Új pályázatot fognak kiírni a Freeszfe által visszaadott Damjanich utca 4.-re

Közleménnyel jelentkezett ma a Niedermüller Péter (DK) vezette erzsébetvárosi önkormányzat a Damjanich utca 4. szám alatti épület sorsa kapcsán.

„Az épület hasznosítására új pályázatot leszünk kénytelenek kiírni” – olvasható a posztban.

Korábban a Klebelsberg Központ (KLIK) leszögezte, hogy a tankerület nem tud fizetni az épület használatáért bérleti díjat, vagyis olyasvalaki birtokába kerül az épület, aki tud érte fizetni.

„A Fidesz az elmúlt hetekben intenzív politikai hangulatkeltést folytatott, amelyhez felhasználták a Molnár Antal Zeneiskolát és annak igazgatóját. A párt országgyűlési képviselője, Bajkai István a FreeSZFE Egyesületről nyilatkozott minősíthetetlen hangnemben, és azt terjesztette minden lehetséges fórumon, hogy az önkormányzat kisemmizi a zeneiskola diákjait, elvette a számukra kijelölt épületet. Ez nyilvánvaló hazugság, hiszen a zeneiskola nem került utcára, elhelyezése, fenntartása pedig az állam dolga, és nem az önkormányzat feladata” – írják.

Az erzsébetvárosi önkormányzat közleménye szerint „a Fidesznek újra sikerült elérnie, hogy az szfe-s diákok otthontalanná váljanak”.