gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Új oldaláról mutatkozik be a Miskolci Balett – 2 bemutatóval Miskolci Balett

    2021. november 21., vasárnap 11:33

    A Miskolci Balett november 20-án két új produkcióval örvendezteti meg a tánckedvelő miskolci közönséget. Kozma Attila különleges hangulatú koreográfiája mellett azt az előadást is színpadra viszi a társulat, melyet a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál közönsége már láthatott.

    A jövő már elkezdődött – írta Robert Jungk 1971-ben. Az elmúlt hónapok vészterhes korszakában volt ideje az embernek elgondolkodni, hogy éli túl jövője rá váró válságait, a holnap problémáira milyen válaszai lehetnek. Mire várunk? A változás nem kívülről jön el. „Elodázni? Még lehet, de nem sokáig. Jön. Jön a pillanat, amikor felébredünk. Készüljetek a nagyszerű ébredésre. Hogy milyen áron és melyik évben? Úgyis mindegy.” (Hamvas Béla) 

    A táncelőadás Melis László Henoch apokalipszise című kantátájára készült, Kozma Attila rendezése ezeket az örök kérdéseket teszi fel a koreográfia során, rendkívül különleges atmoszférát teremtve a zene és a látvány által a színpadon. – Egészen új arcáról fog megmutatkozni a Miskolci Balett. Most nem egy történetet mesélünk el, egy zenét próbálunk eltáncolni, nagyon látványosan, nagyon jó technikával – vezeti fel Kozma Attila. Hozzáteszi, a nézők egészen más szemszögből fogják látni a miskolci táncosokat. – Letisztultabb, minimalistább, jóval profibb, mint ahogyan eddig táncoltak, és ez mindkét előadásra vonatkozik – hangsúlyozza a társulat művészeti vezetője.

    A Miskolci Balett előadásaira jellemző nagy központi elem azonban ezúttal sem marad el: a Nem én voltam… című előadásban egy 64 négyzetméteres opál plexifal lesz látható a színpadon, melyre Hajdufi Péter videó látványtervező készített a jelenetekhez passzoló különböző látványelemeket. – Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című írását sorvezetőnek használtam, ehhez párosult Melis László csodálatos zenéje, amit a Sixtus-kápolnában tett látogatása ihletett. Látta Michelangelo épp restaurálás alatt álló Utolsó ítélet freskóját, ami nálunk is megjelenik a hatalmas plexifalon. A zeneművész ekkor azon gondolkodott, hogy milyen lehet a jók apokalipszise, mi ezt próbáltuk a zenével a táncban megfogalmazni – mesél részletesen az előadásról Kozma Attila.

    A Nemzeti Táncszínház elindított egy együttműködési programot, amelyben többek között a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett, a Kecskemét City Balett és a Miskolci Balett is helyet kapott, a mostani produkciók már ezen együttműködés keretében jöttek létre.

    Az est második felében a közönség a Tiltott ösvények című táncelőadást láthatja, melynek rendező-koreográfusa egyenesen a tengeren túlról érkezett 2021. elején, hogy a táncművészekkel dolgozzon.

    Garrett Smith 2019-ben egyhetes kortárs workshopot tartott a Miskolci Balettnek, majd 2020-ban ismét a Miskolci Nemzeti Színházban köszönthették, az idei év elején pedig már önálló produkcióval készült a Miskolci Balett társulata számára az amerikai koreográfus, táncművész, aki a világ számos pontján dolgozott már tánctársulatokkal, többek között a Houston Balettel, a Norvég Nemzeti Balettel, de volt alkalma az orosz Bolsoj és a Mariinszkij Balettel is dolgozni, valamint a Netflix nagysikerű Tiny Pretty Things című táncos sorozat koreográfusaként is jegyzik.

    – A dallasi Bruce Wood Dance táncegyesületnek készítettem el először a „Forbidden Paths” azaz Tiltott ösvények című produkciót, Európában pedig a Miskolci Balett az első társulat, akiknek átadom ezt a koreográfiát. Remélem, hogy még sok más táncegyüttes is elsajátíthatja ezt a darabot világszerte – mondta tavasszal a koreográfus. Hozzátette, a táncelőadás mindazoknak szól, kifejezetten Iránban, akiknek megtiltják, hogy a táncművészetet nyilvánosan gyakorolják. – A világon több olyan ország is van, ahol törvények tiltják a nyilvános táncot, egymás megérintését, a táncművészet gyakorlását. Az Iszlám törvény tiltja a nők és férfiak fizikai érintkezését, és a tánc általában véve illegálisnak számít. Fontosnak tartom, hogy megosszam ezt az üzenetet a tánc nyelvén keresztül. Szerintem ezt a fajta művészeti formát mindenkinek szabadon kellene tudni művelni – hangsúlyozta Garrett Smith.

    A Tiltott ösvények tisztelgés azok előtt, akiknek nem adatik meg a mozgás szabadsága. – A koreográfiában vannak olyan részek, ahol pont ezt jelenítjük meg: a táncosok megérintenék egymást, de nem teszik, mert tilos. Folyamatosan bennük van a vágyakozás egymás megérintésére, de nem lehet. Aztán a végén mégiscsak megteszik – avatott be a koreográfiába a koreográfus, aki rámutatott a párhuzamra a jelenlegi helyzettel, hiszen most a koronavírus járvány miatt nem érintkezhetünk, távolságot kell tartanunk. – A Miskolci Balett művészei nagyon nagy szenvedéllyel fordulnak a tánc felé, ezt minden próbán éreztem. Ez volt az első alkalom, hogy koreográfiát készítettem nekik, és minden próbán láttam rajtuk a lelkesedést. Szerintem egy igazán különleges kapocs alakult ki közöttünk – mondta a Garrett Smith.

    Az előadások a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben jöttek létre.

    Fotó: Éder Vera

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram