gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Újabb rangos nemzetközi filmfesztiválon mutatkozik be Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmje

    2021. március 5., péntek 10:26

    Beválogatták a 25 éves jubileumi Szófiai Filmfesztivál nemzetközi filmek versenyébe Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjét. A fesztivál nemzetközi mezőnyében összesen tizenkét filmet mutatnak be, közülük négy Közép-Kelet-Európából, három Nyugat-Európából és egy-egy Törökországból, Kínából, Mongóliából, Brazíliából és Iránból származik.

    A hazai premier előtt álló Hasadék erős nemzetközi rajttal indul:  világpremierje az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében volt januárban.  

    A Szófiai Filmfesztivál a COVID-19 járvány miatt két ütemben zajlik: az első 2021. március 11-31-ig tart, a második részleteit pedig 2021 szeptemberében jelentik be a szervezők. A filmfesztiválon az utóbbi években olyan ikonikus magyar filmek is láthatók voltak, mint az Akik maradtak (2020) vagy a Saul fia (2016). 

    Hasadék egy apa-fiú történet, egy magashegyi tájakon játszódó, a balladák hangulatát megidéző dráma. Egy erdélyi származású magyar orvos, Bálint az édesapja temetésére tér vissza Budapestről a Máramarosi-havasok hegyei közé, szülőfalujába. Hazatérése során találkozik a tizenhét évvel ezelőtt elhagyott kamasz fiával, s rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz.

    Bálint azzal szembesül, hogy fia, Simon önpusztító és lázadó életet él, a helyi maffiavezér, Dumitru zsarnoksága alatt. Bálint és Simon egyszerre vívják meg lelki tusájukat az apa-fiú kapcsolathoz visszavezető úton, és közös harcukat azzal a szikár és könyörtelen világgal, amelyből Bálint két évtizeddel korábban elmenekült. 

    Krasznahorkai Balázs filmje a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, a bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, az újrakezdés és megváltás lehetőségéről tesz fel kérdéseket.

    A főszereplő Molnár Levente mellett a filmben Babai DénesKovács LajosOrbán Levente,Lovas Rozi, Tzafetás Roland, valamint más magyarországi és határon túli színészek is láthatóak. A Hasadék operatőre Réder György, producerei Reich Péter és Szántó Gábor. A forgatókönyvet Krasznahorkai BalázsLengyel Balázs és Lovas Balázs írta, a vágó Politzer Péter, a zeneszerző Fügedi László, a hangmester Zányi Tamás, a látványtervező Horgas Péter, a jelmeztervező pedig Sinkovics Judit volt.

    A Nemzeti Filmintézet támogatásával, az AGA Media és a Pipacs Film gyártásában készült Hasadék 2021-ben a Budapest Film forgalmazásában kerül a mozikba.

    Fotó © Pipacs Film / Szilágyi Lenke

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram