Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Új társulat a főváros színházi életében – Indul az EXIT GENERÁCIÓ

    2021. augusztus 31., kedd 17:31

    Az Exit Generáció egy lendületes, frissen szerveződő, fiatal alkotóművészekből álló csapat. Alapítói Dénes Viktor és Farkas Ádám színész-rendezők.

    Egérlyuk / Fotó: Éder Vera

    „Környezetünk, élethelyzetünk és kilátásaink azt hitetik el velünk, a jelen kor emberével, hogy a legtöbb, amit tehetünk, hogy lehetőségeink közül a legkevésbé rosszat választjuk. Korunk nagy krízisei, mint a klímaválság, a globalizációs problémák, a politikai megosztottság, a társadalmi egyenlőtlenségek éleződése, vagy akár a koronavírus, hihetetlenül erős nyomást helyez mindannyiunkra és bizonytalanságot szül. A szorongásból gyűlölet fakad, mely szétfeszíti nem csak a közösségeket, de az egyént is. 

    A feszültség feloldásához árnyalt válaszokra van szükség, ami többrétű gondolkodást igényel.  Az Exit Generáció tagjai úgy látják, hogy eltévedtünk, mindannyian útvesztőben vagyunk. Ezért használja a társulat szimbólumként a labirintust” – közölte az EXIT csapata.

    Egérlyuk / Fotó: Éder Vera

    A görög mitológia ’aporia’nak nevezi a kiúttalanságot, egy probléma feloldásához való eljutás lehetetlenségét. Ezzel szemben fogalmazták meg önmagunkat, amikor az EXIT nevet választották. 

    Az EXIT társulat a rádöbbenést, a ráeszmélést, a felébredést keresi. Jelmondatuk így szól: „Van kiút!”

    Olyan művészekkel dolgoznak együtt (a teljesség igénye nélkül), mint Pál András, Adorjáni Bálint, Király Dániel, Jászberényi Gábor, Domokos Zsolt, Pallagi Mellita vagy Varga Zoltán. Íróként pedig Hárs Anna és Mikó Csaba segíti munkájukat. 

    Előadásaiknak a Radnóti Tesla Labor, a 6 Szín Teátrum és az RS9 Színház biztosít helyszínt.

    Egérlyuk / Fotó: Éder Vera

    „Az EXIT a felébredés, a jelen. 

    Az EXIT kitörés. 

    Az EXIT szabadság” – vallják.


    A pandémia alatt – sok más társulathoz hasonlóan – az EXIT csapata is folyamatosan próbált, új előadásokat készített. Ezért

    szeptemberben három premiert is tartanak.  

    A premierekről:

    Feljegyzések az egérlyukból

    Premier: szeptember 15. 19. óra Radnóti Tesla Labor

    Dosztojevszki klasszikusából készített mai, friss adaptációt Mikó Csaba és a rendező, Farkas Ádám.

    Az előadás a sértett ember lelkivilágát mutatja be aprólékosan. A lélek labirintusának mélyére igyekszik bevilágítani. Olyan kendőzetlenül beszél az emberi gyengeségről, hogy a néző könnyedén tarthat önvizsgálatot. A készítők abban bíznak, hogy ha ezeket a folyamatokat nyíltan bemutatják, már közelebb kerülünk ahhoz, hogy kezelni tudjuk őket. Mert ha valamit a nevén nevezünk, már hatalma sem lesz felettünk. 

    Szereplők: Jászberényi Gábor, Adorjáni Bálint, Domokos Zsolt, Király Dániel, Pallagi Melitta

    Rendező: Farkas Ádám

    Seb

    SEB

    Premier: szeptember 21. 19 óra RS9 Színház

    Szophoklész Philoktétész című darabja Hárs Anna átiratában. A történet egy fiatalember útkeresését mutatja be, egy gyűlöletek mentén kettétört világban, ahol mindent a bennünk élő harag és félelem által működtetett mechanizmusok irányítanak. A darab ebből keresi a kiutat.

    Odüsszeusz megsértette Philoktétészt.

    Philoktétész gyűlöli Odüsszeuszt.

    Odüsszeusz semmibe veszi Philoktétészt

    Odüsszeusznak szüksége lett Philoktétészre

    A jóslat szerint Philoktétésszel együtt vehetik csak be Tróját.

    A jóslatnak meg kell történnie.

    A jóslatnak meg kell történnie?

    Odüsszeusz az ifjú Neoptolemosszal végeztetné el a kellemetlen feladatot.

    Neoptolemeosz megpróbál kitörni ebből a kényszerű helyzetből.

    Szereplők: Jászberényi Gábor, Dénes Viktor, Hevesi László, Ivanics Tamás

    Rendező: Farkas Ádám

    Scapin furfangjai / Fotó: Éder vera

    SCAPIN FURFANGJAI

    Premier: szeptember 30. 19 óra Hatszín Teátrum

    Moliére egyik utolsó darabja egy rendkívül lendületes és sziporkázó mű. A nyelvi leleményen túl, amit Karinthy Ferenc fordításában élvezhetünk, a helyzetkomikumnak is nagy szerepe van. Nem beszélve arról, hogy a kisebb-nagyobb emberi hibák milyen remek lehetőségeket adnak a játéknak és a furfangok kieszelésének. A darab alapelve, hogy baj nélkül, nincs élet. Mint minden Moliére darab, ez is rengeteg jelentésréteggel bír. Amellett, hogy rendkívül vicces és szórakoztató előadás született, a mélyben meghúzódó igazságok is fel-fel villannak az este során.

    Nápoly kikötőjében Scapin megtudja, hogy a két fiatal szerelmespár igen nagy bajban van. Természetesen a hű szolga, aki drukkol a fiataloknak, nem tehet mást, mint segít, hogy a szőrősszívű atyák is meglágyuljanak a csemeték szerelmi tervei iránt. Természetesen ez nem megy olyan könnyen. Ezért Scapin minden cselt és trükköt bevet, hogy sikerre vigye az ügyeket.

    Scapin furfangjai

    Scapin jó szolga. Scapin mindig megoldja. Scapin olyan, mint a víz: mindig a legkönnyebb utat választja. Scapin ezért gyakran nem mond igazat. Így végül Scapin elmagányosodik.

    „Olyan előadást szeretnénk létrehozni, amitől mindenki elmosolyodik, esetleg felnevet, ha csak arra az estére gondol, amikor eljött színházba. A nyitás után is nagy szükségünk lesz az önfeledt pillanatokra, hiszen nem csak az intellektuális szórakoztatás ad lendületet a mindennapokhoz, sőt.” (Dénes Viktor a készülő előadásról.)

    Szereplők: Varga Zoltán, Szatmári György, Martinkovics Máté, Georgita-Máté Dezső, Pilnay Sára, Ács Petra, Pál András, Takátsy Péter

    Rendező: Dénes Viktor

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram