Csokonai korabeli nyelvén szól nézőihez Az özvegy Karnyóné című előadásban Márkó Eszter rendező a Kecskeméti Nemzeti Színházban, mégis érthetőbb és díszesebb, mint bármi, amit egy stúdiószínházi környezetben létrejött előadástól elvárhatunk. A Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója alkalmából repertoárra tűzött darab főszereplőjével, Hajdú Melindával beszélgetett Morva Daniella.

Az előadás a bemutató óta nagy sikernek örvend, ez pedig nagyban köszönhető annak a különleges és egyedülálló rendezői koncepciónak, amelyet Márkó Eszter megálmodott. Hogyan emlékszel vissza a próbafolyamatra?

Hogy Kerényi Imre volt osztályfőnökömet idézzem: rabságban a szabadság. Ezt úgy értette: a parttalan szabadság nem könnyíti meg az ember dolgát, de ha egy adott rendszeren belül kell improvizálni, az nagyon. Eszter határozott elképzelésekkel érkezett. Felkészült volt, ugyanakkor nagyon nyitott is: teret adott mindannyiunknak, hogy a határokon belül saját ötletekkel mi is színesítsük az előadást. Befogadó volt a saját egyéniségünkből fakadó improvizációkra, és nagyon finoman, értően, érzékenyen instruált. Szerintem ez egy kiváló rendezői hozzáállás, és mindez a próbafolyamatot is megsegítette, így tudtunk egy rendszeren belül gondolkodni. A figurák próbáról próbára egyre inkább élni kezdtek, ehhez pedig sokat tett hozzá a különleges, kissé túlzó, elrajzolt mozgásvilág, a rokokó stílusban megteremtett vizuális világ, a zene és a nyelvezet is. Együtt álmodtuk össze ilyenre az előadást.

Az eredeti Csokonai-szöveg jelentette a legnagyobb kihívást?

Összetett feladat elé állított az előadás, hiszen amellett, hogy rendkívül gazdag, nem mindennapi mozgásvilággal és az eredeti szöveggel dolgozunk, a karaktereket és a szituációkat fel kell töltenünk érzelemmel és szívvel, de figyelnünk kell a közérthetőségre is. Minderre jön még a kissé túlzó, rokokó stílusban díszített vizuális világ is – mindezek összessége, ami a kihívást jelenti. A “körítés” ugyanakkor valamelyest megsegíti a szöveget, a darab humora és muzikalitása kerekké teszi az egész történetet. Annyira erős a szándék, az érzelem és az intenció, hogy könnyű megérteni. 

Valamelyest tanító jelleggel is bír, hogy az eredeti szöveggel dolgoztok?

Én azt gondolom, hogy ha ehhez hozzányúltunk volna, az már nem lenne Csokonai. Szerintem kifejezetten érdekes tapasztalás diákoknak és felnőtteknek egyaránt hallani az 1700-as években használt nyelvezetet. Ráadásul újfajta találkozás lehet a közönségnek az általunk használt mozgásvilág is, amikor beszéd nélkül kell megérteni szituációkat. Ha ezt nyitottan kezelik és befogadják a kezdeti nehézségek ellenére, akkor könnyedén felismerhetik, hogy ez a történet nem is áll olyan távol a ma emberének problémáitól.

Lehet ez egyfajta társadalomkritika is?

Szerintem igen, hiszen szemlátomást semmi sem változott. Ez akár egy mai történet is lehetne, csak rákerült a rokokó stílus jegyeit viselő körítés, amelynek nagy részét manapság is tapasztaljuk, csak nem a paróka és a fűző jellemzi. A mélységét azonban ugyanúgy a szeretethiány és az öregedéstől való félelem adja. Én úgy látom, hogy ma is az örök fiatalság kultuszát éljük, az emberek nem szeretnek egyedül lenni, félnek a magánytól. A szeretet utáni sóvárgás és a hiúság leginkább a média miatt zúdul ránk, azt érezzük, nem szabad megöregednünk, a középkorú nők már aligha léteznek. És valljuk be, az is létező jelenség, hogy a szerelem után ácsingózó nő kapaszkodik a férfiba, míg ő a nő pénzére hajt. A nő tragédiája ebben az esetben – ahogy Karnyónénál is látjuk – a szeretetvágy. Ez teljesen érthető és mai.

Karnyóné szerepe önmagában is egyszerre kacagtató és drámai, rendkívül sokrétű, nagy érzelmi skálát jár be. Hogyan vált Hajdú Melindából özvegy Karnyóné?

Nem találkoztam még hozzá hasonló karakterrel. Ahogy mindig, igyekeztem megtalálni a kapcsolódási pontokat, és mivel rendkívül jól megírt szerep, ez nem volt nehéz feladat. Ami őt leginkább jellemzi: a szeretetéhség, az elfogadásra és szeretetre vágyás és a magánytól való félelem, ráadásul édesanya is, ami egy kifejezetten erős találkozási pont közte és köztem. Érdekesség, hogy Karnyóné az eredeti szöveg szerint egy nagyon öreg és csúnya asszony fiatal udvarlókkal, de mi nem ezekbe kapaszkodtunk. Ő egy velem egyidős Karnyóné, a közönség mégsem engem lát, hanem egy teljesen új Hajdú Melindát, és ezt kifejezetten élvezem.

A nagy paróka és a kihívó jelmez bár bonyolító tényező, számodra nem újdonság.

14 évvel ezelőtt ugyanígy voltam felöltöztetve Mozart feleségeként, így ez tulajdonképpen egy visszakacsintás az első itteni főszerepemre. Akkor azonban még fiatal lány voltam, most érett nő vagyok. Mostanra színművészként is sok mindenen túlvagyok, sok mindent megtapasztaltam emberileg és színészileg egyaránt. Ez így egy sokkal komolyabb, érdekesebb, összetettebb szerep, ráadásul nagyon jókor jött nekem. Sokféle érzelmet tudok megmutatni általa és számos újdonságot vélek felfedezni magamban, és biztosabban látom, hol tartok.

A társulat nem találkozott még Márkó Eszterrel, a közös munka mégis gördülékenyen zajlott. Mit adhat egy új, ismeretlen rendező egy tapasztalt színművésznek?

A próbafolyamat mindig nagyon fontos egy színész számára. Én kifejezetten szeretek új rendezőkkel dolgozni, engem ez felfrissít és inspirál. Számomra sosem az a legfontosabb, hogy az előadás mekkora siker lesz, hanem hogy valami újat tudjak megmutatni magamból. Én például nem osztottam volna magamra Karnyóné szerepét, de pontosan az ilyen lehetőségeknek köszönhetően mutathatok meg olyan dolgokat, amiket esetleg még én sem tudok magamról. Mindemellett ilyenkor azt is jó látni, hogy a régi kollégáim új hévvel próbálnak. Hiába volt rendkívül intenzív ez a próbafolyamat, mindannyian nagyon szerettük. 

Ehhez vélhetően sokat hozzátett a rendező személye, valamint a művészi nyitottságod is.

Nagyon szép díszlet került mögénk és hihetetlenül izgalmas az anyag, ez megalapozta a jó hangulatú próbafolyamatot. De valóban, Márkó Eszter kiváló rendező, egy érzékeny alkotó, aki felkészülten érkezett egy erős koncepcióval, de hagyta érvényesülni a mi egyéniségünket, adottságainkat is. Én egyébként is szeretek kísérletezni, ezért szívesen dolgozom a stúdiószínházban, ami remek helyszíne az efféle, szokványostól eltérő előadásoknak. Szerencsésnek tartom magam, amiért a vezetőség mindig gondol rám és a nagyszínpadon túli világba is hagy belekóstolni, hogy a Karnyónéhoz hasonló figurákkal is dolgozhassak. Főként ennek köszönhető, hogy még mindig szívvel-lélekkel vagyok jelen a színpadon. 

Ritka egy társulaton belül ez a sokszínű pályaív, amelyet magadénak tudhatsz. A vezetőség mellett a kecskeméti közönség is a szívébe zárt a hosszú évek alatt. Mi a titka Hajdú Melindának?

Talán az, hogy ilyen az alkatom. Ha akarom, csúnya vagyok, ha akarom, szép. Ha akarom, öreg vagyok, ha akarom, fiatal. Ez egyfajta karakteralkat, de én ezt szeretem, élvezem. Már az egyetemen is szívesen játszottam öregasszonyt és bohócot, nem volt bennem az a hiúság, hogy én csak szép fiatal lányokat alakíthatok. Az ember persze vágyik rá, hogy gyönyörű és tökéletes legyen a színpadon, de engem nem ez érdekel a színházban. Csodás érzés megélni, hogy álomszép jelmezekben állhatok a régóta ismert deszkákon, de ugyanannyira izgatnak az érdekes, különc figurák is. A Gardéniában például egy agresszív alkoholbeteg nőt alakítottam, de azt is szerettem és nagyon sokakat megérintett a játékom. Számomra az ilyen jellegű visszajelzések a legfontosabbak, hiszen általuk biztosan tudom, hogy minden, amiben hiszek, és az út, amelyen lépdelek, előremutató, és ez a meggyőződés teszi számomra hitelessé Hajdú Melindát.