gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 17., szerda

    “Ugyanakkora feladat elmesélni száz évet részeiben, mint két órát folyamatában” – Interjú Horváth János Antallal

    2022. július 30., szombat 09:43

    Egy évszázada nyitott meg a Városmajori Szabadtéri Színház. A centenárium  alkalmából Nyáry Krisztián és Horváth János Antal írt darabot Száz év major címmel, amit július 29-én láthattunk először a Városmajorban. A darab egyik írójával és egyben rendezőjével, Horváth János Antallal beszélgetett tartalmi partnerünk, a PÓTSZÉKFOGLALÓ.

    A teljes interjú itt érhető el Csatádi Gábor tollából

    Ha azt hallod: száz év, mi az, ami elsőre eszedbe jut?

    A megemlékezés. Az évfordulók, emlékévek. És hogy mi hogyan ünnepeljük őket. Gyakorlatilag óvodás korunk óta belénk van nevelve, hogy a történelmünk nagy pillanatait újra és újra különböző rossz és kevésbé rossz ízlésű műsorokon keresztül fel kell elevenítenünk, és ezek általában arról szólnak, hogyan vertek le minket és a szabadságvágyunkat különböző rendszerekben. Ennek az interjúnak az apropója most egy másfajta alkalom, és talán üdítő lehet, ha olyan relatíve apró, de szép dolgokra is ilyen elánnal tudunk emlékezni, mint egy színház megnyitása.

    Horváth János Véner Orsolya

    A Városmajorról, illetve a színházáról mi az első emléked?

    A Városmajor jelenleg nagyon intenzíven él az én életemben, már harmadik éve élek itt a közvetlen közelében a családommal, így folyamatosan jelen van a mindennapjainkban. Első meghatározó emléket nem tudok mondani, de tudok egy mostani nagyon fontosat. Körülbelül egy hónappal ezelőtt elvittük a fiamat meg a kislányomat egy Halász Judit koncertre a Városmajorba. Én gyerekkoromban gyakorlatilag az összes Halász Judit koncerten jártam, még mindig tudom az összes dal szövegét, és elképesztően megható volt, hogy a két és fél éves fiamra ugyanolyan hatással volt, mint rám 23-24 évvel ezelőtt. Egyszerűen szívszorító volt látni, hogy a zene univerzalitása, az előadói energiának ez a fajta elsöprő ereje a fiamat, aki eleinte nem érti, hogy miért vagyunk ennyi gyerekkel ilyen fura műanyag székeken, meleg van, mit keres egy panda a színpadon, és különben is, menjünk inkább a játszótérre, egyetlen perc alatt  táncoló, tapsoló, mosolygó kis szeretetnyuszivá változtatja át. Csodálatos volt nézni ezt a találkozást.

    A Száz év major  történetkollázs. Mint a darab egyik írójának: mit jelent egy történet? Mit jelent megírni, megrendezni “száz évet”?

    Igen, ez sok pici történet, néhány szelet hosszú és sűrű életutakból. Minden munkámat úgy kezdem el, hogy megpróbálom neki megtalálni a nyelvet, a textúrát, amiben az adott történetet a legjobban el lehet mesélni, és igyekszem nem  valami számomra már ismert panelt csúcsra járatni. Krisztiánnal közösen úgy láttuk, hogy ennek a Száz évnek az teszi a legjobbat, ha csinálunk neki egy kerettörténetet, melyben a jelenünk egyik legsúlyosabb tétjét mutatjuk fel, mondjuk, nem kisebbet, mint a színház és a kultúra létezésének és szükségességének kérdését, ennek mentén repülünk a múltba, és ez vezérli a jeleneteinket. Minden jelenet mérlegre állítja a kultúrát a különböző korokban. Most azt látom, ugyanakkora feladat elmesélni száz évet részeiben, mint két órát folyamatában, rá kell jönni, hogy az adott anyagban mi hogyan működik a néző számára  legátélhetőbben.

    Mennyire segít számodra önmagadból többet megismerni az, ha egy történetet megírsz, elmesélsz magadról, másokról?

    Ez természetesen mindig egy terápia, és  jó esetben a néző számára is az, ha megtalálja benne önmagát. Az írás nekem sokszor a magányt szünteti meg, ami ezzel a szakmával együtt jár. És ez a cél is, hogy a néző se érezze a problémáival magát egyedül. Magamról nem szoktam írni. Olyan problémákról szoktam, melyek engem is érintenek, de a fikcióval muszáj eltávolítani ezt magamtól. Egyszer egy kritikus egy valamiért inkább rólam, mint a műről szóló kritikában azt írta, hogy biztos van egy füzetem otthon, ahova a fájdalmaimat gyűjtöm. Ilyen füzetem nincs, olyan viszont van, amiben mondatokat gyűjtök, amiket hallottam vagy mondtam, és valamiért megragadtak bennem. Ezeket szeretem használni akár dialógként, akár egy szereplő vagy egy egész történet premisszájaként is. És van, amikor csak egy írási folyamat végén jövök rá arra, hogy miért is írtam le abban  a füzetben. A Száz év major születése  teljesen más folyamat, mint bármi, amit eddig csináltam, mert ezek konkrét személyek és életutak, amik ha nem is pontosan olyanok, mint ahogy most elmeséljük, de lényegét tekintve mégis ilyenek, így történtek meg. Azt kellett megtalálni, hogy én és a majdani néző mivel tudunk benne azonosulni, ez szerencsére nem volt nehéz, mert azzal szembesültünk, hogy a körülmények sok tekintetben változnak, de a belső feszültségek, problémák megmaradnak.

    KI is ez a Majoros néni? Mi az, ami miatt mindenki neki mesél, mond el mindent? Mit jelent neki kitárulkozni?

    Majoros néni a minden és a semmi, ha költőien akarok fogalmazni. Ha profánul, akkor egy nő egy parkban, aki ül egy padon, és mindig mást csinál, de olyan, mintha sosem menne el. Nincsen státusza. Szerintem ezért tud a darabban megjelenő összes író és költő vele őszinte lenni, mert nincsenek versenyhelyzetben. Az emberi interakciók jó része ma arról szól, hogy felmérjem, megalapozzam, megemeljem a saját helyzetem, ám kiveszett a kíváncsiság. Majoros néni kíváncsi, mert nincs vesztenivalója, és meg lehet benne bízni, mert nincs nyerni valója.

    A kultúra, a művészet és a mindennapok szerinted mennyire elválaszhatók avagy elválaszthatatlanok egymástól?

    Szerintem semennyire nem elválaszthatóak, de ezt én nagyon könnyen mondom, mert egyrészt ezzel foglalkozom, másrészt egy olyan családban nőttem fel, ahol természetes volt, hogy színházba járunk, könyvet olvasunk és komolyzenét hallgatunk; de ez egy nagyon privilegizált helyzet. Valószínűleg egy szociológus erre jobban tudna válaszolni, de ma Magyarországon rengetegen szembesülnek a puszta túlélés küzdelmével, és ebben a helyzetben egészen máshogy nyilvánul meg a kultúra, a művészet, mint itt, a langyos Budapesten. A szegénység sok esetben a kultúrához való hozzáférésben nyilvánul meg. Az biztos, hogy az önkifejezésre és önfelszabadításra mindenkinek szüksége van, és ha ez egy 7 másodperces TikTok videóban, egy nyári rádiósláger rögtönzött tánckoreográfiájában történik meg, szuper. Mert a művészet már elérte a célját, és feloldott valamit.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram