunk, nagyon kedvesek vagyunk, de ezt hagyjuk a francba!”. A mi reakciónk meg az volt erre, hogy „mindenki bekaphatja” és elkezdtük igazán tolni a k2-t. Bencének és Petyának már korábban megvolt az ötlete, hogy kéne valamit az egyetemen kívül is csinálni, de ekkor tették le az alapköveket.
Mi volt társulati tagságod során a legfelemelőbb színházi pillanatod?
Hál istennek nekem sok van, mert mindig jó szerepeket osztottak rám a srácok. Nyilván a Züfec, meg a Röpülj, lelkem! című előadásaink egyértelműen felemelő emlékek. A Stúdió K Színházban játszott Isten és a részegek előadásunk is nagyon meghatározó volt, mert ott kezdtem el megtanulni a k2 és a srácok által, hogy milyen elejétől a végéig végigvinni egy szerepívet. De talán a legemlèkezetesebb és legjobb színházi élményem az Ördögkatlan Fesztiválon bemutatott A kisharsányi vőlegény volt. Szerintem az volt az egyik legjobb előadásunk. Utálom magamat felvételről visszanézni, de ezt végig tudtam. Három vagy négy napunk volt összeállítani az előadást és mégis minden egyes pillanata ki lett dolgozva. De hogy, hogyan sikerült ennyi idő alatt bemutatni, azt nem tudom megmondani, amikor kőszínházban van, hogy hathét alatt nem tudunk csinálni semmit.
Mi a volt a legkiemelkedőbb társulati pillanatod?
Fogalmam sincs. 12 év rengeteg idő. Az egyetemen, a k2-ben, hajnalban és hétvégén, nulla-huszonnégyben együtt voltunk. Olyanok voltunk, mint egy kis család, mindenkiről tudtunk mindent, mindenkinek minden baját. A legemlékezetesebb és legdurvább pillanat talán az volt, amikor 2016-ban bejelentettem, hogy eljövök a társulattól. Egy ideje már foglalkoztatott az az érzés, hogy váltanom kellene. Mivel Miskolc érdekelt a legjobban, felhívtam Béres Attila igazgatót,hogy oda akarok szerződni. Több hét eltelt mire végül ajánlatot tett. A k2-vel épp Ascher Tamással próbáltuk az Át az ingoványon c. darabot a Jurányi Inkubátorházban. Két napunk volt mèg a bemutatóig. A döntésemet megelőző éjszaka nem tudtam aludni, csak ültem egy negyedik emeleti erkélyen és azt sem tudtam, hogy mit csináljak az életemmel. Azt éreztem, hogy cserbenhagyom ezeket az embereket. Tíz éve ismertem őket, mindenben segítettük egymást és együtt alapítottuk ezt a társulatot. Másnap összehívtam egy társulatit és közöltem, hogy elmegyek. Nagy megkönnyebbülés volt kimondani. Tulajdonképpen akkor indult el az elvándorlás a társultból. Én vagyok az elindítója. De ez nem baj.
Mi volt a legkínosabb színpadi pillanatod?
Nagyon kínos emlékem, amikor Debrecenben játszottuk az M. ország gyermekei, avagy egy boldog társadalom makulátlan mosolya című előadásunkat, ami után annyira berúgtunk, hogy egy összeszólalkozás addig fajult, hogy Horváth Szabival összeverekedtünk. Nem egy ilyen K-1-es küzdelmet kell elképzelni, szóval nem folyt vér meg semmi, de azért durva volt. Nagyon összetartó csapat voltunk, de egyes pillanatokban meg is tudtuk volna fojtani egymást.
Színpadi kínos pillanatokról a Züfec c. előadásunk jut eszembe. De ezek jó értelemben vett kínos pillanatok. Mindig megnevettettük egymást. Mindig plusz dolgokat csentünk a jelenetekbe. Volt olyan, hogy azzal leptem meg a kollégákat, hogy kirúzsozva léptem a színpadra, vagy váratlan jelmezekbe öltöztünk, hogy szórakoztassuk egymást. Nagyon sokszor nevettem el magam színpadon.
Nagyon nehéz egy-egy pillanatot kiemelni, mert olyan sok meló van a lelkemben, meg az agyamban. A Röpülj, lelkem díszlete is mekkora munka volt, basszus! Benkó Bence faterja Benkó Tibi mennyit segített! Ha Benkó Tibi nincsen, akkor egy k2-ős előadás sincs. Ezt komolyan mondom! Az Ördögkatlan Fesztiválon, amit leművelt! Nagybetűkkel írd majd ki kérlek BENKÓ TIBI nevét! Díszletet készített, épített, szállított, hegesztett, farigcsált, vasat szerzett, minden egyes előadáson ott volt, ha hiba volt kijavította, MINDENT is csinált!
Melyik volt a legfontosabb alakításod?
Hát basszus, nagyon sok! A kisharsányi vőlegényben József a pincetulajdonos szerepe nagyon fontos számomra. Egy hétig gyűjtöttünk történeteket helyi néniktől és bácsiktól, hogy aztán az ő életükből építsük fel az előadást. A bemutatón ott ültek a nézőtéren azok a 93 éves emberek, akiknek az életét meséltük. Ez olyan plusz síkot, mélységet és személyességet adott a darabnak, ami leírhatatlan. És mindezt három nap alatt hoztuk létre! Akkor rájöttem, hogy nincs lehetetlen, ezzel a csapattal, ezekkel az emberekkel nincs! Senki nem pánikolt, nyávogott, vagy hisztizett, pontos instrukciók mentén voltunk vezetve, de nem azt éreztük, hogy muszáj bármit is megtennünk. Nagyon meghatározó emlék!
Mi volt a legnagyobb kudarcod?
Kérlek szépen, A villánykövesdi vőfély című előadásunk az nekem nem volt meg. Szintén az Ördögkatlan Fesztiválon mutattuk be három napos próbafolyamat után. Hágendorn Jakabot, a svábot játszottam. Voltak jelenetek, amiket meg tudtam csinálni, de az egész szerepet, azt nem. Ez egy személyes kudarcom volt.
Mi az, ami a kilépés után hiányzott?
Az emberek, az emberi kapcsolatok hiányoztak. A kilépésemet úgy éltem meg, mint egy szakítást. Kellet egy kis idő, hogy begyógyuljon a seb, hiába tudtam, hogy jó döntést hoztam. Nagyon vágytam már arra, hogy ne ugyanazzal a négy emberrel dolgozzak, mint az elmúlt tíz évben, hanem egy nagyobb társulat része lehessek. Az anyagi bizonytalanság is már teljesen felemésztett! Szerencsére az elválás után két évvel a srácok már jöttek is rendezni Miskolcra, tehát a kapcsolat és a barátság is megmaradt.
Mi az, ami nem?
Én alapjáraton azért jöttem el, mert azt éreztem, hogy egyhelyben toporgok szakmailag. Meg akartam tudni, milyen egy harmincfős kőszínházi társulat tagjaként egyre jobbnak lenni és feljutni valameddig azon a bizonyos létrán. Szakmai visszaigazolásra is vágytam. Ami még egyáltalán nem hiányzott az a független színházi lét bizonytalansága. Nekem akkor annyi szerencsém volt, hogy volt hol laknom, mert ha albérletet kellett volna fizetnem, nem tudtam volna próbákra járni, meg sehova. Volt olyan hónap, amikor tízezer forint bevételem volt. Egyik hónapban meg megkaptunk háromszázezer forintot és azt se tudtuk mit kezdjünk vele!
Van olyan, amit másképpen csinálnál?
Szerintem nincs ilyen. Úgy kerek ez a történet, ahogyan van. A villánykövesdi vőlegényt is ugyanígy csinálnám. Biztos elkövettem egy csomó hibát, de nem változtatnék semmin.
Szerinted mi az oka a megszűnésnek?
Én ebből a folyamatból eléggé kimaradtam, de szerintem ez is jó időben történt. Ebbe ennyi volt és kész. Az hogy a srácok nem jönnek ki egymással, az tök mindegy. Nem lehet negyven évig ugyanúgy ugyanazt csinálni. Annyi minden változik körülöttünk. Én egyáltalán nem sajnálom a k2-t. Bence csinálja majd más néven tovább a csapattal. Szerintem ez teljesen rendben van! Azért szűnik meg a k2, mert meg kell, hogy szűnjön. Pont. És a Bence is hülye meg a Petya is!
Hogy látod a jövőt?
Jelen pillanatban sehogy. Valahogy így harminc után átkattant valami. Ez a két év annyi mindent kivett belőlem érzelmileg és fizikailag. Dolgozni mindenképpen akarok, ez a mindenem, mást nem is tudnék csinálni, de most nem tudok szakmailag tervezni. Most pihenni akarok. Kiégtem. Muszáj újratöltekeznem.
Az előtted megkérdezett kollégád, Gyöngy Zsuzsi kérdése: Ha egy karaktert választhatnál, mi az, amit szívesen játszanál még most is?
A válaszom a következő: Egyik sem és az összes.
Milyen kérdést tennél fel az utánad következő Borsányi Dánielnek?
Hogy tehetted ezt velem?!
Szerző: Kurta Niké