Darvas IvánVárkert BazárEszenyi EnikőCsokonai SzínházTérey JánosSzentendrei TeátrumBakonyi Alexa
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 10., péntek

    Szobrok és legendák – Új résszel jelentkezett a Kovátsműhely

    2020. március 26., csütörtök 08:10

    Minden, ami teret szervez, ami az emberi mozgást a térben valamilyen módon, vagy irányban megváltoztatja, akadályozza, vagy segíti, az térbeli szobrászati nyelv. Tulajdonképpen ezt a definíciót járta körül Kováts Kriszta a Kovátsműhely című műsorába meghívott vendégei segítségével, a Klubrádióban.

    A műsor e heti „gondolatindító” dala a Kováts Kriszta Kvintett A Thököly úton című dala volt (szerzők: Gallai Péter-Fábri Péter).

    A dal története a Thököly úti, befalazott erkély párkányán könyöklő szoborasszony legendájáról szól. A szoborról minden bizonnyal sokan hallottak már, esetleg meg is csodálták. Hiszen ott áll ez a kőasszony a Thököly út 61-es számú ház erkélyén, kifelé néz, mintha valakire várna. Így született meg a történet a háborúból a férjét hazaváró nőről. De hogy mi a legenda és mi a valóság, azt Kováts Kriszta a műsor első vendége, Török András művelődéstörténész segítségével leplezte le.

    Török András Budapest című könyvében a 33 dolog között, amiért érdemes budapestinek lenni, az ötödik helyen áll a szoborasszony, aki férjére várt és akit – a legenda szerint, mire férje hazaérkezett –, elvitt a szénanátha.

    A városi legenda cáfolata 1958-ban megjelent a Magyar Nemzetben, miszerint Pápai Manó varrógépgyáros építtette a villát, és a tervező, Ybl Lajos fia franciaországi tanulmányútján látott egy gótikus várkastélyt, ahonnan kikönyököl egy feleség szobra. Ez annyira megtetszett neki, hogy elmesélte édesapjának, aki – Ligeti Miklós szobrász segítségével – beletervezte az ötletet a készülő házba. Ez a valóság, ami persze senkit nem akadályozott meg abban, hogy a legendát továbbra is életben tartsa. Mert a szép városi legendák tartósak és még a tények sem tudnak leszámolni velük.

    A műsor második felének vendégei Kalmár János és Kolodko Mihály szobrászművészek voltak.  Kolodko Mihálynak Budapesten egyre több helyen bukkannak föl kis méretű gerillaszobrai. De sohasem a szobor mérete a fontos, hiszen kicsi szoborral is meg lehet szólítani egy nagy teret. 

    Kalmár János az Erzsébet téri nyugati oldalán felállított, „Fohász a festészet újjászületéséért”című munkája azt reprezentálja, hogyan lehet szoborban festészetről beszélni. Kalmár János, ha megveszik egy munkáját, önt magának is otthonra egy másikat. Sok szobor között él, akik – mint mondja – szeretik egymást.  

    2018-ban került ki Kolodko Mihály kis méretű piszoár szobra a Városligetnél, a Vajdahunyad várát körülvevő tó mellvédjére rögzítve. Mihály ezzel a gesztussal Duchampra szeretett volna emlékezni és megnézni, miként változik a tárgy hatása akkor, ha – kiállítótér helyett – az utcára tesszük. Kolodko nem szokott útmutatót adni szobraihoz, s a műsorban is ezt hangsúlyozta. Szerinte jobb, ha a művei beszélnek helyette. Amelyek persze nem mindig az alkotó szándékai szerint szólítják meg a befogadókat: Szabadság téri usánka-szobrát a Mi Hazánk Mozgalom egyik politikusa baltával verte le, majd a Dunába dobta. De a szobrász sem volt rest: hamarosan pótolta művét egy kis méretű baltaszoborral…

    Szóba került még a berlini Holokauszt-emlékmű, ami különböző magasságú, betonból készült blokkokból áll, amelyek között sétálni tud az ember. S amik bezárt, megemészthetetlen emlékként hullámzanak egymás közt, egy domboldalnyi területen. Az emlékmű a város szerves részévé vált, kiváló példája annak, miként lehet szakrális teret teremteni. 

    2011-ben a norvégiai ámokfutó, Breivik 69 fiatalt ölt meg és 110 embert megsebesített. Nekik szeretnének emlékművet állítani. A tervek szerint a mészárlás helyszíne, Utoya sziget „testéből” kivágnának egy darabot, így állítva mementót a szörnyű eseménynek. Ezt „Land art”-nak hívják, s minden, ami teret szervez, az térbeli szobrászati nyelv. Jánosnak nagyon tetszett az ötlet, ellentétben Mihállyal, aki szerint ennyi pénzből, amennyit erre a projektre szánnak, ki lehetne hozni valami jobbat is. S nem jó ötlet kárt tenni a természetben. János szerint egy emlékműnek szellemisége van, s ott nem lehet azonnal a pénztárcával kezdeni a gondolkodást. A beton legyártása is környezetszennyező volt a Holokauszt-emlékműnél, sok zöldfelületet is elpusztítottak ahhoz, hogy ott csakis ez a betontenger állhasson. Itt pedig egy félszigetből egy picinyke sávot vágnának ki. Kárt tesznek benne, igen. Ugyanúgy, ahogy Breivik is tette, hisz emberéleteket vett el. S szerinte ezt a veszteséget ennél szebben kifejezni nem is lehetne.

    A teljes műsor ITT hallgatható újra:
    https://www.klubradio.hu/adasok/kovatsmuhely-a-thokoly-uton-111713

    - Színházi pillanatok az Instagramon -